Németország 200 ezer fős haderőt akar, Moszkva aggódik

Berlin bővítené a katonai erejét, Oroszországnak nem tetszenek a NATO csapatmozgásai.

Ursula von der Leyen német védelmi miniszter a Bundeswehr honlapján jelentette be, hogy ötezer katonával, ötszáz tartalékossal, valamint ezer polgári személlyel növelné a fegyveres erőket.

A politikustól indoklást is olvashattunk.

A Bundeswehr olyan kihívásokkal néz szembe, mint még soha. Az Iszlám Állam terrorizmusa elleni küzdelemmel, Mali stabilizálásával, vagy a jelentős NATO-jelenlét biztosításával a balti államokban.

A haderő növelése összhangban lehet azzal, hogy Németország a közelmúltban kinyilvánította, hogy teljesíteni fogja a NATO által elvárt 2%-os minimumot a védelmi kiadások terén – ez jelenleg 1,22 százalék.

Hírdetés

Egyre több a misszió

Németország katonái hadműveleteket hajtanak végre Maliban és Afganisztánban, emellett az Iszlám Állam elleni harcban is részt vesznek. A balti misszióban is szerepet vállalnak, 1200 fős egységet vezényeltek nagyjából 100 kilométerre az orosz határtól.

A NATO csapatösszevonás egyre szélesebb körű, ami Oroszországnak nem tetszik.

Ez a bevetés természetesen fenyegetést jelent számunkra. Nyilvánvaló, hogy a NATO e lépései komolyan növelik a váratlan események veszélyét.

– ezt már Alekszej Meskov, orosz külügyminiszter-helyettes mondta a Russia Todaynek.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »