Nem tétlenkedtek a legkisebb versenyzők sem (Alpesi sí)

Nem tétlenkedtek a legkisebb versenyzők sem (Alpesi sí)

A sepsiszentgyörgyi Sport-All Sport Club alpesisí-csapatából két versenyző állt rajthoz február 24-én és 25-én a Román Mini Kupa negyedik fordulóján, amelyet Felsőbányán rendeztek. Bocz Attila edző tanítványai, Bocz Gergő és Szabó Aliz ezúttal Máramaros megyében tették próbára magukat, korábban pedig több háromszéki síző Dornavátrán és Brassópojánán versenyzett.

Az elmúlt időszakban a kis háromszéki versenyzők sem tétlenkedtek, Dornavátrán a Tanulók Háza szervezte a Gerar Kupa második szakaszát. Szabó Aliz műlesiklásban és óriás-műlesiklásban az első helyen végzett, Molnár Gergő műlesiklásban első, óriás-műlesiklásban második lett, Florea Csanád pedig  másodikként végzett mindkét versenyszámban. Ezt követően Brassópojánán a Román Mini Kupa harmadik fordulójára is sor került, ahol Bocz Gergő a 16., Szabó Aliz a 12., Molnár Gergő a 10. helyen fejezte be a viadalt. A kiírás következő futamának Buscat ad otthont, illetve jövő héten megrendezik a serdülő és kadét korosztály országos bajnokságát Borsabányán.

Hírdetés

A versenyt megelőző éjszaka zuhogott az eső, azonban a megmérettetés csapadékmentes volt, így a rajthoz álló 124 gyermek nem ázott el, valamint a szervezők a pályát sóval kezelték, ezáltal a kapuk között kemény maradt a hóréteg. A sportolók mindkét nap óriás-műlesiklásban versenyeztek: első nap Bocz Gergő (2015–2016) a 11. idővel futott be, míg Szabó Aliz (2013–2014) lecsúszott az ívről, ezért erőteljesebben kellett a sílécet használnia, amelynek kioldott a kötése. A második nap mindketten nagyon jól versenyeztek, Bocz Gergő másfél másodpercet javított az előző naphoz képest, így a kilencedik helyen végzett, Szabó Aliz pedig a 13. pozícióban zárt. (miska)


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »