Németország: a fehér németek megrohamozzák a magániskolákat

Németország: a fehér németek megrohamozzák a magániskolákat

A jelenlegi viszonyok közepette a liberálisoknak súlyosan nem tetsző tények leírása – büntetés terhe mellett – tilos. Úgyhogy jöhet lapunk ellen az atombomba támadás, ha már a független és kitűnő német Journalistenwatch.com portálja ellen napi jelenségnek számít a különféle blokkolási bosszúhadjáratok sora, pusztán azért, mert a tényeket ismertetik.

Az említett portálról vett, itt ismertetendő cikk is nyilván számíthat már holnaptól is válogatott támadásokra. De aki a tények ismertetésétől megretten, az nem csak gyáva, hanem a demokrácia ellen folytat passzív hadjáratot, az Európa-gyilkosok játékát segítve.

Tehát: egyre több (igazi) német szülő küldi gyermekét magániskolába. Mint az nálunk, tehetjük hozzá, a retorikájában migráns-, romaimádó és a vallások, szekták egyenlőségét fennen hirdető liberális hangadók körében már régóta megszokott. Mint ahogyan az is, hogy a romajogokkal horpadt mellkasukat naponta döngető, Klubrádió-féle médiumoknál a roma szerkesztőségi foglalkoztatottak száma nulla.

A cikk azzal indul, hogy a berlini állami iskolák Németországban különösen rossz hírűek.

Ezen állami kézben lévő iskolák otthagyásának fő okai között az egyik a berlini SPD (szocialisták), amely iskolapolitikájával teljes sebességgel hajtott neki a falnak.

A szülők, a diákok és a tanulók ott állnak az oktatáspolitika romhalmaza előtt, és a szülők megpróbálják gyermekeiket elvinni azon állami iskolákból, ahol sok a migráns, hogy „magániskolákba migráljanak”.

Ami ezen állami iskolákban történik, valóban dermesztő. A vallásoktatás helyett etikát erőltetnek (ismerős?…), az iszlám oktatását akarják bevezetni és egy két részre tagolt iskolai rendszerrel, a gimnáziumot le akarják fejezni.

Következmény? Az iskolai oktatás színvonala folyamatosan csökken. Eltörölték a 13-ik iskolaévet, pénzt vonnak el a gimnáziumoktól és azt az ideológiailag aláducolt közép- és közösségi iskolákba tolják.

Hírdetés

A cikk ezzel az alcímmel folytatódik: Magániskolák – az oktatáspolitika gyűlöletének tárgyai.

Senki ne csodálkozzon, hogy a magániskolákban hatalmas fellendülés tapasztalható a diákok létszámát illetően.

Immár minden tizedik berlini diák magániskolába jár. A német fővárosban már több mint 300 általános és szakmai képzést biztosító magániskola van. A helyek iránti igény az elmúlt években jelentősen nőtt.

E magániskolák nem olcsók. Így például a privát kézben lévő Kant iskolában a havi tandíj évfolyamtól függően 430-470 euró. A kisebb keresetűeknek viszont jelentős engedményeket tesznek. Olyannyira, hogy vannak szülők, akiknek csak havi száz eurót kell fizetniük.

A berlini szenátus mindent megpróbál, hogy ezeket a magániskolákat anyagilag kicsinálja.

Az olyan balos lapok is, mint a Tagesanzeiger, vehemensen támadják e magániskolákat. Szokásos stílusukban jajveszékelnek, hogy oda milyen kevés szegény család gyereke jár. És követelik az államtól, hogy „nivellálják” ezeket az iskolákat, amelynek révén ezen „egyenlőtlenséget” ki lehet küszöbölni.

Kívülről persze könnyebb feltenni kérdéseket, de miért ne tegyünk fel, ha szólásszabadság van? Mégpedig azt, hogy kedves berlini szülők, nem ti szavaztatok véletlenül arra, hogy városotokat az SPD vezesse?

https://magyaridok.hu/kulfold/nemetorszag-feher-nemetek-megrohamozzak-maganiskolakat-2864298/

 


Forrás:lovasistvan.hu
Tovább a cikkre »