Angela Merkel szavakban tagadja a háború létezését, de tetteivel támogatja annak eszkalálódását.
Az elmúlt hetekben több európai nemzet vezetője akként nyilatkozott, hogy országuk háborúban áll, utalva a Covid–19 által gerjesztett válsághelyzetre. Amennyiben így érzékelik, miért nem a védekezésre koncentrálnak ahelyett, hogy időnként a másként gondolkodó kormányok ellen folytatnak politikai hadjáratot? Miért használnak félreérthető fogalmakat az egyértelmű tényekkel összefüggésben? Egy vírussal nem háborúzni kell, hanem gyógyítani. Ahogy teszik ezt az időnként emberfeletti küzdelmet vívó orvosok, nővérek és mindenki más, aki az egészségügyben dolgozik.
Angela Merkel erre gondolhatott, amikor – szinte egyedül a európai vezetők közül – határozottan kijelentette, hogy a járvány miatt kialakult helyzet nem háború. Tudvalevő, hogy a német kancellár asszony rendkívül művelt, hiszen politikai felkészültsége mellett a természettudományok doktora is egyben. Véleménye akár perdöntő lehetne, ha nem sejlene fel a kijelentés mögött egy furcsa rettegés a szótól, mármint a háború kifejezéstől. Merkel a koronavírussal szembeni erőfeszítéseket képes a helyén kezelni, de azzal is tisztában van, hogy Németország egyes tartományai, lassan az egész ország a polgárháború szélén táncol. Mindezt nem a Covid–19, sokkal inkább az ostoba és káros koncepcióra épülő, 2015-ben indult illegális bevándorlás engedélyezése okozza.
A meggondolatlanság vagy a nagyon is tudatos manipuláció káoszt idézett elő nemcsak német földön, hanem szerte Európában. Aki a tényeket elferdíteni akaró propaganda mögé néz, az pontosan érzékeli, hogy Németország vezetése csapdába került. Az évek óta – legalábbis az utóbbi öt évben – zajló ellentmondásos és kétkulacsos politizálás a vég kezdetét vetíti előre. Nem lehet egy időben megfelelni a globális tőkéscsoportok érdekeinek – az illegális migráció vagy az Európai Egyesült Államok víziója kérdéseivel összefüggésben –, miközben a német nemzet érdekeit kellene szem előtt tartani. A kancellár asszony és stábja gyakran adott rossz válaszokat erre a kettősségre. Egyértelműen a külső, globális erőtér utasításait erőltette rá saját nemzetére.
Eljött az igazság pillanata, amikor már nem folytatható az eddigi játszma, amikor egyre nyilvánvalóbb a nyolcvanmillió német embernek, hogy valami nagyon nincs rendben a hazájukban. Amikor azt érzik, hogy az évtizedek alatt megszokott jólét veszélybe került, és nem értik, hogy ennek gondjai miért rájuk nehezednek. Mindeddig a gondoskodó állam nemcsak munkahelyüket és jelentős bérüket garantálta, hanem arra is ügyelt, mit gondoljanak jogról, igazságról. Felállították „az igaz hazafi egyenlő gonosz fasiszta” liberális képletét. Tudatosították, hogy kiket kell támogatni, amikor a demokráciát játszatják velük.
Majd egyszer csak eltűnt a magabiztosság és a politika térde megremegett. Hessen tartomány volt pénzügyminisztere,Thomas Schäfer öngyilkossága – önként állt a robogó vonat elé – sem családi gondokra vezethető vissza. Mint pénzügyi szakember pontosan tudhatta, hogy a túlpörgetett és minden ízében recsegő-ropogó német gazdaság olyan válságba kerülhet, mely sötét jövendőt vetít előre. Ugyanakkor Németország saját erejéből még most is képes lenne talpra állni. Ennek érdekében azonban le kellene számolnia két tudatosan vallott tévedéssel. Újra kellene gondolni az Európai Unió mindenáron, változtatás nélküli egyben tartásának illúzióját, különösen a brexit után. Másrészt Németország vezérletével vissza kellene utasítania a világ pénzügyi moguljainak ajánlatát, akik szívesen hiteleznék Európa bajban lévő országait, látva, hogy a vírusőrület miatt egyre több ország gazdasága negatív spirálba került. Az IMF már be is jelentett egy azonnal folyósítható, ezermilliárd eurós csomagot. Aprópénzért szeretnék megvásárolni Európát, amihez persze szükségük lenne a németek egyetértésére és támogatására.
Mindezek okán Angela Merkel háborúshelyzet-tagadása azért meglepő, mert miközben látja, meg sem próbálja visszafogni a szintén német Ursula von der Leyen által támogatott politikai támadást Magyarország ellen. A „tízéves háborúnk” ideje alatt, 2010 óta számtalanszor indultak Magyarország ellen bevetésre a szőnyegbombázást végrehajtó nehézbombázók képében megjelenő brüsszeli hivatalnokok. Követőik, az egyes uniós országok vezetői komoly szövetségesekre találtak a Magyarországon belül őket támogató kollaboránsokban. Országunk hazaárulói politikai uniformisban vagy a semlegesség védelmét élvező NGO-k magyar képviselőiként adják meg a koordinátákat a bombák elképzelt célba juttatására. Törvényeinknek hála még van légvédelmünk és stabilak a társadalmi bázisokra épülő óvóhelyeink is.
De egyszerűbbé válna életünk és erősödne védelmünk, ha Angela Merkel valóban komolyan gondolná, hogy nem lát hadszínteret Európa földjén. És kijelentené, szerinte nincs ok arra, hogy bármi módon támadni kellene például az Orbán-kormányt vagy bármelyik másként gondolkodó európai szövetséges államot. Megpróbálhatná visszafogni mindazokat, akik ezt nem így gondolják. Fokozza a bajt, hogy Angela Merkel már elvesztette a háttérerők támogatását is. Leírták, hisz abban a világban a hezitálás már elég ahhoz, hogy valakiről lemondjanak, még ha olyan sok szívességet is tett korábban. A német kancellár asszony tehát nem lehet szövetségesünk a védelemben. Csak magunkra számíthatunk, mindazokra pártállás nélkül, akiknek fontos Magyarország mint önálló entitás létezése.
A védelmünk erejét pedig azzal lehet fokozni, ha keményen és következetesen felszámoljuk a külső ellenséget támogató kollaboráns erőtereket. A világ jelen állapotában kevésbé fontos a pártpolitikai akarat, mert kizárólag csak a nemzeti érdek számít. Angela Merkel szavakban tagadja a háború létezését, de tetteivel – még inkább bénultságával – támogatja annak eszkalálódását.
Földi László
A szerző titkosszolgálati szakértő
Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »
