Németh Zsolt Pozsonyban: A háború megrángatta a V4-es együttműködést, de a hullámok már csitulóban vannak

Németh Zsolt Pozsonyban: A háború megrángatta a V4-es együttműködést, de a hullámok már csitulóban vannak

Pozsonyban tartott közös sajtótájékoztatót a Szövetség alelnöke, Mózes Szabolcs és Németh Zsolt a magyar országgyűlés külügyi bizottságának elnöke. Németh Zsolt a Visegrádi Négyek külügyi bizottsági elnökeinek találkozója után tett látogatást a Szövetség-Aliancia székházában. A sajtótájékoztatón kitért többek között az ukrajnai háborúra, a szlovák-magyar kapcsolatokra és Rastislav Káčer szlovák külügyminiszter nemrégiben tett uszító kijelentéseire is, amelyekkel kapcsolatban azt javasolta a szlovák diplomácia első emberének, forduljon pszichiáterhez.

Mózes Szabolcs a sajtótájékoztató elején köszönetet mondott Németh Zsoltnak, hogy a V4-es találkozó követően ellátogatott a Szövetséghez is.

“Ez is mutatja, hogy nem csak a magyar-szlovák és a V4-es, de a magyar-magyar kapcsolatok is nagyon fontosak mind a Szövetségnek mind Magyarországnak”

mondta. Majd leszögezte, hogy Magyarország Szlovákia számára nem veszélyforrás, hanem stratégiai partner és szövetséges. Egyúttal figyelmeztetett a közelgő választások miatt kiéleződő kampány során várható magyarellenes hangulatkeltés veszélyeire. Kiemelte, hogy a Szövetségnek és a felvidéki magyar közösségnek a józanság talaján kell maradnia, mert a jó magyar-szlovák kapcsolatokban vagyunk érdekeltek.

Mózes elmondta, hogy már készül a Szövetség választási programja, de az már most borítékolható, hogy a külpolitikai és biztonságpolitikai fejezetben szerepelni fog, hogy

a párt kiáll Szlovákia uniós és NATO-tagsága, az eddigi szövetségi rendszer és az eddigi külpolitikai irányultsága mellett, ugyanakkor az alapvető és legközelebbi partnerséget a Visegrádi Négyek kötelékében látják.

Németh Zsolt: a V4-es együttműködés, küszöni szépen, jól van

Németh elmondta, hogy bár az elmúlt egy évben ” a háború megrángatta a V4-es együttműködést”, de

“úgy tűnik, hogy ezek a hullámok elülőben vannak. (…) Nagyon sokszor keltették már ennek az együttműködésnek a halálhírét, de én úgy értékelem, hogy a visegrádi együttműködés, köszöni szépen, jól van”.

Elmondta, hogy a konektivitás jelszava alatt igyekeznek minél több vonatkozásban összekapcsolni a V4-es országokat. Ennek a legnagyobb haszonélvezői Dél-Lengyelország, Észak-Csehország, Észak-Szlovákia, valamint Dél-Szlovákia és Észak-Magyarország lesznek.

Kiemelte ezzel kapcsolatban, hogy jól haladnak a tárgyalások két új Duna-hídról, amelyek közül az egyik Győr-Dunaszerdahely régiókat köti majd össze, a másik pedig egy nagy Esztergom-Párkány közti Duna-híd lesz. Kiemelte a V4 szerepét, mint a közös fellépés lehetőségét Brüsszelben.

A magyar-szlovák kapcsolatokról

Hírdetés

Németh Zsolt is leszögezte, hogy Magyarország és Szlovákia nem jelentenek veszélyt egymásra nézve, hanem szövetségesek és barátok.  Hangsúlyozta, hogy érdemes ezt szem előtt tartani a választási kampány idején is.

“Mindenfajta olyan nézet, ami ezzel ellentétes, az egyszerűen kútmérgezésnek tekinthető”

mondta.

Portálunk kérdésére válaszolva Németh Zsolt elmondta,

“Káčer úr kijelentései engem arra emlékeztetnek, amit Slota úrtól hallottunk a 90-es években, mikor megkérdezték tőle, hogy mit szól a Párkány-Esztergom híd újjáépítéséhez. Most Káčer úr azt mondta, hogy ha Putyin győzne, akkor a magyarok bevonulnának a felvidékre, annakidején pedig Slota úr azt mondta, hogy ha megépülne a Párkány-Esztergom híd, akkor a magyar tankok bevonulnának… Nem túl távoli ez a párhuzam”

mondta, majd hozzátette, jól ismeri Káčert, akivel gyakran találkozott, mikor Káčer még budapesti szlovák nagykövet volt.

“Azt kell mondanom, hogy rendkívüli mértékben aggódom az ő mentális egészségéért. És ha lehet egy tanácsom számára, akkor azt mondanám, hogy mindenféleképpen, nagyon sürgősen keressen fel egy pszichiátert”

fogalmazott.

Mi a helyzet a Smerrel?

Arra az újságírói kérdésre reagálva, amely a Smer és a magyar kormány viszonyát firtatta, Németh elmondta, hogy “ez egy izgalmas kérdés”. Emlékeztetett, hogy a szlovák külügyi bizottság elnöke, Marián Kéry is a Smer képviselője, aki szintén tiltakozott Rastislav Káčer kijelentései ellen. Elmondta, hogy a Smer a V4-ek működését tekintve osztja a magyar kormány álláspontját, de ugyanez a helyzet a családpolitika és a társadalompolitika terén is.

Kifejtette ugyanakkor, hogy az első Fico-kormány idején történt eseményekre is “mindannyian emlékezünk”, például a dunaszerdahelyi magyarverésre, Malina Hedvig ügyére, a magyar kedvezményes honosítás ellen hozott ellentörvény.

Ám rögtön hozzátette, hogy a második Fico-kormány idején sikerült “elindulni a párbeszéd útján, amiben nagyon kormoly szerepe volt a két ország miniszterelnökének”.

Ezzel kapcsolatban jelezte, hogy a szlovák választók fogják eldönteni a választásokkor, hogy melyik párt milyen mandátumot kap, és Magyarország tiszteletben tartja nem csak a szlovák, de a szlovákiai magyar választók álláspontját is. 

“Bízom benne, hogy olyan döntést fognak hozni, olyan megállapodást fognak kötni, amennyiben eljutnak oda, ami a szlovákiai magyarság és a kétoldalú kapcsolatok érdekét szolgálja majd”

fogalmazott.

Körkép.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »