Németh Zsolt: nagyon fontos a népek barátsága

Németh Zsolt: nagyon fontos a népek barátsága

Nagyon fontos a népek barátsága – mondta köszöntőjében II. Rákóczi Ferencet idézve az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke kedden Sátoraljaújhelyen a Rákóczi Táborban, ahol a Rákóczi Szövetség 260 háborúban érintett ukrán gyermeket fogad augusztus 31. és szeptember 5. között.

Németh Zsolt hangsúlyozta: Rákóczi ezen üzenete egyrészt azért kiemelten fontos, mert sokat tanulhatnak egymástól a különböző nemzetek, hiszen – mint mondta – „nagyon gazdag a közép-európai népeknek a kultúrája”. Másrészt azért lényeges, mert a szabadság és a béke nagy értékek, amelyeket a Közép-Európában élő népek közösen tudnak kiharcolni és elérni – tette hozzá.

Úgy fogalmazott, „hogyha szabadságban és békében akarunk élni, akkor egymást tisztelni kell és meg kell próbálni elmélyíteni a barátságot a népek között”. Köszöntőjében hangsúlyozta: egymás megismeréséhez a legjobb út a személyes tapasztalat, a Rákóczi Szövetség táboraiban pedig már több mint 11 ezer ukrajnai gyermek vehetett részt az elmúlt években.

Hozzátette, a táborba érkező gyermekek az ukrajnai háború miatt nagyon nehéz helyzetben vannak.

Úgy fogalmazott, „mi, magyarok is megszenvedtük az elmúlt évszázadokban, évtizedekben az oroszok agresszióját, például legutóbb 1956-ban”, amikor „orosz tankok foglalták el Magyarországot és nagyon sok ember halt meg abban a háborúban”.

Kiemelte, nagyon sok áldozatot kell hozniuk az ukrán gyermekeknek, édesapjuknak, édesanyjuknak és a családjaiknak egyaránt. A táborozó gyermekekhez intézett köszöntőjében hangsúlyozta: „mi ezért az áldozatért nagyon tisztelünk benneteket és tiszteljük Ukrajnát”.

Németh Zsolt köszöntőjében arra is kitért, hogy a sátoraljaújhelyi tábornak és a szövetségnek nevet adó, 350 éve született Rákóczi Ferenc egy olyan szabadságharcot vezetett, amelyben a ruszinok és a magyarok együtt harcoltak a közös szabadságért. Megjegyezte, bár Rákóczinak nehéz élete volt, híres vezetője lett a magyaroknak és az akkor együtt élő népeknek.

Hírdetés

A közmédiának adott nyilatkozatában a politikus egyebek mellett arról beszélt, hogy a Sátoraljaújhelyben táborozó ukrán gyermekek között hadiárvák is vannak. Szerinte számukra „szinte fölbecsülhetetlen” a tábor jelentősége.

Hozzátette, a gyermekek életében azért nagyon fontos a közvetlen tapasztalat, „hogy ne csak a propaganda befolyásolja a nézeteiket”. Emellett azért is, hogy „a jövőjüket el tudják képzelni abban, hogy barátságban élnek együtt a különféle nemzetiségek Ukrajnában, és hogy az ő szabadságuk és a nemzetiségeknek a szabadsága, az ő békéjük és a nemzetiségeknek a békéje az nagyon szorosan összekapcsolódik Rákóczi szellemében

– mondta.

Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség elnöke az MTI-nek elmondta, a Rákóczi Táborban idén nyáron 32 táborban 33 országból fogadtak több mint 19 ezer magyar fiatalt Magyarországról, a Kárpát-medencéből és a magyar diaszpóra közösségből. Hozzátette, az ukrán diákok táborával a szövetséggel azt szeretnék elérni, hogy a gyermekek „sok szeretet kapjanak Magyarországon és ezt az emléket, ezt az élményt vigyék el magukkal”.

A gyermekeket Vida László első beosztott konzul és Ihor Truhim, az ukrajnai Sztarij Szambir polgármestere is köszöntötte.

2025 nyarán a 260 ukrán diákkal együtt 1746 ukrajnai táborozót, köztük magyarokat és ukránokat fogadott a Rákóczi Szövetség.

A háború kitörése óta a sátoraljaújhelyi Rákóczi Tábor csaknem 11 ezer ukrán állampolgárnak, köztük magyaroknak és nem magyaroknak nyújtott lehetőséget a háború sújtotta hétköznapokból való kiszakadásra – olvasható a szövetség MTI-nek küldött közleményében.

MTI

Borítókép: Facebook/Rákóczi Szövetség

The post Németh Zsolt: nagyon fontos a népek barátsága appeared first on Külhoni Magyarok.


Forrás:kulhonimagyarok.hu
Tovább a cikkre »