Nem tűrik az orosz konkurenciát a franciák Maliban

Franciaország katonáinak kivonásával fenyegette meg kedden a Maliban hatalmat megragadó juntát arra az esetre, ha szerződést kötne a leginkább zsoldoscsoportra hasonlító Wagner orosz biztonsági céggel.

A bamakói katonai vezetés együttműködése a Wagner zsoldosaival teljességgel összeegyeztethetetlen katonai jelenlétünkkel – jelentette ki Jean-Yves Le Drian francia külügyminiszter.

A francia kormányzati körökből származó értesülések szerint az Assimi Goita ezredes vezette junta megállapodást fontolgat az orosz biztonsági céggel ezer fegyveres telepítéséről a nyugat-afrikai állam területére a helyi hadsereg kiképzésére. A katonai hatalom elismerte, hogy egyeztetések folynak a Wagnerrel, de még semmilyen döntés nem született.

Hírdetés

A Wagner csoport embereit a többi között Szíriában, Líbiában és a Közép-afrikai Köztársaságban is bevetették már. Le Drian a francia nemzetgyűlés külügyi bizottságában hangsúlyozta, hogy a Wagner csoport tagjai "zavargásokban, rablásokban és egyéb törvénytelenségekben vettek részt". "A Közép-afrikai Köztársaságban mindez a biztonsági helyzet romlásához vezetett" – tette hozzá a francia diplomácia vezetője.

Florence Parly francia védelmi miniszter rendkívül aggasztónak nevezett egy esetleges megállapodást. Hangsúlyozta, hogy mindez szöges ellentétben állna Franciaország katonai erőfeszítéseivel a Száhel-övezetben, ahol az utóbbi nyolc évben a térség stabilitását próbálta fenntartani. Ugyanakkor a volt gyarmatosító hatalom, Franciaország arra készül, hogy csökkenti a Száhel-övezetben állomásozó erőit 5000-ről nagyjából 2500-3000 főre.

Maliban, illetve térségében több iszlamista terrorszervezet garázdálkodik, egyesek az Iszlám Állam dzsihadista szervezetnek, mások az al-Kaida nemzetközi terrorhálózatnak fogadtak hűséget. Az ENSZ mali békefenntartó missziójának kontingense mellett francia katonák is állomásoznak az országban, ennek ellenére nem ér véget a régiót sújtó vérontás.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »