Nem tudni, honnan van Gorka vitézi jelvénye

Nem tudni, honnan van Gorka vitézi jelvénye

Több amerikai és izraeli hírportál is felháborodottan tudósított Gorka Sebestyén jelvényviselési szokásáról. Donald Trump magyar származású helyettes tanácsadója ugyanis több nyilvános szereplése alkalmával is a Horthy Miklós által alapított Vitézi Rend hivatalos jelvényét tűzte Bocskai mentéjére. Az ügyet először tálaló Lobelog híroldal szerint a rend tételesen szerepel az amerikai külügyminisztériumnak azon a tiltólistáján, amely szervezetek közvetlenül kollaboráltak a zsidók kiirtását szervező végrehajtó hatalommal, így tagjai nem kaphatnak beutazási engedélyt az Egyesült Államokba. Ezzel szemben csupán arról van szó, hogy Amerika megtagadja a náci kollaboránsok bejutását.

A biztonságpolitikai szakembert azért is támadják a Lobelog oldalán, mert nem volt hajlandó magyarázkodni vagy bocsánatot kérni a Fehér Ház által a holokauszt emléknapjára kiadott közlemény miatt. Ennek a szövege jelentősen eltért a korábbi években kiadott közlemények stílusától, kihagyták belőle ugyanis azt a fordulatot, hogy a zsidók megsemmisítése volt a holokauszt legfőbb célja.

A jelvény egyébként nem más, mint tölgyfalevelekkel és búzakalásszal körülvett, karddal középen kettéválasztott szent koronás címer, amely így nem hordoz semmiféle, a nácikra utaló vizuális elemet. Ennek ellenére információink szerint a Vitézi Rend felkérte Pákh Imre műgyűjtő-üzletembert, a rend amerikai központi törzskapitányát, hogy konzultációs jelleggel vegye fel a kapcsolatot Gorka Sebestyénnel. 

Hírdetés

Az üggyel kapcsolatban kikértük a Vitézi Rend véleményét. Megkeresésünkre vitéz Molnár Gazsó János főkapitány, a rend vezetője visszautasította, hogy a rendet bármilyen összefüggésben a náci ideológiával együtt emlegessék. Mint mondta, a rendnek semmi köze a nácikhoz, alapítójuk, vitéz nagybányai Horthy Miklós nemzeti, keresztény-konzervatív elveket vallott, és ezt a hagyományt viszi tovább a rend is. Hozzátette, a kormányzó a legvégsőkig igyekezett kisiklatni a nácik hazai politikáját, ezért sem áll meg a vád. A főkapitány elmondta, a rend irodája éppen költözik, nem tudnak hozzáférni ahhoz a listához, amely a rend tagjait nyilvántartja. Következésképpen nem tudják ellenőrizni, Gorka Sebestyént vagy egyenes ági felmenőjét (akitől örökölhető a cím) hol és mikor avatták. De mint Molnár Gazsó János mondta, vitézek esetében gyanún felül álló kérdés, hogy a címet és a jelvényt jogosan hordják-e. Kérdésünkre, hogy akkor mi célból keresik Gorkát, azt válaszolta, csak gratulálni szeretnének a rendkívül magas rangú és felelősségteljes megbízatásához. A főkapitányt a Gorka mellén látható másik jelvényről is kérdeztük, de azt mint mondta, nekik sem sikerült azonosítaniuk. Egyelőre tehát nem tisztázódott az sem, hogy Gorkát, apját vagy nagyapját avathatták vitézzé. 

A jelvényhasználatra egyébként nem vonatkozik törvényi szabályozás, mint ahogyan a vitézi és nemesi névelőtagok használatára sem. Az 1947. évi IV. törvényt, amely megtiltotta a cím és ranghasználatot, az első Fidesz kormány hatályon kívül helyezte, ám helyébe nem hozott új rendelkezést. Így nemesi címek a hivatalos okmányokon kívül bárhol feltüntethetők, és ha a helyettes tanácsadó jogosan hordja a jelvényt, akkor teljes neve minden kétséget kizáróan vitéz Gorka Sebestyén. A jelvénnyel kapcsolatban írásban kerestük őt, ám egyelőre nem válaszolt. 

Az ügyet megfelelőképpen árnyalja, hogy az amerikai médiumok a témában szakértést nyújtó Balogh S. Évára elsősorban mint a Yale Egyetem egykori történész tanárára hivatkoznak. Balogh S. Éva ezzel szemben nem ebbéli szerepében ismert a közvélemény előtt, hanem mint a Hungarian Spectrum erősen baloldali, Magyarországgal foglalkozó amerikai blog szerzője. Ez a blog hivatkozik rendszeresen Magyarországra mint Orbán rezsimjére, és sejt magyar kémeket Ukrajnában, akiknek a kárpátaljai magyarok és az ukránok közötti konfliktuskeltés a céljuk, hogy erre hivatkozva érezhesse magát felhatalmazva az Orbán-kabinet a probléma rendezésére.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelenik meg. A megjelenés időpontja: 2017. 02. 15.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »