Nem valószínű, hogy a mostani volt az utolsó óraátállítás

Nem valószínű, hogy a mostani volt az utolsó óraátállítás

Bár az Európai Unió lakosságának elsöprő többsége azt szeretné, ha a mostani lett volna az utolsó óraátállítás, nagyon kevés annak a valószínűsége, hogy 2022. előtt elfeledhetnénk, hogy létezik a téli és a nyári időszámítás. Az ok: a vonatkozó tervezet elakadt az EU intézményeinek útvesztőiben.
Mint ismeretes, az Európai Bizottság által 2018-ban kezdeményezett közvélemény-kutatás eredményei szerint az Unió lakosságának a 84 százaléka mondta azt, hogy nem szeretné többé évente kétszer előre-hátra állítgatni az óráját.

A megkérdezett romániaiak 78 százaléka mondta azt, hogy egyetért az óraátállításról való lemondással.

A Politico.eu brüsszeli hírportál a mostani óraátállításra időzített cikkében emlékeztet, bár a legtöbb válaszadó németországi volt, az idén július elsején elrajtolt német EU-elnökség alatt nem tettek túl sok lépést az ügy előremozdítása érdekében. 

Mint írják, jelen pillanatban az európai intézmények egymásra mutogatnak, amikor arról van szó, hogy továbbvigyék az elakadt ügyet.

– nyilatkozta a portálnak Johan Danielsson svéd szocialista európai parlamenti képviselő, aki a kezdeményezés jelentéstevője.

A cikk emlékeztet, az EU nem tudja előírni a tagállamok számára, hogy a téli vagy a nyári időszámítást válasszák, de tud enyhíteni a jelenlegi szabályozáson, megadva az országoknak a választás szabadságát.

Hírdetés

A kezdeményezés viszont elakadt. Az EP ugyan tavaly rábólintott, ám az Európai Tanács azt kérte, hogy az Európai Bizottság készítsen részletes hatástanulmányt, mielőtt további lépések történnének. Ezt a tanulmányt viszont azóta sem mutatták be.


Az Európai Bizottság egyik szóvivője azt nyilatkozta, a brüsszeli intézmény nem is siet, figyelembe véve, hogy a tagállamok feladata, hogy az Európai Tanácsban közös álláspontra helyezkedjenek.

Az EU vezetői legutóbb a finn elnökség (2019. július–december) idején egyeztettek a témáról.

– idéz a Politico egy meg nem nevezett európai diplomatát.


Forrás:kronikaonline.ro
Tovább a cikkre »