Németh Szilárd: Nem divat már Nyugaton a „gyerekcsinálás”

Németh Szilárd: Nem divat már Nyugaton a „gyerekcsinálás”

„Nehezen jutottam le ide a dugó miatt, de itt mindig ez van ilyenkor. Szeretnénk, ha 2020-ig megépülne a csepeli gerincút és bővülne az M0-s is, de ha sikerül keresztülvinni a Soros-tervet, akkor nem kell nekünk az M0-ssal bíbelődni, akkor itt nem épül semmi” – tette egyértelművé a nemzeti konzultáció tétjét Németh Szilárd a Fidesz tegnap esti szigetszentmiklósi lakossági fórumán.

Már ha ez egyáltalán valóban lakossági fórum volt. A gyűlést ugyanis sehol nem hirdették a városban, egyedül a Fidesz-irodánál, de még az esemény helyszínéül szolgáló közösségi házban sem volt annak semmi nyoma, hogy szerda este milyen illusztris vendég érkezik Szigetszentmiklósra. A terembe mintegy 150 ember fért be, és mint azt megtudtuk, többségük megyei és városi Fidesz-tag, de a választókerület minden településéről érkeztek polgármesterek, önkormányzati képviselők is, akiknek egyszerűen e-mailben küldtek meghívót.

Szabó József, Szigetszentmiklós fideszes polgármestere is az első sorban foglalt helyet. Az ő Soros-tervről alkotott véleményét még Németh Szilárd Fidesz-alelnök beszéde előtt próbáltuk megtudni, de egy „Na mit gondol, vajon mi?” visszakérdezéssel elintézte a választ. Mindebből következik, hogy a megjelent, 90 százalékban nyugdíjas közönséget már nem igazán kellett semmiről sem meggyőznie Németh Szilárdnak. A rezsibiztosból amúgy az évek alatt megbízható, rutinos, a saját közönsége előtt már-már humoros előadó lett. Közel kétórás beszédét ugyanis papír nélkül mondta el, igaz, valószínűleg tegnap is ezt mondta el, és holnap is szinte szóról szóra ugyanezt fogja elmondani a következő településen.

http://mno.hu/

– Nyugaton leszoktak a munkáról és leszoktak a gyerekcsinálásról, erre találták ki pótléknak a bevándorlást – vélekedett Németh Szilárd. Majd leszögezte: el akarnak foglalni bennünket! De szerinte a magyarok az Egri csillagok című filmben már látták, hogy milyen egy ilyen támadás. Majd kiderült, hogy a volt csepeli polgármesternek élt egy rokona Clevelandben, aki azonban nem azért ment oda, hogy felrobbantsa a gyárakat, hanem dolgozni.

Hírdetés

http://mno.hu/

Németh Szilárd szerint most megint előjönnek a Soros-tervet és a menekültinváziót tagadó, migránsbarát múmiák. Nem volt teljesen egyértelmű, hogy pontosan kire gondol, de korábban Jeszenkszky Gézát, Gémesi Györgyöt és Bod Péter Ákost is levitézlett MDF-es politikusnak nevezte. Majd hosszasan arról beszélt, hogy a szélsőjobbtól a szélsőbalig Magyarországon mindenki a Soros-terv végrehajtásán dolgozik. Idesorolta a Jobbik béruniós kezdeményezését és Gyurcsány Ferencet is. – Mert hozzá vezet minden szál, ő mozgatja a szálakat – világított rá a háttérben zajló történésekre Németh Szilárd. Majd arra biztatta a közönséget, hogy otthon vegyék elő a Gyurcsányról szóló könyvet és olvassák el. – Nem azt mondtam, hogy nem lehet előtte leköpni – fogalmazott a szónok. Később Orbán Viktor miniszterelnökhöz hasonlóan Brüsszelt Moszkvához hasonlította. A hasonlóság alapja pedig az, hogy az árulókat mindenhol szeretik. – Mi nem leszünk kevert kultúrájú, kevert vallású ország. Mi nem fogunk csadorban járni – hangsúlyozta.

A közönség bólogatott. Ez nem csoda, hiszen a tavalyi menekültellenes népszavazáson 98 százalékos volt a nemek aránya Szigetszentmiklóson. Igaz, csak 38 százalékos volt a részvétel és 8 százalék érvénytelenül szavazott. Pedig nagy veszélyben vannak azok is, akik nem mentek el a népszavazásra, mint azt most Németh Szilárd elárulta. Kulturális, szociális szempontból is veszélyben vannak, de a mindennapok biztonsága is már a múlté. Mert a migránsok robbantanak és lőnek, sorra követik el a merényleteket. Az ismert panelek következtek az előadásban: mi már egyszer-kétszer megvédtük egész Európát, és most is nekünk kell védeni Németországot. Németh Szilárd többször járt a magyar–szerb határnál felhúzott kerítésnél, és látta, hogy ott nem háború elől menekülő emberek vannak. – Afrikában nincs háború. Rendkívüli veszélyt jelent a családegyesítés is. Papír nélkül, bemondásra bárkit a rokonomnak mondhatok, és akkor bárki jöhet – fogalmazott. Nem várta meg mindenki az előadás végét.

http://mno.hu/

A megkérdezett nyugdíjas hölgy, bár stabil Fidesz-szavazónak mondta magát, arra panaszkodott, „hogy ezek a fiúk egy kicsit stílusosabban, kevésbé bántóan is beszélhetnének”. Szerinte Navracsics Tibort vagy Jeszenszky Gézát nem kellene elbutult hazaárulónak nevezni.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017.10.26.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »