Nem zárnak be a budapesti fürdők, de emelik a jegyárakat

Nem zárnak be a budapesti fürdők, de emelik a jegyárakat

A Népszava írása szerint míg tavaly kilowattóránként 38 forintért tudta beszerezni a fővárosi fürdőket üzemeltető Budapest Gyógyfürdői és Hévízei Zrt. (BGYH) az áramot, idén már ennek több mint kétszeresét, 83 forintot kell kifizetni egységenként. Jövőre pedig még drasztikusabban nőhetnek a költségek, a 2023-ra szóló árajánlatok ugyanis már az idei ár 3,5-szereséről szólnak.

A gáz drágulása még nagyobb terhet jelent a cégnek: míg tavaly köbméterenként 74 forintot fizettek a földgázért, mostanra az ár 205,6 forintra ugrott. Az október 1-jével induló új gázévben pedig már több mint 1300 forintot kell kifizetnie az üzemeltetőnek – ez közel 18-szoros drágulást jelent.

A cég energiaszámlái így az idei 1,4 milliárd forintról 4 milliárdra nőhetnek jövőre.

Ennek ellenére nem készülünk bezárni egy fürdőt sem

Hírdetés

– mondta a Népszavának Szűts Ildikó, a BGYH vezérigazgatója.

Igaz, a fürdők nyitvatartása rövidülhet, korlátozhatnak egyes szolgáltatásokat (például a szaunák kinyitását), és mindenképpen emelniük kell a jegyárakat is.

A rezsiemelés mellett ugyanis az infláció és az orosz, ukrán vendégek kiesése is megborítja a cég költségvetését.

Emiatt szeptember 10-től 15 százalékkal emelték meg a Széchenyi, a Rudas és a Gellért fürdők hétvégi belépőinek árát. A kieső bevételeket a jegyeken túl ingatlaneladással kompenzálnák: eladnák az egykori újpesti uszoda telkét, valamint a Rác fürdő mellé épült hotelt. A BGYH a körülmények ellenére bízik abban, hogy az év végére nyereségesek lehetnek, ugyanis nagyon sikeresen zárták az első félévüket és a nyári szezont is.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »