Németország nem pénzeli többé Afganisztánt, ha a tálibok átveszik az uralmat

Berlin beszünteti Afganisztán pénzügyi támogatását, ha a szélsőséges iszlamista tálibok átveszik az uralmat, és „kalifátust” alakítanak ki az országban – mondta a német külügyminiszter csütörtökön.

Heiko Maas a ZDF német országos közszolgálati televízióban kifejtette, hogy a NATO vezetésével az utóbbi húsz évben folytatott műveletek komoly eredményekre vezettek, így a nők jogokat szereztek, a kislányok járhatnak iskolába, a gyermekhalandóság csökkent, az átlagjövedelem emelkedett Afganisztánban.

Ezeket az eredményeket meg kell őrizni, ezért a következő időszak legfőbb kérdése az lesz, hogy miként alakul az ország alkotmányos berendezkedése – tette hozzá.

Mint mondta, a tálibok nem egyeduralomra törnek, hanem kormányzásra más politikai erőkkel, de ha mégis magukhoz vonják az ország irányítását, bevezetik a saríát – az iszlám törvénykezést -, és „kalifátust” építenek ki, Németország „egy centet sem küld többé Afganisztánba”.

Az ázsiai ország „nem életképes” a nemzetközi közösség anyagi támogatása nélkül, így a német kormány évi 435 millió eurós (155 milliárd forint) fejlesztési segélyét sem nélkülözheti.

Hírdetés

Ezt a tálibok is tudják – húzta alá a német diplomácia vezetője.

A miniszter arról is szólt, hogy egyelőre augusztus végéig függesztik fel a elutasított afgán menedékkérők hazaszállítását Németországból.

A felfüggesztésről szerdán döntött a belügyminisztérium, a tálibok előretörése révén romló biztonsági helyzetre hivatkozva.

Ugyancsak a romló közbiztonság miatt a külügyminisztérium a csütörtökön frissített afganisztáni utazási tájékoztatójában felszólította az ott tartózkodó német állampolgárokat, hogy sürgősen hagyják el az országot.

A tálibok májusban indítottak offenzívát a kormányerők ellen, kihasználva, hogy az Egyesült Államok vezette nemzetközi haderő megkezdte a kivonulást az országból. A 34 tartományi székhelyből tízet már a tálibok ellenőriznek.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »