Német közgazdász: Iszlám hatalomátvétel készül Európában

Thilo Sarrazin “Németország felszámolja önmagát” című, nem titkoltan provokatív könyve mára már minden idők egyik legkeresettebb könyvévé vált Németországban. A szerző legújabb alkotása ismét komoly vitát kavart, ami nem meglepő, hiszen témája az iszlám, amely az SPD, vagyis a német szociáldemokrata párt egykori politikusa szerint hatalomátvételre készül Európában – hangzott el az M5 “Ez itt a kérdés” című műsorában.

A német közgazdász, egykori pénzügyi szenátor új könyvének címe már önmagában figyelemfelkeltő: „Ellenséges hatalomátvétel”. A mű az iszlám vallás európai térhódításáról, és az azzal járó társadalmi konfliktusokról szól.

Sokak tiltakozása ellenére az író úgy gondolja, az országnak azért van szüksége erre a könyvre, hogy szembenézzen egy közelgő nagy problémával. A könyv állítása szerint ugyanis két-három generáció, azaz ötven-hetven év múlva, Németországban az iszlám kultúra, értékrend és stílus veheti át a hatalmat.

A közmédia helyszíni tudósítója exkluzív interjút készített a szerzővel a Frankfurti Könyvvásáron. A beszélgetés zaklatott körülmények között készült, mivel Thilo Sarrazin, az őt érő támadások és fenyegetések miatt, állandó biztonsági védelem alatt áll.

Muszlim felsőbbrendűség

Thilo Sarrazin elmondta: az iszlám nem pusztán vallás, hanem egyben politikai ideológia is, hasonló ahhoz, amilyen a kommunizmus volt.

„A politikai ideológia és a vallás együttese sajátos módon formálja az iszlám hívőket.

Hírdetés

A Koránból egyértelműen levezethető, hogy az ideológia milyen irányban igyekszik formálni a híveket” – vélekedett.

A Koránból fakadóan meghatározhatók a muszlimok alapvető jellegzetességei. A muszlimok a többi embertől felsőbbrendűnek érzik magukat, hiszen a többieket hitetlennek tartják. Emiatt megtehetik, hogy másoktól kevesebbet dolgozzanak. Nem véletlen, hogy az iszlám országok elmaradottak – nyilatkozta a szerző.

Többségi városnegyedek

A nők a társadalmukban egy alsóbbrendű csoport tagjai, teljes mértékben a férfiaktól függnek, fiatalon házasodnak és sok gyermeket hoznak a világra.

Az iszlám e tekintetben kulturálisan és civilizációs szempontból is elmaradott, ugyanakkor demográfiailag nagyon erős – hangsúlyozta.

Thilo Sarrazin arról is beszélt, hogy Berlinben és Bécsben már ma is vannak olyan városrészek, ahol a frissen beiskolázott gyerekek körében a muszlimok aránya meghaladja az ötven százalékot. „Nem szabad továbbá arról sem megfeledkezni, hogy őshonos európai társadalmak körében a születési arányok generációról generációra folyamatosan csökkennek” – közölte.

Origo.hu


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »