Nemcsak a tundra ég, hanem a kaliforniai erdő is – üzenték Moszkvából Bidennek

Moszkva elutasította szerdán Joe Biden Vlagyimir Putyinnak címzett előző napi bírálatát, amelyben az amerikai elnök azt kifogásolta, hogy orosz kollégája nem jelent meg a glasgow-i klímacsúcson, és országa nem járult hozzá kellőképpen a nemzetközi konferencia sikeréhez.

"Mi az ilyen kérdésfeltevéssel nem értünk egyet. Nem az a célja Oroszország klímával kapcsolatos intézkedéseinek, hogy valamilyen rendezvényhez időzítve hozzuk meg őket. Természetesen nem szeretnénk csökkenteni a glasgow-i rendezvény fontosságát, de Oroszország klímával kapcsolatos cselekedetei következetesek és nagyon komoly, átgondolt természetűek" – mondta sajtótájékoztatóján Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője.

Joe Biden, az ENSZ Éghajlat-változási Keretegyezménye Glasgow-ban zajló 26. ülésének (COP26) második napján azt mondta, Kína nagy hibát követett el azzal, hogy nem vett részt csúcsszinten a rendezvényen. Hozzátette, hogy ugyanezt elmondhatja Oroszországról is. "A tundra ég, a szó szoros értelmében ég. Náluk komoly, nagyon komoly éghajlatváltozási probléma van, de ők hallgatnak, amikor szóba kerül, hogy ezzel valamit tenni kell" – így Biden.

Hírdetés

Az Interfax szerint Peszkov erre reagálva megjegyezte, hogy nemcsak a tundra ég, erdőtüzek vannak Kaliforniában, Törökországban és más országokban is, és mindez ugyanannak a klímaváltozásnak a következménye, amellyel Oroszország szembesül. Sőt – tette hozzá Peszkov – bizonyos tekintetben Oroszország még súlyosabb éghajlatváltozási problémákkal szembesül.

Sem Hszi Csin-ping kínai elnök, sem Putyin nem vett részt a glasgow-i klímacsúcson, holott Kína és Oroszország is azon országok közé tartozik, amelyek nagy mértékben bocsátanak ki az éghajlatváltozást befolyásoló károsanyagokat. A Downing Street – a brit kormányfői hivatal – tájékoztatása szerint Putyin sajnálkozásának kifejezést adva közölte Boris Johnsonnal, a vendéglátó brit miniszterelnökkel, hogy az oroszországi koronavírus-helyzet miatt nem tud személyesen jelen lenni a glasgow-i klímacsúcson.

Putyin októberben jelentette be, hogy Oroszország 2060-ra tervezi elérni a karbonsemlegességet.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »