Nemcsák Károly Orbánék mellé állt

Nemcsák Károly Orbánék mellé állt

Kikészült az ellenzék!

„Ha van egy szándék mondjuk a jobboldali művészek részéről, hogy a részesei legyenek a Színművészeti Egyetem oktatásának, akkor miért nincs nyitás az oktatók és Színművészeti Egyetem volt vezetői részéről” – kérdezte a színész.

Az SZFE ügy egy állomása az elmúlt időszaknak. Az SZFE ügyet megelőzte egy félig kész törvénytervezetre épített demonstráció a Madách téren. Én egy fölépített dolgot érzékelek ebben. A szakma belesodródott a politikába. Amiben valószínű, hogy benne is vagyunk, nem tudjuk kiszedni magunkat, csak én ezt egy tudatosan előkészített dolognak látom” – mondta Nemcsák Károly, a József Attila Színház igazgatója Rónai Egonnak az ATV Húzós című műsorában. A teljes beszélgetés szombaton kerül képernyőre, előzetest a 24.hu közöl belőle.

Eszerint Nemcsák fenti mondataira Rónai rákérdez, hogy csak az egyik fél részéről lát-e tudatosságot. A színész így felel: „Most ebben a pillanatban azt kell mondanom, hogy igen, a balliberális oldalról”.

Az igazgató arról is beszélt, hogy Vidnyánszkynak ugyanúgy nem adták meg annak az esélyét a szakmabeliek, hogy esetleg jó irányba vinné az SZFE-t, mint ahogy neki sem adták meg erre az esélyt annak idején 2011-ben, amikor kinevezték a József Attila Színház élére. Emellett zárt rétegképzésnek látta az SZFE korábbi munkásságát.

Hírdetés

„Ha van egy szándék mondjuk a jobboldali művészek részéről, hogy a részesei legyenek a Színművészeti Egyetem oktatásának, akkor miért nincs nyitás az oktatók és Színművészeti Egyetem volt vezetői részéről?” – firtatta. A teljes adás szombat este, 22:50-kor lesz nézhető az ATV műsorán.

Szóba kerül még az is, hogy – Nemcsák szerint – a tao-támogatási rendszer megszűnésével a független színházak nagyon is jól jártak. Úgy véli, hogy ha nincs Fekete Péter államtitkár, akkor nagy bajban lenne a színházi szakma. Saját színházának támogatás-növekedéséről azt mondta, annak nem a politikához, a szakmához van köze, és különben is, a kinevezése előtti időszak gazdasági visszaélései után normatív támogatásainak kétharmadát elveszítő József Attila Színház még mostanra is csak egy átlagos vidéki színház támogatottságának szintjére jutott vissza.

www.mandiner.hu

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »