Nem tett bérajánlatot dolgozóinak a Volán, a szakszervezetek folytatnák a sztrájkot

Nem tett bérajánlatot dolgozóinak a Volán, a szakszervezetek folytatnák a sztrájkot

Január közepén akarja folytatni a tárgyalásokat a MÁV-Volán, a szakszervezetek felmérik az újabb sztrájk támogatottságát.

Akár egy decemberi bérmegállapodás esélye is adott volt, ám a munkáltatói bérajánlat kialakítását célzó egyeztetési folyamatot végül megakasztotta az advent második vasárnapjára, illetve az azt követő hétfőre időzített figyelmeztető sztrájk – írta közleményében a MÁV-Volán csoport.

A SZAKSZ által megfogalmazott „25 százalékos bérkövetelés nem összeilleszthető a cégcsoport, illetve a nemzeti költségvetés lehetőségeivel,

annak vitatott jogszerűsége és időzítése pedig aláásta a kölcsönös bizalmat, amely nélkülözhetetlen a 2024-es bérmegállapodás megkötéséhez” – ismertette a munkáltatói és a tulajdonosi oldal álláspontját Pafféri Zoltán, a MÁV Zrt. vezérigazgatója, a MÁV-Volán-csoportnál működő reprezentatív szakszervezetek és a munkáltató képviselőit tömörítő Csoportszintű Érdekegyeztető Tanács (CsÉT), keddi ülésén.

Kifejtette: ezekre tekintettel nem rendelkezik tulajdonosi mandátummal arra, hogy bérajánlatot tegyen, ugyanakkor hozzátette, hogy 2024. január 16-án folytatni kívánják a bértárgyalásokat, így minden feltétel adott ahhoz, hogy – az elmúlt évek gyakorlatának megfelelően – még az év legelején megszülethessen a 2024-re vonatkozó bérmegállapodás is.

Mindehhez a munkáltató és a tulajdonos közötti további egyeztetésekre, illetve, a sztrájk megítélésében megosztott érdekképviseletek konszenzusos álláspontjának a kialakítására van szükség. A következő hetek erre alkalmat adhatnak a feleknek – fejtette ki Pafféri Zoltán.

Folytatódhat a sztrájk

Hírdetés

Folytathatják a tiltakozást a Volánbusz dolgozói, bérajánlatot ugyanis még mindig nem kaptak – mondta a Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet (SZAKSZ) keddi sajtótájékoztatóján az érdekképviselet elnöke. Dobi István szerint

sztrájk nélkül is nehéz a szolgáltatásokat biztosítani, olyan mértékű a karbantartó- és buszvezetőhiány.

Sokan közülük hamarosan nyugdíjba mennek, fiatalok pedig nem jönnek helyükre ilyen fizetésekért, ezért nem túlzás 25 százalékos béremelést követelni – indokolta a szakszervezet vezetője a hétfőn véget ért 2 napos tiltakozásukat, amelyet a résztvevők száma és az összes dolgozóhoz viszonyított aránya alapján sikeresnek tekint.

Hozzátette, hogy a vállalatvezetőség ígérete alapján csak január 16-án folytatódik a bértárgyalás, ezért az érdekképviselet addig felméri, támogatnának-e a munkavállalók egy újabb tiltakozást. Dobi István szerint a legrosszabb helyzet alakult ki azzal, hogy még mindig nem ismerik a 2024-es béremelés mértékét, ezért visszautasította, hogy a SZAKSZ felelőtlenül cselekedett a sztrájk megszervezésével. A munkavállalókat nem lehet szembefordítani a szakszervezettel, amelynek kötelessége kiállni a munkavállalókért – fogalmazott.

A Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke szintén elfogadhatatlannak tekinti, hogy a Volánbusz dolgozói még mindig nem tudják, mekkora fizetésemelést várhatnak 2024-ben.

Palkovics Imre szerint minden munkavállalónak joga van időben megismerni, mire számíthat, a munkáltatónak pedig tájékoztatnia kell az alkalmazottait a vállalat helyzetéről.

A közszolgáltató állami cégek piaci alapon működnek, de ha veszteségük keletkezik, azt az államnak pótolnia kell – tette hozzá Palkovics Imre, aki úgy látja, hogy az adóbevételekből a kormány biztosíthatja a hiányzó forrást a Volánbusz számára. A SZAKSZ korábbi tájékoztatása szerint a Volánbusz-sztrájk résztvevőinek számát nem lehet az összlétszámhoz viszonyítani, mivel nem is vehetett benne részt mindenki. Az elégséges szolgáltatás szabályai alapján 5 ezren szüntethették be a munkát a tiltakozás idejére, ebből 2500-an ezt meg is tették, így a támogatottság 50 százalékos volt – olvasható a munkástanácsok honlapján közzétett összefoglalóban.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »