Nem utazhatnak vízummentesen az Egyesült Államokba a külhoni magyarok

Nem utazhatnak vízummentesen az Egyesült Államokba a külhoni magyarok

Az Egyesült Államok hatóságainak a döntése nyomán nem mentesülnek már a vízumkötelezettség alól azok a magyar állampolgárok, akik Magyarország jelenlegi határain kívül születtek – közölte csütörtökön a Krónika.

A napilap az Utazás a köbön című blog bejegyzése alapján írta, hogy az amerikai hatóságok az Elektronikus Beutazási Engedély (ESTA) kiváltását csak azoknak a magyar állampolgároknak teszik már lehetővé, akik Magyarország jelenlegi területén születtek.

Hírdetés

A lap szerint az erre vonatkozó döntés már tavaly februárban megszülethetett, ám sokáig nem tűnt fel, mert a koronavírus-járvány miatt Washington utazási korlátozásokat vezetett be.

Azon ESTA kérelmezők esetében, akik Magyarország államhatárain kívül születtek, a rendszer a születési hely alapján automatikusan vízumkérelem benyújtására hívja fel az elektronikus beutazási engedélyét igénylő magyar állampolgárokat” – írja a magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium konzuli szolgálata is az Egyesült Államokba történő beutazási és tartózkodási feltételekről szóló tájékoztatóban.

Ha a Magyarország jelenlegi határain kívül született magyar állampolgárok Amerikába utaznának, vízumot kell igényelniük, még akkor is, ha történetesen évek vagy évtizedek óta Magyarországon élnek. A Romániában élő magyarok ezt csak a bukaresti diplomáciai képviseleten tehetik meg, a budapesti nagykövetségen csak azokat a magyar állampolgárokat fogadják, akik életvitelszerűen Magyarországon élnek. (mti)


Forrás:itthon.transindex.ro
Tovább a cikkre »