Nem szenvedett Novicsok-mérgezést a Szkripalékhoz először kiérő rendőr

A vizsgálati eredmények alapján nem szenvedett mérgezést az a brit rendőr, akit szombaton kivizsgálásra a délnyugat-angliai Salisbury kórházába szállítottak. Előzőleg felmerült ugyanis a gyanú, hogy a rendőr érintkezésbe kerülhetett ugyanazzal a Novicsok típusú idegméreg-hatóanyaggal, amelytől múlt szombaton két brit állampolgár – egy 44 éves, háromgyermekes nő és egy 45 éves férfi – súlyos mérgezést szenvedett. Őket továbbra is válságos állapotban kezelik Salisbury kórházában.

A brit védelmi minisztérium Porton Downban működő vegyi és biológiai kutatóintézete a héten megállapította, hogy a Salisbury közelében, Amesbury városában élő két brit állampolgár, Dawn Sturgess és Charlie Rowley megbetegedését is ugyanolyan hatóanyag okozta, amilyentől négy hónapja Szergej Szkripal egykori orosz-brit kettős hírszerzőügynök és lánya, Julija Szkripal is súlyos mérgezést szenvedett.

A Szkripal-ügy márciusi kipattanása után is Salisbury kórházába szállítottak egy rendőrt, aki elsőként ért arra a helyszínre, ahol az egykori kettős ügynököt és lányát eszméletlenül találták.

A rendőr, Nick Bailey is mérgezést szenvedett, és sokáig súlyos állapotban kezelték, de március 22-én hazaengedték a kórházból.

Állapotáról sem a kórház, sem a rendőrség nem adott azóta sem részletes tájékoztatást, de a hazaengedése napján, nevében ismertetett nyilatkozatban az szerepelt, hogy valószínűleg soha nem lesz képes korábbi normál életvitelének folytatására.

Hírdetés

Az újabb mérgezéses incidenssel összefüggésben kivizsgálásnak alávetett rendőr azonban a kórház szombat éjjeli bejelentése szerint nem beteg, minden vizsgálati eredménye negatív.

Julija Szkripalt áprilisban, apját májusban engedték ki a kórházból, és hollétükről hivatalos forrásból azóta csak annyit lehet tudni, hogy mindketten "biztonságos helyen" tartózkodnak.

Moszkva folyamatosan és határozottan tagadja, hogy bármi köze lenne a Szkripal-ügyhöz, London azonban gyilkossági kísérletként kezeli a fegyverben is használható minőségű Novicsok hatóanyaggal elkövetett mérgezést, amelyért az orosz kormányt tartja felelősnek.

Az egyöntetű, de egyelőre nem hivatalos szakértői vélemény az, hogy a két brit annak az idegméregnek a hátrahagyott maradékával kerülhetett valahogy érintkezésbe, amellyel Szergej Szkripalt és lányát márciusban megmérgezték.

A Scotland Yard terrorelhárító ügyosztályának száz detektívje keresi vegyvédelmi szakértőkkel együttműködve az újabb mérgezés forrását, de a legutóbbi rendőrségi tájékoztatás szerint ez a munka hetekig, akár hónapokig eltarthat.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »