Angela Merkel [1] 16 éven keresztül vezette Németországot és Európát. Egy kőkommunista lelkész lányaként nevelkedett fel az NDK-ban, ahol fizikusi diplomát szerzett és kutatói pályára készült. A szocializmus összeomlása, a szovjet birodalom és vele az NDK kimúlása a politika felé fordította a figyelmét. Rövid kitérő után a Kereszténydemokrata Unió (CDU) soraiban találta meg a helyét, ahol alig volt rajta kívül fiatal keletnémet nő, hiszen a politizáló, ellenzéki mozgalmárok inkább a zöldek (Bündnis 90/Die Grünen), illetve a szocialisták (SPD) irányába tájékozódtak. Az országegyesítő, tekintélyes és képességes Kohl kancellár, [2] a CDU vezetője felkarolta a fiatal, ambiciózus és mindenekelőtt hataloméhes Merkelt és addig egyengette az útját, míg az hátba támadta és megpuccsolta. A 2003-as iraki háborúban az akkori kancellárt, Gerhard Schrödert [3] is elárulta, amikor a háborúra nemet mondó német–francia állásponttal szemben az amerikai sajtóban kiállt Bush légből kapott, vagyis hazug érvekre támaszkodó agressziója mellett.
Ezzel másodszor is bizonyította alkalmasságát.
Merkel érzelem nélküli, szívtelen, hideg, kegyetlen, pragmatikus, bosszúálló hatalompolitikus volt. Nem vezette Németországot, illetve Európát, mert hiányzott belőle az ahhoz szükséges képzelőerő, kreativitás, elhivatottság. Ő menedzselte a dolgokat. Belefulladt a napi politikába, álláspontját, véleményét a fókuszcsoportok és közvélemény-kutatások eredményeihez igazította. Ezért aztán minden olyan döntést végzetesen elhibázott, aminek közép-, illetve hosszú távú következményei lettek. Nem vállalt rizikót, minden konfliktust a homokba futtatott, lekerekített, letompított. Vezérelve: az utánam a vízözön volt.
Forrás:latoszogblog.hu
Tovább a cikkre »
