Németh Zsolt: Aggodalommal tölt el a szlovák külügyminiszter mentális állapota

A pozsonyi várban találkoztak a Visegrádi Négyek parlamenti külügyi bizottságainak küldöttségei. A találkozón Szlovákia, mint a V4-ek soros elnöke szerepelt, így elsőként Marián Kéry (Smer-SD) külügyi bizottsági elnök számolt be a tárgyalásokról a találkozó után tartott rövid sajtóértekezleten.

Kéry előbb azt emelte ki, hogy a munkatalálkozó első részében a Nyugat-Balkán országainak az Európai Unióhoz való csatlakozási folyamatáról tartottak panelbeszélgetést, Miroslav Lajčkák egykori külügyminiszter, a térség szakértője részvételével. A találkozó után Marián Kéry lapunk kérdésére ezt a témát nevezte olyannak, amiben mindegyik résztvevő minden részletet érintően szinte azonos állásponton volt.

Ezután kendőzetlen nyíltsággal tért rá két problémás témára, amelyeket a jelenlegi szlovák kormány kritikájaként is lehet értelmezni. Elsőként Kéry azt sérelmezte, hogy a pozsonyi kormány nem viszonyul barátságosan a V4 létéhez, erre utaló példaként megemlítette, hogy teljesen megszűnt az a jó gyakorlat, mely szerint egy-egy EU-ülés előtt a V4 tagállamok külön is találkoztak, hogy álláspontjaikat egyeztessék.

A következő barátságtalan szlovák lépés ismertetését azzal vezette fel Kéry, hogy elismeréssel kell szólnia a közelmúlt kiváló szlovák-magyar kapcsolatairól, amely elsősorban két politikus, Robert Fico és Orbán Viktor érdeme. Éppen ezért tartja zavarónak, a mostani külügyminiszter, Rastislav Káčer kijelentéseit, s ezekről szólva külön kiemelte, hogy Káčer előbb megkérdőjelezte a magyar külügyminiszter látogatását a Smer-SD székházában, miközben a legerősebb ellenzéki pártról van szó, majd azt vetette Káčer szemére, hogy Magyarország állítólagos területi igényeit emlegette Oroszország győzelme esetén.

A V4 külügyi bizottságainak hétfői pozsonyi üléséről tartott beszámolók további érdekes része volt, hogy a cseh felsőház (szenátus) és a képviselőház külügyi bizottságainak képviselői nem voltak egy hullámhosszon az Ukrajnát illető kérdésekben, ami talán érthető is, hiszen hazájukban más-más párthoz tartoznak.

Hírdetés

A lengyel delegáció viszont egységesen kiállt az ország eddigi Ukrajna-politikája mellett. A találkozó negyedik résztvevője, Magyarország képviseletében Németh Zsolt, a budapesti országgyűlés külügyi bizottságának elnöke mondta el véleményét, amelynek mintegy semlegesítette is az előtte szólók álláspontjai közti egyes különbségeket, amikor kiemelte, hogy az alapelvekben mindenben megegyeznek az álláspontjaik, pusztán az eszközök kérdésében vannak véleménykülönbségek. Amellett állt ki, hogy a Visegrádi Négyek, immár több mint 30 éve tartó projektjét mindenképpen folytatni kell, s hozzátette, úgy érzi, a V4-ekre érvényes az a mondás, amely szerint, akinek a halálhírét keltik, az örvend jó egészségnek és hosszú életnek néz elébe.

Az orosz – ukrán háborút illetően pedig hangsúlyozta, hogy országa az igazságos béke megteremtése mellett teszi le a voksot, s mindenképpen úgy érzi, hogy eljött a béketárgyalások ideje, s ebben a V4-ek között sincs vita.

A tájékoztató után Németh Zsolt külön is nyilatkozott a ma7.sk-nak a Marián Kéryvel tartott tegnapi külön találkozójukról, illetve elmondta véleményét a szlovák külügyminiszter, Káčer kijelentéseiről. Az előbbiről Németh elmondta, hogy szinte minden közös kérdésről beszéltek, kiemelten a V4-ek, Ukrajna és a szlovákiai magyar közösség témájáról.

Azt is hozzátette, hogy a várbeli találkozóról éppen a Szövetség székházába tartanak majd, ez viszont nem valamiféle közvetítői szerep, hanem annak a jó szokásnak a megnyilvánulása, hogy ha magyarországi politikus Pozsonyban jár, akkor meglátogatja az itteni magyarság politikai képviseletét, hogy megvitassák azokat a kérdéseket, amelyek foglalkoztatják őket.

A magyar külügyi bizottság elnöke ezután arról beszélt, hogy Marián Kéry mennyire határozottan és minden fórumon elítélte a szlovák külügyminiszter megnyilvánulásait. Németh Zsolt elmondta, hogy egyetért Kéryvel ezeket a hangulatkeltéseket illetően. Mindez olaj a tűzre, s Ján Slota azon gondolatát idézik, mely szerint a megépülő párkányi híd a bevonuló magyar tankoknak készül. Hozzátette, aggodalommal tölti el a szlovák külügyminiszer mentális állapota, s mindenféleképpen azt javasolná Káčer úrnak, hogy keressen egy pszichiátert.

Forrás: ma7.sk

Fotó: Somogyi Szilárd

The post Németh Zsolt: Aggodalommal tölt el a szlovák külügyminiszter mentális állapota appeared first on Külhoni Magyarok.


Forrás:kulhonimagyarok.hu
Tovább a cikkre »