Német és spanyol lap az EP-szavazásról, Orbán Viktorról

A Fidesz és az Európai Néppárt (EPP) kapcsolatáról közölt kommentárt a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung (FAS) című konzervatív vasárnapi német lap, valamint az ABC konzervatív napilap

Hozzátették, hogy ha a Fidesz nem akar távozni, ki kell zárni. Tagsága megszűnésének lesznek hátrányos következményei, „hiszen Orbán emberei a következő parlamentben az ellenfeleket erősítik majd”, azonban az előnyös következmények túlsúlyban vannak, mert az EPP „soha nem tudna Orbánnal együtt egységesen küzdeni egy erős Európáért, nélküle viszont képes erre”.
A „nacionalisták” bevonása ebbe a küzdelembe „reménytelen”, inkább „szembe kell szállni velük és le kell győzni őket választásokon” – áll a kommentárban.

Megállapítása szerint az annyit szidalmazott magyar kormányfőnek sokkal nagyobb a demokratikus felhatalmazása, mint a strasbourgi parlament tagjai túlnyomó többségének. Egy olyan párt vezetője, amely a választók tömeges akaratából kormányoz a magyar parlament kétharmadával, miközben olyan pártok nevezték diktátornak – kommunisták, zöldek és szocialisták -, amelyek kisebbségben vannak országukban – tette hozzá. Hermann Tertsch szerint Orbán úgy képviseli a magyarokat, ahogy senki más nem képviseli hazáját ma az Európai Bizottságban, „nem fogadja el, hogy hogy rájuk kényszerítsék Brüsszelből, Berlinből, Párizsból, vagy a Soros György finanszírozta NGO-k által a szociáldemokrata politikát”. Az egyetlen igazi gyengesége az, ami mindenkit érint, akinek régóta van nagy hatalma: a korrupció. „De demokráciából senki sem adhat neki leckéket” – jegyezte meg.

Hírdetés

A szerző szerint miért is ne pánikolna a baloldal, amikor Orbán a demokratikus jobboldalon bizonyítja: véget lehet vetni a baloldal kulturális fölényének, a nemzeti identitás és a család tisztelete eróziójának.

Ramón Pérez-Maura spanyol publictista szintén az ABC-ben azt írta: kifogásolni az Európai Unió hibáit nem euroszkepticizmus, hanem épphogy ezt jelenti az igazi Európa-pártiságot.


Forrás:hirek.sk
Tovább a cikkre »