Német lapok a Jobbik választások előtti eltaposásáról: A hatóságokat Orbán irányítja, mert „pánikszerűen tart” a Jobbik győzelmétől

Német lapok a Jobbik választások előtti eltaposásáról: A hatóságokat Orbán irányítja, mert „pánikszerűen tart” a Jobbik győzelmétől

A FAZ a hétvégi számában A Jobbik, a közép és a nagyhatalmú ellenség címmel közölte Stephan Löwenstein írását, aki többek között arra a megállapításra jutott, hogy Vona Gábor elnök három éve igyekszik a „polgári közép” felé kormányozni pártját, és ezáltal sokan elkezdtek „hangosan gondolkodni” a támogatásukról azért, hogy leválthassák Orbán Viktor rendszerét.

A magyar hatóságok pedig az utóbbi időben „adminisztratív csapások feltűnő sorozatát” mérték a pártra – tette hozzá a FAZ szerzője, ismertetve az állami számvevőszéki (ÁSZ) ellenőrzés és a Kovács Béla jobbikos európai parlamenti képviselő elleni időzített vádemelés ügyét, kiemelve, hogy

olyan hatóságok léptek fel az ellenzéki párttal szemben, amelyek vezetői Orbán Viktor követőinek számítanak.

A Spiegel Online eközben azt írta, hogy abban sokan egyetértenek, hogy az ország már csak korlátozottan felel meg a demokrácia követelményeinek, így a törvényhozás a miniszterelnök kívánságait teljesíti, a média és az igazságszolgáltatás szinte teljes egészében a hatalom ellenőrzése alatt áll.

Hírdetés

A szerző szerint „úgy tűnik, hogy

Orbán szinte pánikszerűen tart a Jobbik választási sikerétől”,

és ezért hajlandó „kétes eszközöket” alkalmazni, így például „megalázó és alattomos” megjegyezéseket tesz Vona „állítólagos homoszexualitásáról”, legújabb „ötlete” pedig az, hogy az „anyagi csődbe” kell dönteni a pártot.

A Jobbikot az ÁSZ egy igencsak kétes ügymenetet követően több, mint 600 millió forintos bírsággal sújtotta a választások előtt, amivel lényegében megkérdőjeleződött az is, hogy az egyetlen esélyes kihívónak számító párt egyáltalán el tudjon indulni a választásokon. A Jobbik gyűjtést indított, aminek már az első napján közel 9 millió forintot adományoztak a választók.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »