Németh Szilárd kiviharzott az ATV-ből

Színpadias módon zárta le Németh Szilárd a Szigetvári Viktorral vívott vitáját az ATV-ben: közölte, hogy nem hajlandó vele egy asztalnál ülni, majd távozott.

A kvótaellenes népszavazásról vitázott az ATV-ben Szigetvári Viktor és Németh Szilárd, a beszélgetés viszont váratlan véget ért: utóbbi nem volt hajlandó tovább egy asztalnál ülni az Együtt elnökével, ezért távozott. Igaz, a Fidesz alelnöke nem veszített ezzel sok műsoridőt: az adás amúgy is épp a végéhez ért.

Németh felháborodott, ő nem zsidózik

Hírdetés

A beszélgetés végén Mészáros Antónia a Politico cikkére kérdezett rá Némethnél: mi is beszámoltunk róla, hogy a magyarok megítélése jelentősen romlott Brüsszelben. Ezt ugyanakkor az alelnök sima hazugságnak nevezte, hozzátéve, hogy „bármit be fognak vetni, hogy negligálják a magyar népszavazást”. Kifejtette: be fognak vetni mindent, „előretolt hazai politikusaikat és előretolt gazdasági érdekeltségeiket”. Szigetvári az elsőnél megjegyezte, „mondja csak ki, hogy terrorista vagyok”, a másodiknál pedig, hogy Németh biztosan a zsidókra gondol. Németh itt elkomorodott, kikérte magának az elhangzottakat, és felszólította Szigetvárit, vonja vissza mondatait. „Ne vicceljen már, hogy itt fogunk zsidózni” – jelentette ki. Az Együtt-elnök nem volt hajlandó visszavonni, mire Németh közölte, hogy nem fog egy ilyen emberrel egy asztalnál ülni, és távozott.

A népszavazásról vitáztak

Szigetvári egyébként arról beszélt a vitában, hogy az előírt számú menekültek befogadása töredékébe kerülne annak, mint amennyit a vezetők ellopnak az országban. Úgy vélte továbbá, hogy jogilag rendkívül problémás népszavazást tartani az ügyben. Németh vele szemben a migránsok által megerőszakolt nőket emlegette, és úgy vélte, meg kell kérdezni az embereket, kikkel szeretnének együtt élni.

Az ATV.hu felidézte, hogy már történt hasonló eset tíz évvel ezelőtt: akkor Pokorni Zoltán sétált ki a csatorna stúdiójából.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »