Nem tört meg a komáromiak Spartak elleni rossz sorozata

Nem tört meg a komáromiak Spartak elleni rossz sorozata

Nem tört meg a komáromiak Spartak elleni rossz sorozata Orosky Tamás2025. 11. 29., szo – 17:32 Nagyszombat |

Egymás elleni negyedik élvonalbeli mérkőzésükön a negyedik győzelmüket aratták a nagyszombatiak a KFC ellen – ezúttal a labdarúgó Niké Liga 16. fordulójában. 

A komáromiak kezdőjébe eltiltása után visszatérhetett Žák, Ožvoldára azonban nem számíthatott Radványi Miklós vezetőedző, aki a 4-1-4-1-es felállást választotta, a védőnégyes előtt a csapatkapitány Šimko helyezkedett.

Martin Škrtel beugró vezetőedzőként egy hete debütált a nagyszombatiak kispadján. A klub sportigazgatója az Anton Malatinský-stadionban is hű maradt a 4-3-4-hez, igaz, a hátvéd- és középpályássorban végrehajtott személycseréket. Akadt közte kényszerű is: vélhetően sérülés miatt hiányzott a meccskeretből az a Roman Procházka, aki a két csapat eddigi mindhárom egymás elleni bajnokiján betalált a KFC kapujába.

Kapcsolódó cikkünk Nagyszombat/Komárom |

A negyedik helyen álló nagyszombatiak vendége lesz a komáromi KFC szombaton (15.30) a labdarúgó Niké Liga 16. fordulójában.

Mindig a Spartak nyert

Egy éve októberben látogattak az Anton Malatinský-stadionba a Duna-partiak. Akkor fordulatos meccsen, hátrányból felállva nyertek a nagyszombatiak 3:2-re. Hasonlóképp a másik két, egymás elleni meccsükön is Spartak-győzelmek születtek Aranyosmaróton, 2024-ben 2:1-es, idén augusztusban pedig 4:1-es (a gólszerzők Ďuriš, Skrbo 2, Procházka, illetve Boďa voltak).

„Utóbbin az első húsz percben nem találtak rajtunk fogást a piros-feketék. Sajnos aztán egy szerencsés gól után túl egyszerűen szereztek még kettőt. De a második félidőben húsz perc alatt akár egyenlíthettünk is volna a helyzeteink alapján. Épp mondtam a fiúknak, hogy azt a teljesítményt ismételjék meg, mint az akkori második félidőben” 

– nyilatkozta lapunknak Radványi Miklós, a KFC vezetőedzője.

Kapcsolódó cikkünk

A komáromi KFC a 101. percben szerezte meg a győztes gólt a Podbrezová ellen a Niké Ligában. A meccs után Šimon Šmehyl és Radványi Miklós értékelt.

A komáromiak visszakapták a szerencsétől, amit a korábbi találkozókon elvett tőlük. Ezúttal megúszták az ellenfél veszélyes akcióit, a kapufájukról kifelé pattantak a labdák, a hosszabbításban pedig ők tudták megszerezni a győztes gólt.

„Elképesztő érzés volt amikor sikerült berúgnom a büntetőt. 

Ilyenkor valakinek magára kell vállalnia a felelősséget, örülök, hogy nekem egyelőre ez működik. 

Nagyon fontos három pontot szereztünk, jövünk föl a mezőny közepére. Meglátjuk hogyan alakul majd tovább – kezdte a meccs utáni értékelést a győztes gól szerzője. – Meccs előtt természetesen beszéltünk róla, hogy szép ajándék lenne a győzelem a vezetőedzőnek” – tette hozzá Šmehyl, aki elmondta, hétfőn derül majd ki Radványi mivel hálálja majd meg számukra az emlékezetes születésnapot.

A KFC vezetőedzőjének így volt oka mosolygósan értékelni a meccs utáni sajtótájékoztatón. „Jól kezdtük a mérkőzést, de nem voltunk elég határozottak a tizenhatosnon belül, Mashikenek volt egy száz százalékos helyzete, amit be kellett volna lőnie. Utána az ellenfelünk megmutatta, hogy jó képességű csapatról van szó, belejöttek a játékba. Dinamikus, jól kombináló futballistáik vannak, de mikor már mélyebb blokkban védekeztünk, nehezebb dolguk volt. 

Megvoltak a helyzeteik, de Száraz meccsben tartott minket. A végén végre nekünk volt szerencsénk és mi tudtunk gólt lőni a hosszabbításban. 

Ez egy csúnya győzelem volt, de végre nem arról beszélhetünk, hogy jól játszottunk és nem nyertünk. Boldog vagyok és köszönöm, hogy ilyen ajándékot kaptam a játékosaimtól – értékelt Radványi, akit a hiányzók miatt a középpálya működéséről is kérdeztünk. – Úgy gondolom, hogy Gamboš és Kiss, annak ellenére, hogy sokáig sérültek voltak, amíg bírták erővel, jól néztek ki, jól játszottak. Persze hiányzott egy kicsit a dinamika, ami a két eltiltott alapemberünkre jellemző. Ezért is értékesebb ez a győzelem, de maximálisan elégedett voltam a két beugróval.”

A KFC szerdán Liptószentmiklóson játszik a kupában, szombaton pedig a nagyszombati Spartak otthonába látogat a bajnokságban.

Kapcsolódó cikkünk

A labdarúgó Niké Liga 15. fordulójában a komáromi KFC a Podbrezovát fogadta Aranyosmaróton. A gólra sokat kellett várni, de végül a havazás azt is meghozta.

A meccs napján születésnapját ünneplő Radványi Miklós eltiltás miatt nem számíthatott a középpálya két alapemberére, Ožvoldára és Žákra sem, helyüket Kiss és Gamboš vették át a kezdőcsapatban.

Az időjárás közel sem volt ideális, hiszen a 3 Celsius-fok mellett erős és hideg szél fogadta a csapatokat. 

Ezek a körülmények a lelátón is éreztették hatásukat, a szokásosnál is kevesebben voltak Aranyosmaróton. Ám a vendégeknek fenntartott szektorban nyolcan rendkívül lelkesen kezdték biztatni csapatukat. A Duna-parti B-közép ezúttal nem volt jelen.

Helyzetecskék

Három perc után Šmehyl beadását középen nem sikerült gólra váltani pedig az ötösön belül ketten is érkeztek, de a védők nyerték a párharcokat. A vasgyáriak a védelem mögé belőtt labdákkal igyekeztek megtalálni gyors játékosaikat, de a lilák rendre jól zártak. A vendégek eleinte így csak távoli lövésekkel próbálkoztak, amelyek elkerülték Száraz kapuját.

A 19. percben egy szabadrúgás után Pillár lövése lecsorgott, de éppen az ötös környékén helyezkedő Mashike elé. A támadó kapura kotorta a labdát, amit Jurička paskolt ki. A támadó jelezte, hogy a kapus csak a gólvonal mögött érte el a labdát, de a VAR nem jelzett a következő játékmegszakításnál, így nem született gól. A túloldalon újabb távoli kísérletek után először és másodszor is védett a KFC kapusa.

Kapufa

Szűk fél óra után ígéretes szabadrúgáshoz jutott a Podbrezová. 

Hosszas készülődés után Galčík 25 méteres lövése a kapufán csattant. 

A másik kapu előtt egy fejest és egy lövést is blokkolt a zólyombrézói védelem. Sanusi is próbálkozott, de ő is egy védőt talált el, ami után Száraz fogta a labdát. 

A 41. percben Tamás próbálkozott, de életerős lövése a tizenhatoson kívülről pont középre ment. Nem sokkal később a székelyföldi szélső szépen tört be a tizenhatoson belülre, de alapvonaltól érkező beadását kivágták a védők. A szögletet másodjára jól adta be Šmehyl, Šimkoék pedig középen kezezést reklamáltak. A VAR ezt követően sem avatkozott közbe.

A félidő utolsó percében szabadrúgáshoz jutott Komárom, de Rudzan tekerése után nem alakult ki veszély a kapu előtt.

Visszavont büntető

A szünetben nem meglepő módon a büfében és a VIP-teremben is a forró tea volt a legnépszerűbb termék, mindenki átfagyott az első 45 percben.

A második játékrész elején Kiss és Rudzan lövéseit jegyezhettük fel, de a gólveszély egyikben sem volt benne. Annál inkább Gambošéban, akinek ziccerét védte Jurička. A kipattanóra Mashike csapott le, aki elesett védője lábában a tizenhatoson belül. Valent játékvezető kis spéttel, de befújta a büntetőt. A VAR jelzése után kijött megnézni az esetet a bíró, és végül visszavonta a tizenegyest. Száraz kapuja előtt nagyot blokkoltak Pillárék, a vendégek támadója le tudta venni a labdát 6-7 méterre a kaputól, de így elmaradt a gól.

Helyenként a lila-fehér drukkerek is hallatták hangjukat, de a hangos kisebbség létszámát egy kezünkön meg tudtuk számolni. A 66. percben Ganbold érkezett Tamás helyére.

A 75. percben másodszor is eltalálták a kapufát a vendégek, akiknek létszámfölényük volt, hiszen a játékvezető érthetetlen módon nem engedte vissza a pályára az ápolt Gambošt. A középpályás végül nem tudta folytatni őt Németh, Krčíket Bayemi váltotta. Šmehyl lett a jobbhátvéd, a kameruni pedig előtte játszott.

Tíz perccel a vége előtt a jobb oldalon indult meg a zólyombérzói csapat a beadást pedig a hosszún Deml érte el, de a kapu torkából fölé lőtt. Pastorek volt a következő beálló, aki Kiss helyére jött. A 91. percben minden eldőlhetett volna, de Šiler a kapu torkából mellé lőtt. A végjátékban a KFC is elvégezhetett még egy szögletet, de ebből nem alakult ki veszély, Száraz pedig megfogott egy labdát a vendégek szabadrúgása után. 

Az utolsó percben Pastorek passzolt Mashikehez, aki védője szorításában lőhetett, de a labda elakadt az elfekvő játékosban. A lila-fehérek kezezést reklamáltak, miközben Száraz bravúrral kitolt még egy zólyombrézói próbálkozást. Radványi asszisztense, Czibor Norbert piros lapot kapott reklamálásért. 

A VAR sokáig vizsgálódott és végül jelzett, a játékvezető szintén hosszasan nézte a felvételeket, de végül befújta a tizenegyest. 

Ezekben a percekben már szállingózott a hó is. A kapus minden megpróbált, de csak egy sárga lapot harcolt ki magának, Šmehylt viszont nem zavart meg, aki belőtte a győztes gólt, 0:1.

A végén még Száraz védett egy újabbat, ezzel és korábbi bravúrjaival ő is nagyban hozzájárult a sikerhez.

A vendégek összességében közelebb jártak a három pont megszerzéséhez, de ezúttal a szerencse a komáromiak mellett állt, így végül mindhárom pontot otthon tartották.
 

KFC Komárno–FK Železiarne Podbrezová 1:0 (0:0)

Gólszerző: Šmehyl (90+11.)

Játékvezető: Valent, 230 néző

Sárga lap: Šimko, Kiss, Pastorek, ill. Jurička, Deml

KFC: Száraz–Krčík (77. Bayemi), Špiriak, Pillár, Rudzan–Šimko, Kiss (87. Pastorek)–Šmehyl, Gamboš (77. Németh), Tamás (66. Ganbold)–Mashike

PODBREZOVÁ: Jurička–Mielke, Luka, Markovic–Kováčik, Štefánik (89. Paraj), Chyla, Deml–Galčík, Šiler, Sanusi (84. Palumets)

Niké Liga, 15. forduló Kapcsolódó cikkünk Komárom |

A KFC labdarúgócsapata szombaton (15.30) a Podbrezovát fogadja Aranyosmaróton a Niké Liga 15. fordulójában.

A Duna-partiakkal az idényben harmadszor fordul elő, hogy győzelem esetén átugorhatják a tabellán aktuális ellenfelüket. A 9. fordulóban Rózsahegyen nyerni tudtak (0:1), majd a 12.-ben Trencsénben is (0:1), és mindkét alkalommal megelőzték az adott riválist. Ezúttal, a Podbrezová ellen ehhez háromgólos siker szükségeltetne, de persze a komáromiak akkor sem bánkódnának, ha „csak” beérnék pontszámban a hárommal előttük járó vasgyáriakat.

Kapcsolódó cikkünk Podbrezová |

Továbbra is pont nélkül áll a Niké Ligában a komáromi labdarúgócsapat, amely ezúttal Podbrezován maradt alul.

Ahogy az várható volt, a vendégeknél bekerült a kezdőcsapatba a nyáron igazolt Kiss Filip, aki korábbi sérülése miatt csak most debütált a liláknál az élvonalban.

A komáromiak a kéthetes kihagyás és vélhetően a pontnélküliség miatt is élesen kezdték a szombat esti bajnokit, ám a házigazda szinte azonnal góllal válaszolt: egy beívelt szabadrúgást Smékal fehelt Dlubáč hálójába az 5. percben – 1:0.

A korai gól mindkét felet felbátorította, viszonylag nyílt játék zajlott Podbrezován – de ismét csak a hazaiak jöttek ki győztesen ebből a szakaszból is. A 23. percben a komáromi védelem megint nem tudott hatástalanítani egy beadást, a befejező ember ezúttal Deml volt – 2:0. A zólyombrézióiak két kapura lövésükből két gólt szereztek.

Az egyre aktívabbá váló komáromiak a félidő hajrájában jártak a legközelebb a szépítéshez, nem is egy alkalommal: Žák fejesét Rehák kapus bravúros rexlexmozdulattal ütötte szögletre, majd védte Boďa életerős löketét is, végül pedig Žák labdája szállt kevéssel a kapu fölé.

A kép a Duna-partiak szempontjából kicsit a trencséniek elleni meccset idézte: a lilák az AS ellen is tűzijátékot rendeztek az ellenfél kapujánál a szünet előtt, de gólt a legnagyobb helyzetekből sem tudtak szerezni. 

 

Kapcsolódó cikkünk Komárom |

A Podbrezová otthonában próbálja meg szombaton (18.00) megszerezni idei első pontjait a komáromi labdarúgócsapat a Niké Liga 4. fordulójában.

A KFC két hét szünet után játszik újra bajnokit, mivel az előző körben a Slovan elleni meccsüket elhalasztották. A Duna-partiaknál így rendbe jöhetett minden kisebb-nagyobb sérüléssel bajlódó játékos, a Podbrezová otthonában akár Kiss Filip is debütálhat.

„Az első meccsünk mondhatni nyertes találkozó volt, a trencséniek ellen elveszítettünk három pontot. A második fordulóban a Michalovce ellen nem jött ki a lépés. Most azzal utazunk Podbrezovára, hogy jobban játsszunk, mint legutóbb keleten 

– mondta lapunknak Saláta Kornél, a KFC vezetőedzőjének, Radványi Miklósnak az asszisztense. 

– Elmondtuk a játékosoknak, hogy sajnos tavaly is ugyanígy kezdtünk, de akkor is fel tudtunk állni. Ahhoz, hogy elrugaszkodjunk a 0 ponttól, egységesnek kell lennünk, és csapatként kell játszanunk, ezt a fiúk is tudják.”

Kapcsolódó cikkünk Nagymihály |

Másodjára sem sikerült ponto(ka)t szereznie a komáromi labdarúgócsapatnak, amely a Niké Liga 2. fordulójában Nagymihályban szenvedett vereséget. 

A várt taktikai csata helyett komolyan bekezdtek a csapatok szombat este: előbb Žák, majd Bayemi lőtt veszélyesen a hazai kapura, akik részéről az angol Taylor-Hart válaszolt. Az ő labdáját Dlubáč csak Paulauskas elé tudta ütni, a litván légiós pedig a 10. percben megszerezte a vezetést a nagymihályiaknak – mintegy ezzel avatva fel a városi stadion megújult gyepszőnyegét, 1:0.

A komáromiak gyorsan megrázták magukat, Šmehyl előbb egy ígéretes helyzetből lőtt az égbe, de nem sokkal később már betalált – büntetőből: a Zemplín kapusa, Lukáč kifutott a kapujából, és a tizenhatos vonalánál szabálytalanul állította meg Tamás Nándort. 

1:1 után két veszélyesebb lehetősége volt még a nagymihályiaknak, de Taylor-Hart és Paulauskas lövését/fejesét is hárította Dlubáč.

A szünetben összesen hármat cseréltek a csapatok, a komáromiaknál Tamás Nándort, Róbert Pillár váltotta. A libikóka pedig billegett tovább. Ezúttal is a KFC járt először nagyon közel a gólhoz, de Boďa fejese a felső lécen kötött ki. Találatnak a másik oldal örülhetett, Bahi centerét Cottrell, a Zemplín másik angol légiósa féli mellel, félig vállal továbbította a hálóba – 2:1.

Érdekesség, hogy a VAR mindkét hazai gólt vizsgálta, de mindkettőt szabályosnak is ítélte meg.

A Duna-partiak vezetőedzője, Radványi Miklós kettős cserével reagált, Bayemit és Boďát Mišovič és Mashike váltotta, nem sokkal később pedig Németh Tamás és Ganbayar is beállt Krčík, illetve Ožvolda helyére. A komáromiak fölénybe is kerültek, de igazán nagy helyzetük már nem akadt, még ha Šimko, Mišovič vagy Mashike próbálkozásai azért veszélyesek voltak. A nagymihályiak viszont a 88. percben lezárták a meccset, Dlubáč rossz kifutása után Ahlnak csak az üres kapuba kellett passzolnia a labdát – 3:1.

A keletiek így győzelemmel debütáltak hazai pályán, míg a KFC továbbra is pont nélkül áll a bajnokságban.

Kapcsolódó cikkünk

A labdarúgó Niké Liga 1. fordulójában számos helyzetet kidolgozott a komáromi KFC, de a Trenčín lőtt több gólt Aranyosmaróton.

Új szezon, de valami nem változik. A KFC újra aranyosmaróti ideiglenes hazai pályáján kezdett, az ellenfél az AS Trenčín volt. A helyi műsorközlő a remek retro zenei válogatása közben elhangzott szlovák szövege szerint újra kupamérkőzésen érezhettük magunkat, mi azonban most is tudtuk, hogy a Niké Liga, vagyis a bajnokság 2025/2026-os idénye veszi kezdetét.

Radványi Miklós két új igazolásnak szavazott bizalmat a kezdőben. A jobbhátvéd a Szakolcáról igazolt Adam Krčík, a középcsatár pedig a Ružomberoktól kölcsönbe érkező Martin Boďa volt. A túloldalon ismerős edző ült a kispadon, Ricardo Moniz korábban a Ferencváros trénere is volt, de már Trencsénben is járt egyszer, ahonnan viharos körülmények között távozott. A holland szakember szokásához híven, 28 fok ide vagy oda, hosszú ujjú pulcsiban jelent meg a ViOn Arénában.

A hangulatról egy négyfős trencséni kemény mag és a lila-fehérek kb. két tucatnyi drukkerből álló szurkolótábora gondoskodott. A fő tribün is szépen megtelt, de így is erősen foghíjas volt a lelátó. Pozitívum volt azonban, hogy az előző szezonhoz képest jobbnak tűnt a gyepszőnyeg, az oldalvonalaknál nem csak föld volt, hanem zöld gyep váltotta a kikopott füvet.

A vendégek Nsumoh lecsúszott beadásával veszélyeztettek először, amely a kapufára hullott a 4. percben. Yakubu próbálkozott legközelebb, de erős lövése fölé szállt. A 14. percen Dlubáč elsőre még védett, ám Nsumoh ismétlése Šimkoról a hálóba pattant, 0:1.

Gyorsan jött az egyenlítés, a 20. percben Rudzan tökéletesen tekert be egy szabadrúgást balról, Šimko pedig remekül érkezett az ötös előterében és a hálóba fejelt, 1:1. 

Bár nem tehetett az első találatról, a védő azonnal javított statisztikáján.

A 28. percben Žák lepte meg a trencsénieket, hogy lecsapott egy elveszettnek tűnt labdára és végül lőni is tudott, de Katics könnyen védett. Gossé volt a következő próbálkozás, de lapos lövése elkerülte a kaput.

A folytatásban Rudzan szabadrúgását jegyezhettük még fel, amely fölé ment, majd a 43. percben Tamás szép csel után lőtt 15 méterről, de Katics a kapufa mellől kitolta a labdát. Az utolsó percben újra az erdélyi szélső villant, beadását viszont Bayemi teljesen üresen a felső lécre fejelte. Két nagy helyzet maradt ki, de ez sem volt minden. A ráadásban Šmehyl életerős beadásába Boďa talán még belecsúsztatott, Katics pedig óriásit védett. Az ezt követő szögletnél már biztosan Boďa fejelt, de a kapus újra védett, így maradt a döntetlen a szünetre, pedig az utolsó percek alapján megérdemelte volna a vezetést Komárom.

A második félidő elején Šimko fejelt egy szöglet után második szándékból beadott labdát Katicsba, majd Tamás lépett bele úgy egy felszabadításba, hogy az kis híján a kapuba hullott, de a Trenčín kapusa újra nagyot védett. Sorra jöttek a helyzetek egy szabadrúgás utáni lecsorgót Rudzan lőtt kapásból mellé. Nem sokkal később hárman is lőhettek volna a tizenhatoson belül a lilák részéről, végül Bayemi gyenge próbálkozása jutott el a kapuig, szöglet.

Moniz érezte, hogy csapata gyorsan a padlóra kerülhet, így kettőt cserélt. 

Suleiman azonnal helyzetbe is került, de Krčík látványos becsúszással szerelte a tizenhatoson belül. Radványi is változatott Pastorek és Mashike érkezett Tamás és Boďa helyére.

Kiegyenlítettebbé vált a játék, a trencséniek folyamatosan próbálták a KFC védelme mögé belőni a labdákat, amikkel helyenként meg is gyűlt a baja Špiriakéknak.

A 75. percben kissé szétszakadt a pálya, ezt pedig a vendégek használták ki, egy balról érkező beadásra Sabljič robbant be és a hálóba lőtt, 1:2.

A hajrára Krčíket Ganbold váltotta, így Šmehyl lett a jobbhátvéd. Utóbbi beadása után Pastorek fejelhetett a 86. percben, de nem volt elég erő a kísérletében. Ožvoldaé volt a következő lövés, de Katics védeni tudott. 

Az utolsó percben láthattuk az újonnan bevezetett szabályt, hogy a kapusoknál csak 8 másodpercig lehetett a labda. Katics időhúzását szöglettel büntette a játékvezető. Nem sokkal később Csóka lövését blokkolták a védők, majd elkezdődött a hatperces hosszabbítás. 

Az eredmény már nem változott, a KFC-nek hiába volt több helyzete, nem tudták eldönteni a mérkőzést, így pont nélkül maradtak a szezonnyitón.

KFC Komárno–AS Trenčín 1:2 (1:1)

Játékvezető: Choreň, 452 néző
Gólszerzők: Šimko (20.), ill. Šimko (14., öngól), Sabljič (75.)
Sárga lap: Hájovský, Nsumoh

KFC: Dlubáč–Krčík (83. Ganbold), Špiriak, Šimko, Rudzan–Ovolda, Žák–Šmehyl, Bayemi (76. Csóka B.), Tamás (65. Pastorek)–Boďa (65. Mashike)

TRENČÍN: Katics–Pávek (58. Skovajsa), Kranthove (68. Bagin), Bessile, Holúbek–Hájovský (76. Khan), Goss, Yakubu–Nsumoh, Sabljič, Sunday (58. Suleiman)

Niké Liga, 1. forduló

„Megint álmosan kezdtünk, nem voltunk kellően agresszívek a párharcokban, és kaptunk egy elkerülhető gólt, amikor ahelyett, hogy kontráztunk volna, az ellenfélnek ajándékoztuk a labdát. A büntetővel visszajöttünk a meccsbe, és a második félidőben voltak jó támadásaink, de a befejezéseknél hiányzott a minőség 

– értékelte a látottakat a meccs utáni sajtótájékoztatón Radványi. 

– Az öt csere után, a megváltoztatott taktikai felállásban azt vártam, hogy keményebbek leszünk, hogy nyerjük majd a párharcokat, de továbbra is az ellenkezője történt. Az ellenfelünké voltak a kipattanók. Mégis megszerezhettük volna a vezetést egy rögzített helyzetből, de csak kapufáig jutottunk. Az első két kapott gólunknál elaludtunk, de összességében is az volt az érzésem, hogy a hazaiak jobban akarják a győzelmet.”

A komáromiakra rövidebb (kényszer)pihenő vár, a Slovan ugyanis nemzetközi kupaszereplése miatt halasztást kért, így a KFC nem lép pályára a jövő heti, 3. fordulóban. A 4. körben majd Podbrezován fognak játszani Pastorekék.

 

Hírdetés

Gólszerzők: Paulauskas (10.), Cottrell (59.), Ahl (88.), ill. Šmehyl (22., 11-esből)

Sárga lap: Zubairu, ill. Németh T.

Játékvezető: Valent; 1584 néző

MICHALOVCE: Lukáč–Čurma, Pauschek, Bednár, Bahi (80. Madu)–Cottrell (90+. Francois), Zubairu–Shimamura (46. S. Danko), Musák (80. Ramos), Taylor-Hart (46. Ahl)–Paulauskas

KFC: Dlubáč–Krčík (68. Németh T.), Špiriak, Šimko, Rudzan–Ožvolda (68. Ganbold), Žák–Šmehyl, Bayemi (62. Mišovič), Tamás N. (46. Pillár)–Boďa (62. Mashike)

Ami az ellenfelet illeti, változatos eredményeket mutathatnak fel eddig: legyőzték a kassaiakat (3:1), simán kikaptak a Slovantól (1:4), legutóbb pedig emberhátrányban szereztek pontot Szakolcán (2:2). Pályaválasztásuk mellett legutóbb márciusban találkoztak a komáromiakkal, akik akkor kétgólos hátrányból álltak fel: a csereként beállt Németh Tamás szépített, majd az azóta már eligazolt Špalek Nikolas egyenlített a 84. percben.

„Sokat futó csapat az ellenfélé, fiatal játékosaik vannak, akik jól bánnak a labdával. De alaposan felkészültünk belőlük, és kielemeztük, mik a legfőbb hibáik, és hogyan tudhatunk majd hatékony támadásokat vezetni ellenük” 

– tette hozzá Saláta.

A mérkőzés játékvezetője Kišš Bálint lesz, és a Voyo platformján lehet élőben követni.

Kapcsolódó cikkünk Komárom |

Megtartotta szezonindító sajtótájékozatát a komáromi labdarúgóklub, amely története második idényére készül a Niké Ligában.

Az újoncok lendületére már nem támaszkodhat, az ellenfelek sem fogják vélhetően lebecsülni a tavaly nyolcadikként zárt KFC-t – nehezebb lesz ez az idény ebből a szempontból?, tettük fel a kérdést az érintetteknek. 

Úgy érzem, tavaly sem néztek le minket a riválisok, és mindent, amit elértünk, az elvégzett munkának és a pályán nyújtott teljesítményünknek köszönhettünk. Az előző szezonban sem igazán számított, hogy újoncok vagyunk

– mondta lapunknak Martin Šimko csapatkapitány, aki a bevezetőben leszögezte, a keretben történt változások ellenére ismét remek az öltözői hangulat, az új igazolások is jól beilleszkedtek.

Összesen tíz új játékos érkezett Komáromba, de távozó is volt tizenegy. Radványi Miklós kérdésünkre megerősítette, nincs újabb kiszemeltjük, a keretük véglegesnek tekinthető. 

Sajnos a felkészülési időszakot nem mindenki tudta végigdolgozni, voltak kisebb sérülések. Fájó, hogy a két legrutinosabb játékosunk, Pillár és Kiss még a Niké Liga első két fordulójában is hányozni fog, csak utána fogom tudni a legerősebb összeállításban pályára küldeni a csapatomat 

– nyilatkozta Radványi. 

– A felkészülési meccsek azt mutatták, jó úton járunk, az ötből négy találkozót megnyertünk. Az előző idényben a védekezésünk nagyon jól működött, elöl voltak gondjaink a helyzetkihasználással. Igazoltunk három csatárt, két tapasztalt és egy fiatal labdarúgót, akik remélhetőleg változtatnak a helyzeten.
 

Érdekes

Érkezett

Kiss Filip (Ittihad Kalba), Martin Boďa (Ružomberok), Elvis Mashike (Floriana), Adam Krčík (Skalica), Martin Mišovič, Ivanics Zoran (mindkettő Slovan B), Csóka Bálint, Gyurákovics Erik (mindkettő Győr), Jakub Palan (Slavia Praha B), Tobias Fuka (Žilina B)

Távozott

Nagy Gergely (Békéscsaba), Michal Horodník (Gabčíkovo), Tóth Gábor (Soroksár), Matija Krivokapic (Győr), Viktor Sliacky (Petržalka), Tobias Diviš (Podbrezová), Sephen Adayilo (?), Matúš Chropovský (Šamorín), Jakub Sylvestr (?), Vojtěch Kubista (Trnava), Špalek Nikolas (Olaszország)

Az 56 éves szakember sokadszor is megismételte, részben hontalanként nem ideális a bajnokságra készülni, de az nagy könnyebbség volt számukra, hogy legalább az edzéseket már a KFC épülő stadionjában tarthatták. Ez ügyben minden jelenlevő arra volt kíváncsi, mit mond Baráth György klubelnök.

Nem akarok már időpontokkal dobálózni. A lényeg, hogy továbbra is intenzíven dolgoznak a stadionon, és októberben már jobb lehet a helyzet 

– vázolta a tisztségviselő, majd az Új Szó kérdésére bővebben is kifejtette a tudnivalókat.

 – Szóbeli ígéretünk van arra, hogy ha beadjuk majd a kérvényt a kivételre, meg fogjuk kapni. Vannak ugyanis a stadion belső részeiben félkész helyiségek, olyan részek, amelyeken átalakításokat kell még végezni. Bízunk benne, hogy az ütemtervet tartani tudja a kivitelező, az alapján akár szeptemberben is játszhatnánk itthon. De reálisan kell néznünk a helyzetet, mindenre fel vagyunk készülve, Aranyosmarót is biztosítva van hazai pályaként, akár az egész idényre.

Újpest–KFC 2:2

KFC–FK Pohronie 4:0

KFC–Rapid Wien II 2:4

KFC–Honvéd 3:0

MTK–KFC 0:3 
 

Így aztán a szombati nyitófordulóban is a ViOn-stadionban fogadják majd a trencsénieket. 

Nagyon fontos, hogyan kezdjük a bajnokságot. A trencséniekhez új edző érkezett Ricardo Moniz személyében, aki azonban nem változtatta meg alapjaiban a játékrendszerüket. A taktikai fegyelmezettség lehet a döntő. Maximálisan elégedett leszek, ha egy góllal le tudjuk őket győzni 

– jegyezte meg Radványi, hozzátéve, a Niké Liga egészét nézve nem tűztek ki maguk elé konkrét helyezést. 

– Alázattal vágunk neki a küzdelmeknek. Persze jó lenne egy lépést tenni előre, de ha egy év múlva az új stadionban készülhetünk egy újabb élvonalbeli idényre, szerintem örülni fogunk. A második évet kritikusabbnak tartják, de mi tavaly is megmutattuk, hogy jól felkészültünk, és rácáfoltunk sokak várakozására, akik azt hitték, azonnal vissza is fogunk csúszni a II. ligába. Ehhez képest az utolsó fordulóban még a KL-playoffért voltunk versenyben. 

Mindenki szeretne a felsőházba kerülni, de a klubban ezzel nem foglalkozunk, meg szeretnénk őrizni azt a pozíciónkat, amit kivívtunk magunknak.”

Kapcsolódó cikkünk Komárom |

Nemhogy bennmaradtak az élvonalban az újonc komáromi KFC labdarúgói, még a Konferencialiga selejtezőjéért is harcban voltak. Mindezt úgy, hogy számtalan nehezítő körülmény bonyolította a klub és a csapat életét. Karrierje (egyik) legjobb vezetőedzői szezonjáról Radványi Miklóssal beszélgettünk.

Matematikailag két fordulóval a bajnokság vége előtt, a trencséniek elleni 0:0-al biztosította be élvonalbeli tagságát a KFC. De mikor jött el az a pont, amikor kissé már megkönnyebbülhetett, amikor már akkora volt a csapat előnye az utolsó helyeken levőkkel szemben, hogy érezte, meglesz a bentmaradás?

A sereghajtó besztercebányaiak elleni idegenbeli, 1:0-s siker után, négy meccsel a vége előtt. Azzal 11 pontra nőtt az előnyünk velük szemben, olyan pozícióba kerültünk, hogy úgy voltam vele, 95%-ra már megvan a bentmaradás.

Akkortól viszont fogadhatta a gratulációkat – akadt köztük esetleg olyan valakié is, aki korábban kimondottan szkeptikus volt a Niké ligás tagságot illetően?

Akár a szakembereket, akár a közvéleményt nézzük:

nagyon sokan arra számítottak, hogy felkerültünk az élvonalba, körülnézünk és simán kiesünk. 

Örülök, hogy erre rácáfoltunk. Ráadásul úgy, hogy úgymond hontalanok vagyunk, minden mérkőzésünket idegenben játsszuk, és bonyolult körülmények között tudunk edzeni is. A játékosaink nagyon jó kollektívát alkottak, sikerült kivívniuk a bentmaradást. Mint edző nagyon büszke vagyok rájuk.

A többi klub is hasonlóan viszonyult a KFC-hez? Volt olyan pillanat, amikor úgy érezte, innentől komoly(abb)an veszik a komáromiakat?

Ősszel volt egy hétmeccses vereségsorozatunk. Annak ellenére, hogy veszítettük el sorra a bajnokikat, a szakolcain kívül mindig csak egy góllal kaptunk ki, és olyan teljesítményt nyújtottunk, hogy csak az utolsó másodpercekben mentek el a találkozók. Nem törtünk össze, és ekkor kezdtek el gondolkodni a riválisok, hogy ennek a csapatnak mégis lehet jövője az élvonalban. Én mint edző akkor azt mondtam a játékosoknak, nem akarom már a sajtótájékoztatókon hallani a kollégáktól vagy az újságíróktól, hogy mennyire jól játszottunk, ha közben 0 pontot szereztünk. Arra kértem őket, kezdjünk el effektíven játszani, szerezzünk gólokat, legyünk eredményesek. Ahogy mondani szoktam, ez nem műkorcsolya, itt arra adják a pontokat, ha egy góllal többet szerzel, mint az ellenfél. Tavasszal ez már működött, sok meccset sikerült megnyernünk egy góllal.

Kapcsolódó cikkünk

A labdarúgó Niké Liga alsóházában a komáromi KFC ideiglenes otthonában, Aranyosmaróton fogadta az AS Trenčín csapatát és kiharcolta a bentmaradást. Jövőre is az élvonalban szerepel a komáromi csapat.

A napokban zajló Komáromi Napok forgatagából kiszakadva a szokásosnál is szomorúbb képett festett foghíjas lelátó Aranyosmaróton. Valószínűleg Komáromban remek hangulatban játszhattak volna a csapatok ezen a szombaton, de egyelőre maradt az albérlet. A kapu mögött viszont itt is megjelentek a lila-fehér ultrák, akik igyekeztek kiszurkolni a bentmaradáshoz szükséges utolsó pontot. A trencséniek szektorában is ültek öten és a kezdésre a dobosuk is megérkezett.

A kezdés bő egy percet csúszott, mert az egyik háló lyukas volt, de a partjelző összecsomózta a problémás részt. Radványi Miklós ezúttal is az utóbbi hetekben többször is bevált 5-4-1-es rendszerben küldte pályára csapatát. 

A 13. perc hozta meg az első komolyabb helyzetet, Šmehyl ugyan elcsúszott miközben elvégzett egy szabadrúgást, de a labda megtalálta Šimkot, aki szorongatott helyzetből nem talált kaput. Mindkét oldalon nagyon figyeltek a játékosok, hogy ne hagyjanak szabadon területet az ellenfél gyors játékosai előtt és legtöbb esetben mindig a biztos passzlehetőséget választották, így nem forogtak veszélyben a kapuk. 

A 28. percben Tóth lépett ki a védők között Dlubáč kiugratásával, Yakubu összekoccantotta a bokáit. Bár többen piros lapot reklamáltak, a trencséni játékos egy sárgával megúszta. A rosszul elvégzett szabadrúgás után megnyílt a terület Fiala előtt, aki azonban rosszul adta be a labdát, így Dlubáč megfogta azt. 

A 36. percben erősen vitatható módon ítéltek szögletet a játékvezetők a vendégeknek. A sarokrúgás után a felső lécre fejelték a labdát a trencséniek. A meccs helyzete volt, de hatalmas reklamálás következett volna, ha 10 centiméterrel lejjebb megy a labda. A szünet előtt egy újabb veszélyes AS-szögletet és egy még veszélyesebb Kubista lövést jegyezhettünk fel, valamint azt, hogy a napot és a meleget felváltotta a viharos szél és az eső.

Az 56. percben tanári kontrát vezetett a KFC, Šmehyl lőtt a végén, de blokkoltak a trencséniek. A szögletet Kubista csúsztatta meg, Tóth a hosszú oldalon még bele tudta tenni a fejét, de magas volt a labda, így a kapuba irányítani már nem tudta azt. Három perccel később Fiala járt közel a gólhoz, de Dlubáč nagy bravúrral mentett.

Egy óra játék után mindkét edző változtatott, a komáromiaknál jött a menetrendszerű Tóth-Sylvestr csere, Sliackyt pedig Tamás váltotta. Nem sokkal később jött még két Trenčín-csere, de a játék képe nem változott jelentősen azzal sem, hogy Ganbold is érkezett, Ožvolda helyére. A mongol szélső egy lapos lövéssel mutatkozott be, de Slavičeknek nem okozott gondot védeni.

A 85. percben minden eldőlhetett volna, Jepihhin tökéletes ütemben lépett ki a védők közül és már csak Dlubáčon kellett volna túljutnia, de a kapus levette a lábáról a labdát. Hatalmas bravúr volt. 

A végjátékban inkább a vendégek kockáztattak, így a komáromiak a kontrákban reménykedtek, de látható volt, hogy a Duna-partiak már az egy pontnak is nagyon örülnének. Bessile lábában is benne maradt a gól, a védő előrehúzódva lőtt 17 méterről a hosszabbításban, de nem talált kaput.

Az utolsó 2-3 percben szinte csak a vendégeknél volt a labda, de nem tudták megtörni a gólcsendet, így rendkívül fontos pontot zsebeltek be a komáromiak, hiszen így már nem csúszhatnak le az osztályozót érő 11. helyre. 

Megvan a bentmaradás!

A matek ugyanis jelen állás szerint úgy néz ki, hogy a rózsahegyiek ugyan szerezhetnek még 9 pontot, amivel utolérhetnék a KFC-t és akár meg is előzhetnék őket. Ám mivel jövő héten a Duna-partiak másik üldözőjével, a trencséniekkel játszanak, így ha ez a forgatókönyv meg is valósulna, akkor a Trenčín biztosan a lila-fehérek mögött maradna, hiszen már csak három pontot szerezhetne. Előttük pedig már négy pont a Radványi-legénység előnye. Arról pedig ne is beszéljünk, hogy ha Komárom jövő héten legyőzi idegenben a Michalovce csapatát, még az európai kupaindulást erő rájátszás is elérhető lenne az utolsó forduló előtt. 

A fő cél, a bentmaradás azonban már mindenképpen megvan!

KFC Komárno–AS Trenčín 0:0

Játékvezető: Ruc, 342 néző.
Sárga lap: Špiriak, Žák, ill. Yakubu, Pávek, Fiala

KFC: Dlubáč–Šmehyl, Pillár, Šimko, Špiriak, Rudzan–Žák, Kubista, Ožvolda (71 Ganbayar), Sliacky (61. Tamás)–Tóth G. (61. Sylvestr)

TRENČÍN: Slaviček–Pávek, Bondarenko, Bessile, Skovajsa–Bariš (81. Sallam), Yakubu, Goss–Gajdoš (67. Doesburg), Suleiman (61. Jepihhin), Fiala (67. Nsumoh)

Alsóház, 8. forduló

Az említett hontalanság és vereségsorozat mellett az ellenfeleknek kedvező bírói döntések, VAR-ozások is nehezítették a csapat életét a szezon elején, jöttek az utolsó perces kapott gólok, az év eleji anyagi gondok. Mindennek fényében kijelenthető, hogy a megszerzett 8. hely az egyik (ha nem a) legsikeresebb eredménye volt edzőként?

Mindenképpen igen. Ennyi problémával a hátunk mögött is sikerült felkapaszkodnunk a 8. helyig, ami hatalmas siker, számomra is és a klub számára is, amely továbbra is történelmet ír. Örülök annak is, hogy a komáromi a negyedik olyan élvonalbeli klub, amelyet sikerült benntartanom a legmagasabb osztályban. A tavasz elején elszenvedett vereségekkor megint sokan temettek már minket,

de mindenkinek azt mondtam, én nem az az edző vagyok, aki kiesik a csapatával, én bent szoktam tartani a gárdákat. 

Örülök, hogy ez most is így lett.

A csapatból ki volt a legfőbb támasza a nehéz időszakokban?

Nagyon sokat segített a zsolnaiak 1:0-s legyőzése, amikor egy félidőn keresztül emberhátrányban játszottunk. A fiúk küzdöttek egymásért, belevetődtek a lövésekbe, fantasztikus kapusteljesítményünk volt. Ezután a játékosok is elhitték, hogy a legjobbak ellen is van keresnivalónk, mert a zsolnai azért a topklubok közé tartozik Szlovákiában. Ha otthagyunk a pályán mindent, akkor le tudunk győzni bárkit. Ez a meccs komoly fordulópont volt a csapat életében. Nagyon jó kollektívát alkottak a fiúk. Mindig tudtam számítani Šimkóra, aki ősszel Dunaszerdahelyen megsérült, és teljes értékűen csak tavasszal tért vissza, ő volt a jobbkezem. De senkinek a szemében nem láttam egy pillanatig sem, hogy nem hittek volna abban, meg tudjuk csinálni. A hullámvölgyekből mindig sikerült kijönnünk, ami a kiváló csapatszellemnek köszönhető.

Kapcsolódó cikkünk

Bentmaradást ért a komáromi KFC számára az AS Trenčín elleni döntetlen, amelyhez nagyban hozzájárult Filip Dlubáč védése a 85. percben. A kapust csapattársa és edzője is dicsérte.

„Elejétől a biztos védekezésre mentünk rá, hiszen tudtuk, hogy az egy pont számunkra biztos bentmaradást jelent. A trencséniek labdával jók voltak, de tudtuk, hogy ez így lesz. Nagy helyzetet így sem igazán tudtak kialakítani. 

A végén volt egy ziccerük, amit Filip megfogott. Ezért tartozik mindenki neki egy pezsgővel. 

Mi a kontrákra és a rögzített szituációkra építettünk. Szerintem csapatként nagyon jól játszottunk és amit akartunk, azt elértük” – utalt a 85. percre Tóth Gábor, amikor is Jepihhin lépett ki tökéletesen a védők közül és már csak a kapussal állt szemben. Dlubáč azonban levette a játékos lábáról a labdát, és mint utólag kiderült, ez a védés nemcsak bentmaradást, hanem néhány üveg pezsgőt is ért.

„Sajnos néhányszor nehéz helyzetbe hoztam a srácokat a rossz kirúgásokkal. Az egyik ilyen után jól ugrott ki az ellenfél játékosa, de szerencsére sikerült javítanom. Kockáztatnom kellett, hogy megpróbálok odavetődni a lábára, hiszen ha ott gólt kaptunk volna, akkor aligha tudunk már egyenlíteni az utolsó percekben. Elég messzire kiértem, a védők is beértek már a tizenhatoson belülre, így tudtam, hogy még nem fog lőni, így jó esélyeim voltak” – emlékezett vissza a mérkőzés kulcspillanatára a kapus aki kiemelte, hogy győzni szerettek volna, de tudták, hogy a döntetlennel is elérik a céljukat, így nem kockáztattak a végén sem.

Kapcsolódó cikkünk

A labdarúgó Niké Liga alsóházában a komáromi KFC ideiglenes otthonában, Aranyosmaróton fogadta az AS Trenčín csapatát és kiharcolta a bentmaradást. Jövőre is az élvonalban szerepel a komáromi csapat.

A napokban zajló Komáromi Napok forgatagából kiszakadva a szokásosnál is szomorúbb képett festett foghíjas lelátó Aranyosmaróton. Valószínűleg Komáromban remek hangulatban játszhattak volna a csapatok ezen a szombaton, de egyelőre maradt az albérlet. A kapu mögött viszont itt is megjelentek a lila-fehér ultrák, akik igyekeztek kiszurkolni a bentmaradáshoz szükséges utolsó pontot. A trencséniek szektorában is ültek öten és a kezdésre a dobosuk is megérkezett.

A kezdés bő egy percet csúszott, mert az egyik háló lyukas volt, de a partjelző összecsomózta a problémás részt. Radványi Miklós ezúttal is az utóbbi hetekben többször is bevált 5-4-1-es rendszerben küldte pályára csapatát. 

A 13. perc hozta meg az első komolyabb helyzetet, Šmehyl ugyan elcsúszott miközben elvégzett egy szabadrúgást, de a labda megtalálta Šimkot, aki szorongatott helyzetből nem talált kaput. Mindkét oldalon nagyon figyeltek a játékosok, hogy ne hagyjanak szabadon területet az ellenfél gyors játékosai előtt és legtöbb esetben mindig a biztos passzlehetőséget választották, így nem forogtak veszélyben a kapuk. 

A 28. percben Tóth lépett ki a védők között Dlubáč kiugratásával, Yakubu összekoccantotta a bokáit. Bár többen piros lapot reklamáltak, a trencséni játékos egy sárgával megúszta. A rosszul elvégzett szabadrúgás után megnyílt a terület Fiala előtt, aki azonban rosszul adta be a labdát, így Dlubáč megfogta azt. 

A 36. percben erősen vitatható módon ítéltek szögletet a játékvezetők a vendégeknek. A sarokrúgás után a felső lécre fejelték a labdát a trencséniek. A meccs helyzete volt, de hatalmas reklamálás következett volna, ha 10 centiméterrel lejjebb megy a labda. A szünet előtt egy újabb veszélyes AS-szögletet és egy még veszélyesebb Kubista lövést jegyezhettünk fel, valamint azt, hogy a napot és a meleget felváltotta a viharos szél és az eső.

Az 56. percben tanári kontrát vezetett a KFC, Šmehyl lőtt a végén, de blokkoltak a trencséniek. A szögletet Kubista csúsztatta meg, Tóth a hosszú oldalon még bele tudta tenni a fejét, de magas volt a labda, így a kapuba irányítani már nem tudta azt. Három perccel később Fiala járt közel a gólhoz, de Dlubáč nagy bravúrral mentett.

Egy óra játék után mindkét edző változtatott, a komáromiaknál jött a menetrendszerű Tóth-Sylvestr csere, Sliackyt pedig Tamás váltotta. Nem sokkal később jött még két Trenčín-csere, de a játék képe nem változott jelentősen azzal sem, hogy Ganbold is érkezett, Ožvolda helyére. A mongol szélső egy lapos lövéssel mutatkozott be, de Slavičeknek nem okozott gondot védeni.

A 85. percben minden eldőlhetett volna, Jepihhin tökéletes ütemben lépett ki a védők közül és már csak Dlubáčon kellett volna túljutnia, de a kapus levette a lábáról a labdát. Hatalmas bravúr volt. 

A végjátékban inkább a vendégek kockáztattak, így a komáromiak a kontrákban reménykedtek, de látható volt, hogy a Duna-partiak már az egy pontnak is nagyon örülnének. Bessile lábában is benne maradt a gól, a védő előrehúzódva lőtt 17 méterről a hosszabbításban, de nem talált kaput.

Az utolsó 2-3 percben szinte csak a vendégeknél volt a labda, de nem tudták megtörni a gólcsendet, így rendkívül fontos pontot zsebeltek be a komáromiak, hiszen így már nem csúszhatnak le az osztályozót érő 11. helyre. 

Megvan a bentmaradás!

A matek ugyanis jelen állás szerint úgy néz ki, hogy a rózsahegyiek ugyan szerezhetnek még 9 pontot, amivel utolérhetnék a KFC-t és akár meg is előzhetnék őket. Ám mivel jövő héten a Duna-partiak másik üldözőjével, a trencséniekkel játszanak, így ha ez a forgatókönyv meg is valósulna, akkor a Trenčín biztosan a lila-fehérek mögött maradna, hiszen már csak három pontot szerezhetne. Előttük pedig már négy pont a Radványi-legénység előnye. Arról pedig ne is beszéljünk, hogy ha Komárom jövő héten legyőzi idegenben a Michalovce csapatát, még az európai kupaindulást erő rájátszás is elérhető lenne az utolsó forduló előtt. 

A fő cél, a bentmaradás azonban már mindenképpen megvan!

KFC Komárno–AS Trenčín 0:0

Játékvezető: Ruc, 342 néző.
Sárga lap: Špiriak, Žák, ill. Yakubu, Pávek, Fiala

KFC: Dlubáč–Šmehyl, Pillár, Šimko, Špiriak, Rudzan–Žák, Kubista, Ožvolda (71 Ganbayar), Sliacky (61. Tamás)–Tóth G. (61. Sylvestr)

TRENČÍN: Slaviček–Pávek, Bondarenko, Bessile, Skovajsa–Bariš (81. Sallam), Yakubu, Goss–Gajdoš (67. Doesburg), Suleiman (61. Jepihhin), Fiala (67. Nsumoh)

Alsóház, 8. forduló

„Az egész hét arról szólt, minden arra volt felépítve, hogy ne kapjunk ki. Újra az 5–4–1-es rendszerben kezdtünk, amely ha védekezni akarunk, nagyon jól működik. Nem csak a védők, hanem az egész csapat nagyon jól dolgozott védekezésben. Egy szöglet után volt kapufájuk, illetve a végén volt egy nagy helyzetük. Ezen kívül igazán komoly lehetőségük nem volt a vendégeknek. Ha nekünk kicsit jobbak az átmeneteink, akkor rúghattunk volna gólt is. De így is nagyon boldogok vagyunk. 

A szezon előtt kevesen számítottak arra, hogy két fordulóval a vége előtt bebiztosítjuk a helyünk az élvonalban. Mindenki arra gondolt, hogy ide jövünk, körülnézünk és kiesünk. 

Most pedig még akár az európai indulásért is játszhatunk. De ezen nem gondolkodtunk, számunkra a bentmaradás volt a fő feladat – nyilatkozta lapunknak Radványi Miklós, akit végül arról kérdeztünk mi vár a csapatra az este és a következő napokban. – Most mindenképpen adok nekik két nap szabadot. Keddtől edzünk, de pénteken újra lesz egy pihenő és szombaton nyugodtan utazhatunk majd el Nagymihályba. Van néhány játékosom, Dlubáč, Šimko vagy Špiriak, akik már injekciókkal játszottak egy ideje, így úgy gondolom velük már az orvosi stáb fog dolgozni a következő hetekben, hogy a felkészülésre mindenki egészséges legyen. Nekünk már csak hab a tortán, ha még feljebb is léphetünk a tabellán” – zárta a tréner, aki külön kiemelte, hogy a szakmai stáb minden tagja is nagyon sokat dolgozott azért, hogy így záruljon a szezon.

A Tóth Gáborral és Radványi Miklóssal készült videós interjúnkat itt nézhetik meg:

Ha magát a játékot nézzük, visszatekintve melyik csapatrész volt a leginkább kompatibilis a Niké Ligával, hol volt a legkevesebb tennivaló?

A II. ligában a legtöbb gólt rúgtuk és a legkevesebbet kaptuk, de tudtuk, hogy az élvonal más kávéház, ott másra lesz szükség. Nagyon fontos volt, hogy megszervezzük a védekezésünket, mert itt komolyabb ellenfeleink vannak. Ez sikerült:

tavasszal már a riválisok is tudták, ha ellenünk játszanak, akkor nehéz dolguk lesz a defenzívánk feltörésével. 

Lehet, hogy ez nem jelent szép futballt, de mindig abból kell kiindulni, milyen játékosok állnak rendelkezésre, és az adott keretből kell kihozni a maximumot. Tudtuk, ha kompaktak leszünk, akkor minden meccsen lesz esélyünk 1-2 gólt szerezni rögzített szituációból vagy kontrából. Ezért az egész csapat védekezését rendbe raktuk, hátul pedig Dlubáč remekül teljesített tavasszal.

A középpályán kulcsfontosságúnak tűnt Kubista érkezése, valamint Žák állandó jó formája.

A szezon elején hiányzott nekem a középpályán egy olyan típusú játékos, aki dinamikus, sokat fut, sokat dolgozik, mint Žák. Ő viszont fiatal, tapasztalatlan, ezért az alsóházi rájátszás előtt érkezett Kubista, aki rutinos, mintegy 250 cseh élvonalbeli meccs van mögötte. Amikor ő a pályán volt, sosem kaptunk ki, amikor pedig két találkozót kihagyott sérülés miatt, azokat elveszítettük. Nagyon fontos része lett a csapatnak, nagyon sok párharcot megnyert, és rúgott három gólt is.

A csapat azt is elbírta, hogy az őszi kezdőkapus, Trefil távozott télen, csakúgy, mint a fontos gólokat szerző csatár, Voleský. Mennyire tartott a hiányuktól?

Abban biztos voltam, hogy Filip (Dlubáč) fogja tudni helyettesíteni Jakubot, mert már az őszi idény végén is jól teljesített. Voleský helyett érkezett Krivokapic Győrből, aki azonban megsérült az első edzésen, és később sem érte utol magát. Végül aztán megoldottuk a pótlását a már meglevő focistákkal. A legjobb góllövőink (Šmehyl, Ganbold, Sylvestr) 4-4 gólt lőttek, ami nagyon kevés a 32 mérkőzés alatt. Azonban ez is mutatja, hogy sokan voltak a csapatban, akik tudtak gólt lőni. Nem volt csatárunk, aki szerzett volna 10-12 gólt, de a többiek ezt szétosztották egymás között, minden mérkőzésen akadt egy gólszerzőnk.

Milyen változások várhatók a keretben?

Sylvestr és Nagy Geri távozik a klubtól, és Špalek is valószínűleg visszamegy Olaszországba, alacsonyabb osztályba. Természetesen szeretnék frissíteni a kereten, két csatárt mindenképp szeretnék igazolni. Leadtam egy névsort, hogy a keretből kit szeretnék mindenképp megtartani és kiket szeretnék hozni, innentől a vezetőségé a főszerep. Bízom benne, hogy június 16-ra, a nyári felkészülés kezdetére a keret nagy része már összeáll. 
 

(A beszélgetés után hivatalossá vált, hogy a nagyszombatiak kölcsönjátékosa, Vojtěch Kubista nem marad Komáromban.).

Radványi Miklós, a KFC vezetőedzője nem változtatott a második félidőre, és igaza lett: bár előbb a hazaiak szereztek egy támadófault miatt meg nem adott gólt, az 54. percben a komáromiak szépítettek: Tamás Nándor beadását Šmehyl fejelte a kapuba – 2:1.

Nem sokkal később már ki is egyenlíthettek volna, de Šmehyl és Žák lehetőségei is kimaradtak. Néhány percen belül a Duna-partiaknál négy friss játékos is érkezett a kispadról (Bayemi, Mashike, Mišovič és Ožvolda), de az állás nem változott. Az utolsó tíz percre védő helyett szélsőt hozott be Radványi, de a Pillárt váltó Ganbold helyzete is kimaradt.

Így hiába volt aktívabb és játszott jobban a KFC (a labdabirtoklást 56%-44%-ra, a kapura lövési versenyt 10:6-ra nyerte a statisztikák szerint), ismét vereséget szenvedett a Niké Ligában, és továbbra is pont nélkül áll a 4. forduló után, hasonlóan a rózsahegyiekhez és a kassaiakhoz.

A komáromiak jövő vasárnap a Trnavát fogadják Aranyosmaróton.

 

Augusztusban szoros volt a vége

„Jó motiváció számunkra, hogy előzhetünk – helyeselt felvetésünkre Pastorek József, a komáromiak középpályása, aki csapattársaival együtt visszavágna az idénybeli első mérkőzésükért, amikor 2:1-re kikaptak idegenben. 

– Akkor nagyon nem volt jó a kezdés a részünkről. Szerencsére talpra tudtunk állni a húsz perc alatt kapott két gól után is, sőt, ha 10 perccel tovább tart a meccs, egészen biztosan nem veszítettünk volna.”

Az augusztusi bajnokin azonban a két cseh játékos, Smékal és Deml góljaira csak Šmehyl tudott válaszolni a KFC részéről. 

„Arra számítunk, hogy ezúttal is szervezetten fognak focizni. Tudjuk, hogy jó a pressingjük, és hogy általában öt védővel áll fel a fiatal csapatuk. Reméljük, a széleken sikerül megbontanunk a defenzívájukat” 

– jegyezte meg Pastorek.

A két csapatnak a mostani lesz a negyedik egymás elleni mérkőzése az élvonalban, az előző idényben a komáromiak nem tudták két vállra fektetni a közép-szlovákiaiakat (2:2 Podbrezován, 1:2 Aranyosmaróton).

4 gól, 0 pont a Slovan ellen

Utóbbiak a válogatottszünet alatt egy viszonylag izgalmas találkozót játszottak a Slovnaft Cupban az FC Nitra vendégeként (2:3), míg a lilák házon belüli edzőmeccsel színesítették a Niké Liga folytatására való felkészülésüket. Emlékeztetőül: a legutóbbi körben a Podbrezová 2:0-ra verte a Skalicát, míg a komáromiak 3:2-es vereséget szenvedtek Pozsonyban a Slovantól.

„Bosszant, hogy másfél héten belül, a két meccsen négy gólt is rúgtunk a Slovannak, mégse szereztünk pontot. Főleg az otthoni vereség szúrt szíven, amikor még a 90. percben is vezettünk ellenük. De legutóbb, a fővárosban is erősen nyomtunk, és nem jártunk messze az egyenlítéstől, a harmadik gólunk megszerzésétől” 

– tette hozzá Pastorek, aki az égszínkékek ellen (csereként beállva) hosszabb idő után kapott újra lehetőséget Radványi Miklós vezetőedzőtől az élvonalban.

A KFC trénere két eltiltottjára (Kiss, Ožvolda) továbbra sem számíthat, néhány játékosa pedig kisebb sérülések miatt kihagyott pár gyakorlást a héten, annak érdekében is, hogy a szombati találkozót közel 100%-os állapotban várhassák.

Ezen Igor Valent fogja fújni a sípot, a VAR-szobában pedig Michal Smolák hoz majd döntéseket. 

Škrtel, a beugró

Három hónapja még Michal Ščasný irányította a nagyszombatiakat, a cseh szakembert viszont nemrég elküldték a Spartaktól. Helyét – ideiglenesen – a sportigazgató Martin Škrtel vette át, aki egy hete győztes meccsen debütált Kassán (1:2). 

„Nem egyszerű így felkészíteni a csapatot belőlük. Ezen az egy találkozón azt láttuk, hogy 3–4–3-at játszottak, mint eddig, ami a második félidőre 3–5–2-re változott. Videón megnéztük a fiúkkal a kassai mérkőzést, láttuk a Spartak erősségeit és gyengéit is. Az edzőcsere várható volt náluk, nem a legjobb formában fociztak az utóbbi hetekben” 

– folytatta Radványi.

Konkrétan az utóbbi 10 Niké ligás meccsükből csak 4-et tudtak megnyerni – igaz, az utóbbi négy találkozóból hármat is behúztak.

Elmaradt kupameccs

A komáromiak hét közben a kupában játszottak volna, de a liptószentmiklósi pálya alkalmatlansága miatt elmaradt a Slovnaft Cup nyolcaddöntője (amelyet vélhetően tavasszal pótolnak majd). A hírek szerint elsősorban a Tatran tulajdonosa erőltette a meccs megrendezését, a többi érintett – jól ismerve az ottani időjárási viszonyokat – ennek ellenkezőjére számított már napokkal korábban.

„Egy-két játékos kivételével más kezdőcsapatot küldtem volna pályára Liptószentmiklóson, mint a Niké Ligában fogok. De a felkészülés a kupameccsre volt beállítva, hétfőn ezért lazább edzés volt, kedden klasszikus meccs előtti, a szerda pedig kiesett, a felesleges utazás miatt nem is tudtunk még tréningezni sem. De a kevesebb néha több, főleg így az őszi szezon vége felé. Remélem, ki tudjuk használni a nagyszombatiak hullámzó formáját” 

– tette hozzá Radványi.

A komáromiak mestere az eltiltott Ožvoldán és a hosszabb ideje sérült Mišovičon kívül mindenkire számíthat a meccsen, amelyet a házigazda részéről adventi tematikájú szurkolói aktivitásokkal vezetnek majd fel. A játékvezető Benedik lesz, a VAR-szobában Ruc fog dolgozni. 

Kevés helyzet az 1. félidőben

Csapata már a 2. percben veszélyeztetett, Mikovič azonban estében a kapufa mellé lőtt. Hasonlóképp végződött Kudlička helyzete is a 19. percben, aki Šimko elcsúszása után lőhetett a tizenhatoson belülről.

Közben a komáromiak is adtak magukról életjelet időnként, az előrejátékban Tamás Nándor volt az egyik legaktívabb. Twardzik lövése után az első nagy KFC-helyzetet is feljegyezhettük, az erdélyi középpályás centerét Žák hajszállal fejelte Frelih kapuja mellé.

Gólok a semmiből

A második félidőben Tamás helyett Bayemi folytatta a komáromiaknál. A nagyszombatiak pedig a semmiből vezetést szereztek, az osztrák Skrbo bal oldali beadását Taiwo öt méterről fejelte Száraz kapujába – 1:0 az 56. percben.

A KFC újabb cserével reagált, Mashikét Boďa váltotta, aki az augusztusi meccsen betalált a Spartak hálójába. Gólt azonban ismét a hazaiak szerezhettek volna, Mikovič bombája hatalmasat csattant a kapufán.

Radványi tovább frissített a csapatán, Kiss Filip helyett Ganbold, Krčík helyett Gamboš érkezett, a 80. percben pedig Németh Tamás váltotta Rudzant – azaz a komáromiak kockáztattak, védőt támadó középpályásra cseréltek.

Komolyabb helyzetet azonban már nem alakítottak ki, a hatperces hosszabbításban sem, beíveléseiket Frelih kapus vezetésével jól semlegesítették a nagyszombatiak. Škrtel védencei a 94. percben zárták le a meccset, Kratochvíl kiugratását a csereként beállt Metsoko váltotta gólra – 2:0. A KFC így negyedik Niké ligás meccsét is elveszítette a nagyszombatiak ellen.

Érdekes

Gólszerző: Taiwo (56.), Metsoko (90.+4)

Játékvezető: Benedik. Sárga lap: Kudlička, ill. Rudzan. 3112 néző.

TRNAVA: Frelih–Karhan (90. Jureskin), Sztojszavljevics, Twardzik–Skrbo, Kratochvíl, Sabo, Mikovič–Khorkheli (72. M. Ďuriš), Taiwo (82. Metsoko), Kudlička (82. Holík).

KFC: Száraz–Krčík (70. Gamboš), Špiriak, Pillár, Rudzan (80. Németh T.)–M. Šimko–Šmehyl, Žák, Kiss F. (70. Ganbold), Tamás N. (46. Bayemi)–Mashike Sukisa (60. Boďa).

Trnava–KFC Komárno 2:0 (0:0)


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »