Nem tetszik az EP jogi bizottságának Rovana Plumb és Trócsányi László vagyonnyilatkozata

Nem tetszik az EP jogi bizottságának Rovana Plumb és Trócsányi László vagyonnyilatkozata

RendkĂ­vĂźli meghallgatĂĄsra hĂ­vta be csĂźtĂśrtĂśkre az EurĂłpai Parlament (EP) Jogi BizottsĂĄga (JURI) RomĂĄnia ĂŠs MagyarorszĂĄg biztosjelĂśltjĂŠt, Rovana Plumbot ĂŠs TrĂłcsĂĄnyi LĂĄszlĂłt – Ă­rja az Agerpres.

Rovana Plumb a tervek szerint a közlekedési portfólióért felelne az Ursula von der Leyen elnök vezette Európai Bizottságban (EB), és meghallgatását október 2-ára időzítette a Közlekedési és Idegenforgalmi Bizottság (TRAN), illetve a Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottság (ENVI). Az EP jogi bizottsága azonban úgy döntött, hogy magyarázatot kér Plumbtól vagyonnyilatkozatának egyes részleteivel kapcsolatban, ezért rendkívüli meghallgatásra hívták be csütörtökre.

Marie Toussaint, a JURI egyik tagja azt mondta a PoliticĂłnak, hogy Plumb esete azĂŠrt nagyon ĂŠrdekes, mert ĂśsszevetettĂŠk a RomĂĄniĂĄban ĂŠs az EP-ben leadott vagyonnyilatkozatĂĄt, ĂŠs nagy eltĂŠrĂŠseket tapasztalta.

Hírdetés

TrĂłcsĂĄnyi LĂĄszlĂłtĂłl – aki a bővĂ­tĂŠsĂŠrt ĂŠs szomszĂŠdsĂĄgpolitikĂĄĂŠrt felelős biztosi posztot vennĂŠ ĂĄt – szintĂŠn magyarĂĄzatot vĂĄr a Jogi BizottsĂĄg ĂźgyvĂŠdi irodĂĄjĂĄval, ĂŠs azzal kapcsolatban, ahogyan az kormĂĄnyzati megrendelĂŠseket kapott.

Hasonló helyzetben van a lengyel Janusz Wojciechowski is, akinek egy 2016-ban vásárolt brüsszeli apartmannal kapcsolatban kell bővebb információkkal szolgálnia a Jogi Bizottságnak.

A Josep Borrell, Vera Jourova, Stella Kyriakides, Elisa Ferreira, Didier Reynders, Sylvie Goulard ĂŠs Virginijus Sinkevicius biztosjelĂśltek vagyonnyilatkozatĂĄval kapcsolatban előzetesen felmerĂźlt problĂŠmĂĄk tisztĂĄzĂłdtak, Ă­gy az ő szakbizottsĂĄgi meghallgatĂĄsuk a megszabott menetrend szerint zajlik majd – nyilatkoztĂĄk ugyanazok a forrĂĄsok.

Az eurĂłpaibiztos-jelĂśltek meghallgatĂĄsa szeptember 30-a ĂŠs oktĂłber 8-a kĂśzĂśtt zajlik az EP szakbizottsĂĄgaiban. Ezt megelőzően – a kinevezĂŠsi folyamat rĂŠszekĂŠnt – a jelĂślteknek vagyonnyilatkozatot kell benyĂşjtaniuk. Az EP-kĂŠpviselők e dokumentum alapjĂĄn dĂśntik el, hogy egy jelĂślt rĂŠszt vehet-e a szakbizottsĂĄgbeli meghallgatĂĄson vagy sem. Amennyiben itt, vagy a szakbizottsĂĄgi meghallgatĂĄson elbuknak, az otthoni kormĂĄnyoknak mĂĄs jelĂśltet kell kĂźldeniĂźk, a portfĂłliĂłt azonban az orszĂĄg megtarthatja. (agerpres/hĂ­rszerk)


Forrás:itthon.transindex.ro
Tovább a cikkre »