Német bíróság: Maradhat a “zsidó disznó” dombormű

Német bíróság: Maradhat a “zsidó disznó” dombormű

Egy német fellebbviteli bíróság elutasította egy zsidó keresetét, amelyben a wittenbergi városi templom 700 éves „antiszemita” domborművének eltávolítását követelte.

A berlini zsidó Michael Dülmann indított tavaly májusban indított egy pert, a bírósághoz fordulva kérve a 700 éves „zsidó disznó” szobor eltávolítását, amelyet nemrég restauráltak és ezért most különösen jól látható.

A Zsidó disznó (Judensau) dombormű egyike a németországi és európai templomok falán a középkorból fennmaradt több mint 20 hasonló szobornak. A templom falán lévő dombormű egy disznót ábrázol, amelynek farkát felemeli egy rabbi, és a koca emlőin zsidók szopnak. 1570-ben a reformáció meghirdetése után egy Luther Mártonnak tulajdonított zsidóellenes feliratot is mellékeltek hozzá.

1988-ban a dombormű alatt egy emléktáblát állítottak fel a II. világháború idején elpusztult zsidóknak és német, valamint angol nyelvű tájékoztatást mellékeltek a domborműről.

Hírdetés

Michael Düllmann keresetében azzal érvelt, hogy a szobor „a zsidó emberek becsmérlése, sértegetése és mind a mai napig borzasztó hatással van”. A dessaui bíróság májusban elutasította keresetét, de Düllmann a naumburgi tartományi bíróságra vitte, amely úgy döntött, hogy a férfinak nem áll jogában levetetni a domborművet, mivel az a jelenlegi kontextusban nem becsmérlő jellegű és nem sérti a felperes jogait.

A szobor jelenleg egy olyan együttes részét képezi, amely másfajta szándékkal szól az emberekhez – utalt döntésében a bíróság az emléktáblára és a magyarázó felvilágosításra.

Düllmann közölte: azt tervezi, a német szövetségi bíróság elé viszi az ügyet.

(MTI nyomán)


Forrás:harcunk.info
Tovább a cikkre »