Német ultrabalos aktivisták is ott voltak Fekete-Győr rendőrdobálásakor

Az Antifa azért építkezik Magyarországon, hogy a következő országgyűlési választás idejében már egy ütőképes csapatuk legyen – nyilatkozta lapunknak Georg Spöttle biztonságpolitikai szakértő.

A vörös zászlókon, amelyek Fekete-Győr András Momentum-elnököt körbevették, amikor 2018 végén megdobta a magyar parlamentet védő rendőröket, egy német gyökerű szélsőbalos csoportosulás szimbóluma volt – derült ki Georg Spöttle lapunknak adott nyilatkozatából. A biztonságpolitikai szakértő elmondta: a logó, amely két egymásba kapaszkodó fekete kezet ábrázol, az antikapitalista összefogást jelképezi.

Korábban a Magyar Nemzet írt arról, hogy nemcsak a washingtoni Capitolium ostrománál lehet szélsőbaloldali, Antifa-mozgalmi szálakra bukkanni, de a két évvel ezelőtti hazai tüntetéshullámban is. Egy akkori beszámolóból kiderül, hogy amikor a még csak alakulgató szivárványkoalíció igyekezett forradalmat kirobbantani a munka törvénykönyvének módosítása ürügyén, az utcára vitt tömegben a tüntetők között a szélsőbaloldali Antifa-mozgalom tagjai, magukat anarchistának kikiáltó demonstrálók, vörös csillagos pulóvert viselő kommunisták is voltak. Ráadásul az is kiderült, hogy a demonstrálók között számos külföldi személy is volt. Fekete-Győr András pedig az interneten elérhető egyik videó tanúsága szerint vörös színű lobogókkal körülvéve hajított füstbombát a rendőrökre.

Georg Spöttle érdekesnek találta, hogy az említett logó két éve megjelent Magyarországon, mert elmondása szerint ezt a német gyökerű jelképet már régóta nem használják.

A szakértő elképzelhetőnek tartja, hogy német tüntetők hozták magukkal a zászlókat, és azt valószínűsíti, hogy az Antifa jelképét nem merték használni, inkább ezzel a régi logóval helyettesítették.

Mindenesetre a szimbólumrendszer egyértelmű, azt ugyanis Spöttle leszögezte, hogy a fekete-vörös színkombináció mind az anarchistáknak, mind az Antifának már évtizedek óta sajátja.

A biztonságpolitikai szakértő Magyarországon is reális fenyegetésnek tartja a nemzetközi szélsőbaloldali szervezetek tevékenységét, ám megjegyezte: hazánkban nincs akkora erőszak-potencia, mint az Egyesült Államokban. Hozzátette: viszont ha a baloldal felméri, hogy milyen sikeres volt Amerikában az Antifa és a BLM a provokációban és az indulatok felkorbácsolásában, akkor minden bizonnyal hasonlóan rá fog erre játszani.

Hírdetés

Georg Spöttle arra is kitért, hogy az Antifa-mozgalom magyar ága minden jel szerint éledezik a közösségi médiában is, ahol egyre radikálisabb viselkedést tanúsítanak, ráadásul egyre több szimpatizánsuk van. Elmondása szerint őt is fenyegették már meg saját hivatalos közösségi oldalán.

– Nyilvánvaló, hogy abból a célból építkeznek, hogy a következő országgyűlési választás idején már egy ütőképes csapatuk legyen – vélekedett a biztonságpolitikai szakértő.

Berg Dániel „retteg”, pedig nemrég az arab tavaszról álmodozott

A Momentum politikusai nem idegenkednek a radikális eszközöktől. Amint arról korábban beszámoltunk, a szivárványkoalícióban előzetes ígéretei ellenére részt vevő párt II. kerületi alpolgármestere egy alkalommal jó példaként emlegette saját pártja számára a véres konfliktusokba torkolló arab tavaszt. Ez persze nem zavarta abban, hogy Orbán Viktort és támogatóit gyanúsítsa meg azzal, hogy a washingtoni Capitoliumnál történtekhez hasonló forgatókönyvhöz nyúlnának.

Az Antifa abszurd érvelése a szólásszabadság korlátozása mellett

A Facebookon az egyik népszerűbb és rendkívül aktív Antifa-oldal az Antifainfo Budapest névre hallgat. Az ultrabalos, rendszerellenes csoport a következőképpen reagált arra, hogy a közösségi média moguljai elhallgattatták a hivatalban lévő amerikai elnököt, egyben azt is kifejezve, mit gondolnak a szólásszabadságról:

„Az egyik közösségi oldalról letiltották a Trump nevű felhasználót. Nekünk nem fog hiányozni. Nem gondoljuk, hogy a szólásszabadság ellenségeit is megilleti a szólás joga, a fasiszta propagandát illetően a zéró tolerancia az egyetlen elfogadható hozzáállás.”


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »