Német lapok szerint az EU-csúcson „Orbán jottányit sem engedett”

Német lapok szerint az EU-csúcson „Orbán jottányit sem engedett”

A Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című német konzervatív lap, valamint a Der Spiegel című független hírmagazin és hírportálja, a Spiegel Online az Európai Unió (EU) brüsszeli csúcstalálkozójával, illetve a Sargentini-jelentéssel kapcsolatban emlegeti a magyar bevándorláspolitika következetességét.

Bukott a kötelező kvóta terve

A FAZ szombati számában az EU-csúcsról cikkezett, kiemelve: „ismert, hogy Orbán Viktor szükség esetén nagyon sármos tud lenni”, de nem szabad megtévesztenie senkit az Angela Merkel előtt kézcsókra hajló magyar kormányfőről szóló felvételeknek, ugyanis „jottányit sem engedett” a számára belpolitikai okokból is fontos kérdésben, így nem kell kötelezően menekülteket átvenni az EU külső határán fekvő tagállamoktól.

A V4-ek „védelmi frontja”

Az erre irányuló törekvések elhárítására Orbán a visegrádi négyekkel (V4) „egyfajta védelmi frontot” hozott létre, a csúcstalálkozó eredményeiről a V4 fővárosaiból érkező kommentárok pedig úgy hangzanak, mintha a csapatuk kiütéses győzelmet aratott volna a labdarúgó-világbajnokságon.

A FAZ a többi között hozzátette: Orbán Viktor hamarosan személyesen fejtheti ki nézeteit a kancellárnak, aki csütörtökön fogadja Berlinben. A kancellária közleménye szerint kétoldalú, Európa-politikai és nemzetközi ügyekről lesz szó, „vagyis a migrációról”.

A Spiegel a menekültek jogainak a csorbulásán aggódik

Hírdetés

A Spiegel Online Európa orbanizálja magát címmel közölt összeállítást, amely szerint az EU-csúcs „szinte kizárólag arról szólt, hogy az EU bezárkózik, kerül amibe kerül”, így „a migránsok és a menekültek jogai már alig számítanak”.

A többi között hozzátették: Orbán Viktor „meglepően visszafogott volt”, már az Európai Néppárt (EPP) hagyományos előkészítő ülésén sem vesztegetett egy szót sem a migránsokra, de nem is volt miért felszólalnia, hiszen „számára minden a legjobban alakul”.

A Der Spiegel a szombati számában Tehetetlenül Orbánnal szemben közölt cikket az Európai Parlament (EP) belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi bizottságában a jogállamiság magyarországi helyzetéről elfogadott különjelentéssel kapcsolatban. A Sargentini-jelentés néven is ismert dokumentum alapján az uniós alapszerződés hetes cikke szerinti eljárás indulhat Magyarország ellen, de „az EU túl későn kapcsolt”.

Eleve kudarcra ítélt eljárás

Az eljárás még bonyolultabb lehet, mint Lengyelország esetében – írta a Der Spiegel, kiemelve, hogy Orbán Viktor már nyolc éve hatalmon van, és rendszere Lengyelországgal összehasonlítva mélyebben járja át a társadalmat.

A német újság szerint a kormányfő „mindenekelőtt vállalkozókat gyűjtött maga köré, akiken keresztül ellenőrzi a sajtót”, és „nehéz lesz felszámolni összefonódó vállalati szerkezetekből és személyi kapcsolatokból álló hálózatait, amelyek a demokrácia megfojtásával fenyegetnek” – vélekedik a cikk szerzője, aki még hozzátette: az EP szeptemberben dönt az eljárás megindításáról.

Ebben döntő szerepe lesz az EPP frakciójának, „csakhogy az Orbán-féle Fidesz tagja ennek a klubnak” – írta a Der Spiegel.

MTI

The post Német lapok szerint az EU-csúcson „Orbán jottányit sem engedett” appeared first on PolgárPortál.


Forrás:polgarportal.hu
Tovább a cikkre »