Né­met­or­szág nem adja ki ha­zá­já­nak a gyil­kos mig­ránst

Te­he­rán hiába kö­ve­teli a német ha­tó­sá­gok­tól, hogy adják ki azt az 50 éves iráni férfit, akit gyil­kos­ság el­kö­ve­té­sé­vel gya­nú­sí­ta­nak. A 2016 óta Né­met­or­szág­ban élő mig­ráns ma­rad­hat, mond­ván: ha­zá­já­ban ki­vé­gez­nék.

A nürnbergi ügyészség megerősítette a Focus nevű online hírportálnak, hogy elutasították annak az iráni migránsnak a kiadatását, akit hazájában emberöléssel gyanúsítanak. Az újabb eset is jól mutatja, hogy igazából bárkit befogad a német állam, ahelyett, hogy a saját polgárai biztonságát tartaná elsődleges szempontnak. A meg nem nevezett 50 éves migráns 2016 januárjában érkezett Németországba, ahol egyből megkapta a menekültstátuszt. Az iráni hatóságok már 2017 elején jelezték a német kollégáiknál, hogy szeretnék, ha a férfi hazakerülne.

Hírdetés

Az irániak akkor azt állították, hogy a szóban forgó migráns Teheránban 2015 decemberében lelőtt egy másik férfit, majd az országot illegálisan elhagyva Európába szökött. A rendes ügymenet szerint a férfi Iránban kellene, hogy bíróság elé álljon, de a németek ezt megtagadják. Az ügyészség érvelése szerint azért nem áll módjukban kiadni a bevándorlót, mert hazájában szinte biztos, hogy halálra ítélnék.

ripost


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »