Nem tudnának drachmát nyomtatni a görögök

Nem tudnának drachmát nyomtatni a görögök

A Ryanair légitársaság készpénzt is elfogad jegyvásárláskor a görög utasoktól, mivel a görög bankok gyakran elutasítják az átutalást. A görög pénzügyminiszter pedig elárulta: nincsenek már meg a drachmanyomtató gépeik.

„A Ryanair.com weboldalon kezdeményezett bankkártyás jegyvásárlásokat gyakran elutasítják a számlavezető görög bankok” – közölte a légitársaság. A Ryanair ezért lehetővé tette július elsejétől a görög utasok számára, hogy a repülőtéren a cég pultjainál készpénzben fizessék ki a repülőjegyet – közölte az MTI.

A külföldiek tudnak vásárolni Görögországban a bankkártyáikkal a légitársaság közlése szerint. A Ryanair a továbbiakban is tanulmányozza a helyzetet és folyamatosan értesíti utasait a fejleményekről – írja a Greek Reporter.

Igenek és nemek

A görög szavazók ne ringassák magukat abban a hitben, hogy Athén jobb pozícióból tárgyalhat a pénzügyi mentőcsomagról, ha a nem szavazatok győznek a hétvégi görögországi népszavazáson – figyelmeztetett csütörtökön az euróövezeti országok pénzügyminisztereit tömörítő eurócsoport vezetője. Jeroen Dijsselbloem holland pénzügyminiszter úgy fogalmazott, Görögország és Európa is „nagyon nehéz” helyzetbe kerülne, ha a görögök a vasárnapi referendumon elutasítják az Európai Bizottság, az Európai Központi Bank (EKB) és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) reformjavaslatait. A görögök túlnyomó többsége megtartaná az eurót fizetőeszköznek, a népszavazáson kiderül, készek-e elfogadni az ehhez szükséges takarékossági intézkedéseket – mondta.

Hírdetés

Michel Sapin francia pénzügyminiszter úgy nyilatkozott, ha az igenek győznek a görögországi népszavazáson, akkor újraindulhatnak a tárgyalások a hitelezők és a görög kormány között. Görögország kiválása az euróövezetből nem kívánatos, és nincs is napirenden – tette hozzá. Francois Hollande francia államfő csütörtökön úgy vélte, hogy ha a nem győz a külföldi hitelezők által megajánlott segélycsomagról kiírt görög népszavazáson, akkor „ismeretlen területre” kerül az euróövezet.

„Ha az igen győz, a tárgyalások nagyon könnyen megkezdődhetnek. Ha a nem, akkor ismeretlen területre tévedünk. A görögnek kell válaszolniuk” – mondta az afrikai látogatáson tartózkodó francia elnök egy sajtótájékoztatón Béninben. Diplomáciai források szerint a francia elnök délelőtt telefonon egyeztetett Angela Merkel német kancellárral a görög válságról.

Eközben Athénban a pénzügyminiszter, Jannisz Varufakisz azzal fenyegetőzött, hogy ha az igenek kerekednek felül a vasárnapi görög referendumon, akkor ő, sőt, jó eséllyel az egész kormány lemond. Erre meg is van az esély, hiszen a legfrissebb közvélemény-kutatások szerint az igenek aránya már magasabb, mint a nemeké. A szerdai eseményekről itt írtunk, az IMF és az EP vezetőinek véleményét pedig itt mutattuk be.

Nincsenek meg a drachmanyomtatók

Görögország ha akarna, se tudna visszatérni régi fizetőeszközéhez, a drachmához, mert megszabadult az ezt nyomtató masináktól – mondta a görög pénzügyminiszter csütörtökön az ABC ausztrál közszolgálati rádiónak adott interjúban. „Nincs kapacitásunk rá, hogy drachmát nyomtassunk. 2000-ben, egy évvel azelőtt, hogy Görögország belépett az euróövezetbe, úgy döntöttünk, megszabadulunk a pénznyomtató gépektől” – mondta Jannisz Varufakisz. „Minden áron bent szeretnénk maradni az eurózónában” – szögezte le a görög pénzügyminiszter. „A(z európai) monetáris unió visszafordíthatatlan” – tette hozzá.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »