Német lap: az ISIS katonái tömegével várnak Görögországban, hogy megindulhassanak Európa belseje felé

Német lap: az ISIS katonái tömegével várnak Görögországban, hogy megindulhassanak Európa belseje felé

Számos nem muszlim menekült várja sorsa jobbra fordulását görögországi menekülttáborokban. Úgy tűnik, hogy a más vallásúak súlyos megtorlásokra, erőszakra számíthatnak ezeken a helyeken. A helyszínről a Deutsche Welle tudósított.

– nyilatkozta a 37 éves Kheiri Zabri a német lapnak. A jazidik annyira félnek, hogy megkérték a lap fényképészét, hogy takarja ki az arcukat. A férfi feleségével és három kislányával 2017. decembere óta él a Malakasa-táborban, Athéntól nem messze. Több száz szíriai és afgán migráns él rajtuk kívül ebben a menekülttáborban. A keresztények, jazidik ezekben a táborokban rendszeres zaklatásnak vannak kitéve.

A múlt hónapban a táborban tömegverekedés tört ki a szíriaiak és az afgánok között. Az összecsapásban meghalt egy 31 éves szír férfi, nyolcan megsebesültek. A görög rendőrség több tucatnyi embert letartóztatott.

Zabri elmondta, hogy a táborban levő rendőrök és a közelben állomásozó katonák is tétlenül nézték a verekedés kipattanását. A férfi szerint a családja és három másik jazidi család is félelemben él a táborban. A jazidik egy olyan kisebbség tagjai, akiket Irakban tűzzel-vassal üldözött az Iszlám Állam. Vallásuk sokban hasonlít a kereszténységre.

A jazidik szemtől szembe találkoztak az Iszlám Állam fanatikusaival Irakban.

– nyilatkozta a DW-nek a 29 éves Hussein Khidher. A férfi kiemelte, hogy ugyanúgy kafírnak (hitetlennek) nevezik őket itt a muszlim migránsok, mint ahogy az ISIS tette.

– mondta a jazidi férfi.

Hírdetés

Számos jazidi és keresztény kurd került úgy az Athén melletti Malakasa-táborba, hogy a leszboszi táborból menekültek oda. A Leszbosz szigetén levő Moria nevezetű táborban ugyanis rengeteg az erőszakos, szélsőséges muszlim. Egy erőszakos banda mindenkit bántalmazott, aki nem tartotta be a böjtöt a táborban Ramadán idején. Sokan elmenekültek, akik nem voltak muszlimok.

Khidher azt nyilatkozta, hogy számos alkalommal hallotta a táborban levő afgánokat beszélgetni az európai “hitetlenektől”. Szerinte csak azért akarnak Európába jutni ezek az emberek, mert a saját országukban keresett bűnözők. A férfi egyik családtagja elmondta a német újságírónak, hogy van a táborban egy olyan férfi is, aki 2014-ben Falludzsában helyezett el bombákat az Iszlám Állam megbízásából.

A nyilatkozó jazidik azt mondták, hogy a táborban kurdnak vallják magukat, titkolniuk kell identitásukat. A jazidi közösség súlyos atrocitásokat szenvedett el: a legóvatosabb becslések szerint is 6000 férfit ölt meg az Iszlám Állam és ugyanennyi nő lett az iszlamisták szexrabszolgája. A táborban levő keményvonalas muszlimok pedig szintén prédának tekintik őket.

Az egyik jazidi férfi elmondta, hogy a fenyegetések miatt próbáltak segítséget kérni a görög Bevándorlásügyi Minisztériumtól, valamint a különböző segélyszervezetektől, ám senki nem foglalkozik velük.

A görög média és a hatóságok egy időben felkapták az ottani táborokban levő szélsőségesek ügyét, ám a hivatalos vizsgálatok nem találtak semmit. A Malaksa-táborban kipattant zavargás után a hatóságok egyik táborlakóról sem tudták megállapítani, hogy az iszlamistákhoz tartoztak-e vagy sem. A leszboszi táborban is vizsgálat indult. A tábor megnyitása óta 498 embert tartóztattak le, de egyikük esetében sem volt szó iszlamista tevékenységről.

A portugál kormány szeretett volna befogadni 700 jazidit Görögországból, ám ebből végül nem lett semmi: a görög bürokrácia meghiúsította a dolgot, mondván egyik menekültcsoport sem kaphat speciális elbánást.

888.hu


Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »