Német végeket csábítana hazánkba Palkovics László

Német végeket csábítana hazánkba Palkovics László

További gyártási, valamint kutatás-fejlesztési befektetéseket telepítenének Magyarországra azok a vállalatok, intézetek, amelyekkel a Münchenben tartózkodó innovációs és technológiai miniszter tárgyalt pénteken.

Palkovics László az MTI-nek telefonon elmondta: megbeszélést folytatott a Max Planck Institut lézerfizikai kutatóintézetében, ahol több együttműködési lehetőség is szóba került a német intézet és magyar egyetemek, kutatók között.

A miniszter felidézte: Angela Merkel német kancellár és Orbán Viktor miniszterelnök csütörtöki találkozójuk után hangsúlyozták, hogy Németország és Magyarország a jövőben intenzívebben működik majd együtt a kutatás, az innováció és a technológia fejlesztésének területén.

Hírdetés

A tárca, illetve a kormány célja, hogy nagy német kutatóintézetek megjelenjenek Magyarországon,

és itt folytassanak tevékenységet a magyar állam támogatásával, együttműködve azokkal a magyar szereplőkkel, amelyek ugyanazon a területen dolgoznak – emelte ki Palkovics László. Hozzátette: elkezdődtek az erről szóló tárgyalások, amelyeket a következő időszakban szeretnének felgyorsítani.

A miniszter a lehetséges együttműködési területek között említette egyebek között

Palkovics László jelezte azt is: hogy a magyar cégek, intézmények, egyetemek hatékonyabban tudjanak részt venni a 2021-27-es uniós időszak innovációs kiírásain, megkezdik a német intézményekkel az együttműködést, ami segíti a későbbi közös pályázatokat a brüsszeli alapokra.


Forrás:vg.hu
Tovább a cikkre »