Éppen leesett a légnyomás, amikor Bandika és Ervin megállapították, hogy el kéne zarándokolniuk a tengerhez.
Mi a jó a tengerben tulajdonképp? – tette fel a kérdést Ervin. Bandika szerint az a jó a tengerben, hogy nem látni a végét. Meg az, hogy folyamatosan csinál valamit, de közben olyan, mintha nem is csinálna semmit.
Ervin bólintott, és elterelte a szót. Nagy bánatom van, kedves kuzin, lecsapott az őszibarackfáimra a levélfodrosodás, közismertebb nevén Taphrina Deformans. Fodrosodnak a levelek, csak fodrosodnak, a szél állandóan fúj, nem tudok permetezni, a tengerhez mennék, de nem mehetek, a Taphrina Deformans pedig röhög a markába. Tegnap már ott tartottam, hogy feladok egy apróhirdetést: újszerű, háborítatlan Taphrinámat elcserélem hasonló állapotú Cortinára vagy Taunusra, szín és évjárat irreleváns. De aztán nem adtam. Maga nem tud valamit levélfodrosodásra? Bandika intett a fejével, hogy nem tud, viszont olvasott egy cikket arról, hogy a hétvégén robbanás rázta meg Aradot – autójában robbantottak fel egy ismert helyi vállalkozót, okostelefonról indított bombával. A város nincs ekkora tragédiákhoz szokva, nyilatkozta a polgármester. Maga szerint ez nem furcsa? – vakarta meg a füle tövét Bandika. Ervin szétmorzsolt az ujjai közt egy megfodrosodott levelet. Hát igen. Mintha a hirosimai polgármester azt mondta volna egy utcai karambol után, hogy soha nem látott szörnyűség rázta meg a várost? Erre gondol? Erre, pontosan, bólintott Bandika.
Meg azt is olvastam, hogy Kínában már három gyerek vállalása is engedélyezett családonként. Vajon mi okozta ezt a fordulatot? Ervin szerint a kínai vezetés rájött, hogy ha valahol sokan vannak, az nemcsak hátrány lehet, hanem előny is. Főleg ilyen vírusos időkben. Ráadásul most már nemcsak Indiának, hanem Vietnámnak is van saját vírusmutációja, ez utóbbi állítólag mindegyiknél fertőzőbb. Nem fél? Bandika elismerte, hogy fél, de a levélfodrosodás jobban bosszantja. Az ugyanis közel van. Szerinte egyébként a vírusmutáció lassan olyan lesz, mint a népviselet: minden falu kifejleszt magának egy saját, egyedi mintázatú példányt, amelyre az utódok még évszázadok múltán is joggal lehetnek büszkék. Hát igen, bólintott Ervin. Valamire muszáj büszkének lenni.
Ebéddel egyébként hogy áll? Köszönöm, jól, a tegnapi maradék borjúlábszárhoz főzök csak egy kis perui lila krumplit. Ervin felkapta a fejét: maga szereti a perui lila krumplit? Nem az a kérdés, hogy szeretem-e, hanem hogy honnan szerzem be – javította ki Bandika. És honnan? – kérdezte Ervin. Bandika a kert felé mutatott a kapa nyelével. Ott van a cukkini meg a borsó között. Fogadja elismerésem – mondta Ervin. De mi lesz a Taphrinával? Bandika széttárta a karjait, és annyit mondott: legyen boldog, engem nem érdekel.
A szerző a Vasárnap munkatársa
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »
