Németország leállítja a Rijádnak szánt fegyvereladásokat

Németország leállítja a Rijádnak szánt fegyvereladásokat

Németország egyelőre leállítja a Szaúd-Arábiának szánt fegyvereladásokat Dzsamál Hasogdzsi újságíró halálával kapcsolatos helyzetben – jelentette be Angela Merkel német kancellár vasárnap Berlinben.

Merkel a lehető leghatározottabb formában elítélte az isztambuli szaúdi főkonzulátuson történt gyilkosságot.

„Ami a hadiipari termékek exportját illeti, az nem folytatódhat a jelenlegi körülmények között” – húzta alá a kancellár. Mint mondta, ebben egyet ért mindazokkal, akik az Perzsa- (Arab) öböl menti országokba irányuló, egyébként is korlátozott fegyvereladások leállítását követelik.

Merkel hangsúlyozta: a szaúdi vezetésnek sürgősen tisztáznia kell a történteket, s az elkövetőeket felelősségre vonnia. Hozzátette: a német kormány nemzetközi egyeztetéseket folytat, hogy a továbbiakban miként járjanak el Rijáddal szemben.

Hírdetés

Németország csaknem félmilliárd euró értékben adott el fegyvereket Szaúd-Arábiának az idén – derült ki a német gazdasági minisztérium egy dokumentumából, amelybe betekintést nyert a dpa német hírügynökség.

Rijád egész pontosan 416 millió euró (134,5 milliárd forint) értékben vásárolt német fegyvereket január 1. és szeptember 30. között – tudatta a minisztérium egy német ellenzéki törvényhozó kérdésére válaszolva.

A szaúdi abszolút monarchiát élesen bíráló Hasogdzsi október 2-án tűnt el, miután bement az isztambuli szaúdi főkonzulátusra, hogy a közelgő esküvőjéhez szükséges dokumentumokat intézze. Török menyasszonya az épületnél várta, de nem látta kijönni.

Hang- és videofelvételekre hivatkozó török sajtóbeszámolók, valamint neve elhallgatását kérő török tisztségviselőktől származó amerikai értesülések alapján Hasogdzsit a főkonzulátuson brutális módszerekkel meggyilkolták. Szaúd-Arábia ezt korábban tagadta. Szombaton azonban beismerte, hogy az újságíró dulakodás – feltehetően egy folytófogás alkalmazása – következtében vesztette életét.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »