Nem volt határozatképes a parlament a Sportalapról szóló szavazásnál

Másodszor is határozatképtelen volt a parlament a Sportalapról (FnPŠ) szóló szavazásnál, csak 74 képviselő nyomta meg a jelenléti gombot. Az ülés a többi programpont megvitatásával folytatódik, szavazás legközelebb 17 órakor lesz.

Samuel Migaľ (Hlas-SD) képvislő a beterjesztett törvénytervezetekről szóló szavazás elhalasztását kérte. Bejelentette, hogy amennyiben mégis sor kerülne már csütörtökön a szavazásra, úgy párttársával, Roman Malatineccel (Hlas-SD) nem vesznek részt rajta. Véleménye szerint a javaslatokat át kell dolgozni.

„Örülnénk, ha nem szavazna a parlament csütörtökön ezekről a törvényekről, így karácsonyig lehetőség nyílna a további egyeztetésekre ”

mondta azzal, hogy kérését továbbította a parlament vezetésének is.

Migaľ és Malatinec egyébként a Művészeti Alapnál (FPU) is változtatásokat javasol. Malatinec szerint az alap nem működik megfelelően az idén elfogadott változtatások miatt, melyek elfogadásakor módosító javaslatokat dolgozott ki.

Hírdetés

„Akkor tárgyaltam Andrej Dankoval, és úgy döntöttem, támogatom a változtatásokat az alapnál, de megállapodtunk, hogy ha nem fognak működni a dolgok, visszatérünk a kérdéshez és kijavítjuk a hibákat”

mondta ezzel kapcsolatban

A sport- és idegenforgalmi minisztérium tervezeteiről már a múlt héten kellett volna szavazni, de nem jelent meg a minimálisan szükséges 76 képviselő.

A szavazás előtt Samuel Migaľ sem nyomta meg a jelenléti gombot. Andrej Danko, a parlament alelnöke, az SNS elnöke a koalíciós szerződés megsértésének nevezte a képviselő eljárását.

teraz.sk

Nyitókép: nrsr.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »