Nem tudom elképzelni, hogy ne üljön velem szemben a beteg, ha vizsgálom – VIDEÓ

Nem tudom elképzelni, hogy ne üljön velem szemben a beteg, ha vizsgálom – VIDEÓ

Váratlan kihívások elé állította az egészségügyet a koronavírus-járvány, amelyeknek a hatásait mind a mai napig érezhetjük a bőrünkön. Sokszor úgy érezzük, csökkent az orvosi ellátás minősége. Stúdióvendégünk ezúttal Pásztor László a Szlovákiai Magánorvosok Társulásának tiszteletbeli elnöke, akivel arról beszélgettünk, hogy a koronavírus-járvány hogyan változtatta meg az egészségügyi szolgáltatások színvonalát és a páciensekhez való megközelítést.

Az utóbbi időkben sok megkeresést kapott szerkesztőségünk olyan olvasóktól, nézőktől, akik úgy tapasztalták az utóbbi időszakban, hogy azokért a dolgokért, amelyek régen természetesek voltak az egészségügyi ellátásban, mostanság szinte küzdeni kell. Ha el akarnak menni a háziorvosukhoz, vagy egy kivizsgálást kérnek, ezt egyszerűen nem kapják meg, vagy csak hosszas utánajárás után. 

Hírdetés

Próbáltuk több orvossal is felvenni a kapcsolatot már a koronavírus-járvány alatt is, de vagy nem akartak erről nyilatkozni, vagy nem mertek erről őszintén beszélni. 

Stúdióvendégünk, Pásztor László szerint a járvány csupán felfedte azt a rideg valóságot, amely úgy tűnik gyors megoldással nem is orvosolható. Hangsúlyozta, az egyik legsúlyosabb probléma kétségkívül az orvoshiány. Egyre több a betöltetlen egészségügyi álláshely, egyre több beteg jut egy háziorvosra, de csökken a gyermekorvosi praxisok száma is.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »