Német és francia különleges erők érkeztek Szíriába

Német és francia különleges erők érkeztek Szíriába

Az Egyesült Államok után  Németország és Franciaország is katonákat küldött  Szíriába. Damaszkusz tiltakozik határainak megsértése miatt.

A magukat ellenzékinek nevezett főként kurd fegyveresekből álló Szíriai Demokratikus Erők (SDF) szövetségeseként Washington példáját követve, Párizs és Berlin is katonákat küldött Észak-Szíriába.

A francia és német erők Kobani és Manbij környékén állomásoznak amerikai katonai személyzet mellett.

Szíria ezt nyílt és indokolatlan agressziónak tartja a szuverenitása és függetlensége ellen. A szíriai kormány elítélte a francia és német erők jelenlétét Észak-Szíriában.

Idegen erők segítik a Szíriai Demokratikus Erőket (SDF) Manbij közelében, valamint az SDF részét képző szíriai kurd YPG milíciát Ain al-Arab-nál (Kobani másik neve) a daes (ISIL, ISIS) elleni offenzíva részeként feltüntetve azt. – ídézte a szíriai belügyminisztériumot a SANA hírügynökség.

Hírdetés

A minisztérium szerint minden oldalnak “akik a terroristák ellen harcolnak, a törvényes szíriai kormánnyal kell koordinálnia lépéseit, mely kormánynak a hadserege és emberei a terrorizmus ellen harcolnak” az egész országban.

 “Az ilyen jelenlét nem játszhatja ki senki a terrorizmus elleni harc ürügye alatt”,  – közölta a minisztérium.

A francia védelmi miniszter az mondta a múlt héten, hogy a különleges erőik Szíriában segítettek az SDF-nek előre törni Manbij irányába. Berlin azonban azonnal tagadta a német különleges erők jelenlétét Szíriában.

A jelenlétük csak tovább növeli a gyanút, hogy az USA és Európa is segíti a különálló kurd állam létrehozásának kampányát Szíriában.

Orientalista.hu – Sinoda


Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »