Nem volt oszlatás Herceghalmon

Nem volt oszlatás Herceghalmon

Hiába kérték még kormánypárti képviselők is Herceghalom polgármesterének lemondását, Erdősi László nem hajlandó megválni a posztjától. A helyi képviselő-testület ezután önmaga feloszlatásáról szavazott, és még két fideszes képviselő is emellett voksolt, ám kisebbségben maradtak.

„Semmiképpen sem fogok lemondani” – ezt mondta a herceghalmi képviselő-testület ülésén a települést vezető Erdősi László. A polgármester távozását többek között arra hivatkozva kérte több képviselő, hogy a felesége népszavazási kezdeményezése miatt kialakult botrány „árt a falunak”.

A fideszes Szendrei Bence szerint ráadásul ez csak hab a tortán, a polgármester ugyanis „nap mint nap lódít” az ott élőknek. Ugyanezzel érvelt a független Hunya Krisztina is, nevetségesnek minősítve a polgármester korábbi magyarázkodását arról, hogy a vacsoraasztalnál nem szokott a feleségével népszavazási ügyekről beszélni.

Erdősi László András beszél az ülésen Fotó: Nagy Béla / Magyar Nemzet

Erdősi László nem volt hajlandó sokat beszélni az esetről. Csak amellett érvelt, hogy a felesége már kiadott egy közleményt, ő maga pedig támogatja azt, „aki jó ügyet szolgál”. Kifogásolta viszont, hogy még egyes kormánypárti képviselők is ellene fordultak. Akadt támogatója is a testületben, például az alpolgármester, aki szerint meg kell várni, hogy mivel zárul a népszavazási kérdés beadása körülményeinek vizsgálata.

Hírdetés

A vitát végül azzal zárták le, hogy Hunya Krisztina kérésére szavaztak a testület önfeloszlatásáról. A név szerinti voksoláson a polgármestert korábban bíráló Szendrei Bence, Hunya Krisztina, illetve a szintén fideszes Csizmadia Zsuzsanna a feloszlatás mellett szavazott, végül azonban 4:3 arányban alulmaradtak, így a képviselő-testület folytathatja munkáját.

Fotó: Nagy Béla / Magyar Nemzet

Ismeretes, Erdősi Lászlóné múlt kedden kigyúrt, kopasz fiatalemberek gyűrűjében várakozott a Nemzeti Választási Iroda előterében arra, hogy megnyíljon a lehetőség a boltok vasárnapi zárva tartásával kapcsolatos népszavazási kérdés beadása előtt. A fiatalemberek a hírek szerint a Kubatov Gábor Fidesz-alelnök által vezetett Fradi Securityhoz köthetők. Végül az Erdősiné kísérője négy másodperccel megelőzte a szintén órák óta ott várakozó MSZP-s Nyakó Istvánt. A fiatalemberről is kiderült, hogy köthető a Fideszhez, hiszen Kubatov Gábor titkárának gimnáziumi osztálytársa volt.

Lázár János a mai kormányinfón mindenesetre arról beszélt, hogy a kormánynak ehhez nincs köze, ezért nem fognak egyeztetni Kubatovval.

Az állami hírügynökség a müncheni repülőtéren érte el az Amerikából hazatérő Kubatov Gábort, aki szintén méltatlannak nevezte az NVI-nél történteket. Arról azonban nem beszélt, hogy személyesen neki vagy a Fradi biztonsági cégének van-e bármi köze az ügyhöz.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelenik meg. A megjelenés időpontja: 2016. 03. 04.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »