Nem váltotta be a Monarchia reményeit a „caporettói csoda”

Nem váltotta be a Monarchia reményeit a „caporettói csoda”

106 éve, 1917. október 24-én kezdődött az első világháború olasz frontján a két éve tartó isonzói csaták döntő ütközete, amelyben a német csapatokkal megerősített osztrák–magyar hadsereg áttörte az olasz vonalakat. Az olaszok által mindmáig „Il miracolo di Caporetto”, „caporettói csoda” néven emlegetett hadművelet után a front már mintegy száz kilométerrel nyugatabbra, a Piave folyónál húzódott.

A „nagy háború” kezdetekor Olaszország a központi hatalmak, vagyis Németország és az Osztrák–Magyar Monarchia szövetségese volt, de semleges álláspontra helyezkedve nem vett részt a harcokban.

Miután az antanthatalmak (Nagy-Britannia, Franciaország és Oroszország) az 1915. április 26-án aláírt londoni egyezményben Rómának ígérték Trentinót (Dél-Tirolt), Triesztet, az isztriai partvidéket és néhány dalmáciai szigetet, valamint az Albánia fölötti protektorátust, Olaszország május 23-án hadat üzent az Osztrák–Magyar Monarchiának.

Az új fronton a kétszeres túlerőben lévő olaszok az Isonzó folyó völgyében akartak betörni a Monarchia területére, hogy aztán Karintia felé nyomuljanak tovább, illetve elfoglalják Triesztet és az Isztriai-félszigetet.

Az előrenyomulás azonban néhány hét alatt elakadt az osztrák–magyar hadsereg magas hegyek között kialakított védelmi rendszerén, és a következő két évben rendkívül véres harcok folytak az alig nyolcvan kilométer széles frontszakaszon.

Az olaszok egymás után indított támadásokkal kísérelték meg az áttörést, de a tizenegy isonzói csata csak borzalmas véráldozatokat hozott, területnyereséget nem.

Az utolsó, 1917. augusztusi olasz rohamot már csak igen nagy nehézségek árán sikerült megállítani, s félő volt, hogy a Monarchia szétzilálódott csapatai a következő támadásnak már nem tudnak ellenállni.

1917 őszén a front a Velencei-öböltől északra a Dolomitok, a Karni-Alpok és a Juliai-Alpok vonalán, félkörívben húzódott.

A német hadvezetés egy esetleges olasz áttörés következményeitől tartva úgy döntött, hogy a Kerenszkij-offenzíva összeomlása után az orosz fronton felszabadult hadosztályai egy részét ide csoportosítja át.

Hírdetés

A nyolc osztrák-magyar hadosztályt hét német gyalogos hadosztállyal egészítették ki, és elkészítették az ellentámadás terveit, a front főparancsnoka Jenő főherceg lett.

A 12. isonzói csata 1917. október 24-én heves tüzérségi tűzzel kezdődött. Az osztrák-magyar-német támadás szinte elsöpörte az olaszokat, Caporettónál áttörték a 2. olasz hadsereg vonalait.

Három nappal később az olaszok az Isonzó egész vonalán megkezdték a visszavonulást, ami összeomlásba és káoszba torkollott, a fejvesztve hátráló csapatok még felszerelésüket is sorsára hagyták.

A támadást a logisztikai nehézségek, az esőzések, a lerombolt hidak és vasútvonalak miatt november végén leállították, a front a Piave folyónál stabilizálódott, miután az olaszok öt angol és hat francia hadosztályt kaptak segítségül.

A caporettói áttörés jelentős hadászati siker volt, de a fő célt, Olaszország „kiütését” a háborúból nem sikerült elérni.

A hadművelet során az olaszok halottakban és sebesültekben 40 ezer embert veszítettek, 300 ezer katonájuk fogságba esett, 50 ezer megszökött, további 350 ezer rendezetlenül özönlött hátra, a hadsereget csak nehezen tudták újjászervezni.

A vereségért Luigi Cadorna főparancsnokot tették felelőssé, akit november 9-én leváltottak, helyét Armando Diaz vette át. Az olaszok anyagi vesztesége is tetemes volt, többek között tüzérségük felét vesztették el. Több mint 210 ezer olasz katonát állítottak hadbíróság elé, és büntetést szabtak ki rájuk.

A caporettói áttörés véres küzdelmeiről szól Ernest Hemingway Búcsú a fegyverektől című regénye, az író maga is harcolt az ütközetben.

Az Osztrák–Magyar Monarchiának azonban nem voltak tartalék hadosztályai, a német erőkre pedig nyugaton volt szükség, ezeket kivonták a frontról. Az osztrák–magyar hadsereg 1918 nyarán még megkísérelt egy támadást, de a második piavei csata kudarccal zárult.

Októberben az olasz támadás viszont sikeresnek bizonyult, a bomlásnak indult Osztrák–Magyar Monarchia november 3-án fegyverszünetet kért. Caporetto 1947 óta Szlovéniához tartozik, a térképén Kobarid néven szerepel.


Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »