Nem tudják kitoloncolni Magomedet

Nem tudják kitoloncolni Magomedet

Kényszerítés gyanújával nyomozást rendelt el az V. kerületi ügyészség a Komáromy Gergő ellenzéki aktivistát a Szabadság téri szovjet emlékmű befestékezése miatt nyilvános bocsánatkérésre kényszerítő Magomed Daszajev ügyében. A nyomozás lefolytatására az V. kerületi rendőr-főkapitányságot jelölte ki a kerületi ügyészség, utasítva a nyomozó hatóságot, hogy hallgassa ki tanúként Komáromyt.

Mindez azután történt, hogy Orbán Viktor miniszterelnök Brüsszelben nyilatkozott a Daszajev-ügyről. Azt mondta, utasította a belügyminisztert, járjon utána az ügynek. Hozzátette:

„Nem fordulhat elő, hogy akár magyar magyart, de az pláne nem, hogy egy külföldi egy magyart fenyegessen meg, akár keletről jött az illető, akár nyugatról.”

Lapunk információi szerint a parlament nemzetbiztonsági bizottságának szerdai üléséről kiszivárgottakkal részben ellentétben az Alkotmányvédelmi Hivatal csak a napokban, a Pintér Sándor belügyminiszter által elrendelt vizsgálat keretében kezdett el foglalkozni Daszajevvel. A 30 éves, magát csecsennek mondó férfi korábban nem volt az alkotmányvédelem látóterében, csak a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal foglalkozott az ügyével.

Magomed Daszajevről a Pintér által elrendelt vizsgálat eddig azt állapította meg, hogy már 2014. november 5-e óta jogszerűtlenül tartózkodik Magyarországon.

Hírdetés

Rendszeresen egy vodkakereskedő cég tulajdonosaként mutatkozik be, holott nem ő a cég valódi tulajdonosa.

Annak sem találták nyomát a hatóságok, hogy Magyarországon törvényes házasságot kötött volna.

Információink szerint azt még vizsgálják, hogy miből élt Magomed Magyarországon, cégügyeit ki vagy kinek a segítségével intézte. Vizsgálják továbbá kapcsolatrendszerét is.

http://mno.hu/

Magomed Daszajev jelenlegi jogi státusa Magyarországon: befogadott. Korábban már jogszerűen elutasították a menedékkérelmét. Bírósághoz fordult, de a hivatal döntésében az ügyben eljáró bíró sem talált hibát. Már két és fél éve el kellett volna hagynia az országot. Annak, hogy ennek ellenére Magyarországon maradhatott, egyszerű az oka: mivel hontalan, nincs hova kitoloncolni. A csecsen férfi ugyanis egyetlen országnak sem állampolgára.

A rendőrség azonban Pintér felhívása ellenére sem tett semmit az ügyben, mert az ORFK vezetője szerint nem volt rá oka és törvényes indoka. Nem történt feljelentés, a világhálón látható felvétel alapján, amelyen Magomed Daszajev és Komáromy Gergő találkozása és Komáromy bocsánatkérése látható, a rendőrség nem látta okát, hogy bármit is tegyen. A rendőrség állításával ellentétben egyébként született feljelentés: nem más, mint a sorozatfel- és bejelentő volt fideszes, Tényi István tette.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017.04.28.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »