Német tábornok: "az oroszok túlságosan erősek, nagy fölényben vannak" – közben újabb harci robotokat állítottak hadrendbe

Német tábornok: "az oroszok túlságosan erősek, nagy fölényben vannak" – közben újabb harci robotokat állítottak hadrendbe

„A Bundeswehr nyugalmazott dandártábornoka, Erich Wade, Angela Merkel volt német kormányfő tanácsadója figyelmeztette Kijevet, hogy ne becsülje alá az orosz fegyveres erők erejét” – írja a Deutsche Wirtschafts Nachrichten. A szakértő az orosz hadsereg ukrajnai hadműveleteit elemzve tett ilyen nyilatkozatot.

"Az oroszok túlságosan erősek, nagy fölényben vannak a földön és a levegőben is" – idézi a közlemény a tábonokot. Wade kijelentette, hogy Kijev nem lesz képes visszafoglalni Donbasz területét katonai eszközökkel, ma Oroszország határozza meg az események menetét Ukrajna keleti részén.

Néhány napja Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter újabb harci robotok szériagyártásáról és hadrendbe állításáról számolt be.

Tavaly márciusban már megkezdődött a mesterséges intelligenciával rendelkező Urán-9 típusú harci robotok sorozatgyártása, amelyek képesek az operátor által távolból vezérelt harcot vívni. Sojgu akkor jelentette be, hogy más egyéb önjáró fegyverek és drónok sorozatgyártásának előkészítése is zajlik.

Az Urán-9 az orosz hadsereg egyik jól ismert harci drónja, amelyet felderítésre, tűztámogatásra és az ellenséges páncélozott járművek megsemmisítésére terveztek. A 12 tonnás jármű Ataka irányított fegyverrendszerrel, páncéltörő rakétákkal, Smel típusú lángszórókkal, 30 milliméteres 2A72 automata ágyúval és 7,62 milliméteres géppuskával van felszerelve.

Egy másik robotot, a harckocsi-támogató önjáró járművet, amely a Terminátor nevet kapta, úgy tervezték, hogy hatékonyan támadja az ellenséges erők páncélozott járműveit. A Terminátor gránátvetőkkel, páncéltörő komplexekkel, és más egyéb fegyverekkel van felszerelve, amelyel segítségével harckocsik, gyalogsági páncélozott harcjárművek, bunkerek és más különlegesen megerősített célokat menetközben és a helyszínen támadni képes, így segítve a hagyományos harckocsik hatékonyságát. Ezt a típusú harci járművet az orosz hadsereg már alkalmazza a kelet-ukrajnai hadműveletek során.

Jelenleg számos orosz állami és magánvállakozás gyárt harci robotokat a hadsereg számára. A gépkarabélyáról ismert a Kalasnyikov-konszern például hadianyag és lőszerszállító vezetőnélküli páncélos-tehergépkocsikat gyárt, amelynek egyik verziója Viktor Murahovszkij katonai szakértő szerint hírszerzési célokat szolgál.

Hírdetés

A harckocsikat is gyártó Uralvagonzavod a T-72b3 típusú harckocsi önjáró verzióját is gyártja, kétféle kivitelben. Az egyik nehéz fegyverekkel van felszerelve, a másik automata gyorstüzelő fegyverekkel.

2021 júliusában a Perspektvikus Fegyverzetek Alapítvány befejezte a Marker típusú önjáró komplexumok öt mintájának (kettő kerekes platformon és három lánctalpas verzió) tesztelését. Segítségükkel a szárazföldi harcok kulcsfontosságú robottechnológiáit dolgozták ki: hőkamerás látás, kommunikáció, navigáció, autonóm mozgás és csoportos hadmozdulatok egyidejű vezérlése.

A már ismert Poszeidón típusú nukleáris meghajtású és fegyverzetű tengeralattjáró gigantikus cunami létrehozásával és a már elöntött területek sugárfertőzésével okoz pusztítást. Ez lehetővé teszi számára, hogy számos más célt is támadjon, beleértve a repülőgép-hordozó csoportokat, a parti erődítményeket és a támadott terület belső infrastruktúráit.

(Olvasónktól, források itt, itt és itt)

Videók az Urán-9-ről:

//ok.ru/videoembed/40053443084

Videó a Terminátorról:

Egy általános áttekintő videó a ma működő orosz harci robotokról:

//ok.ru/videoembed/1738382840293


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »