Nem szennyez tovább a kommunista párt egykori központi lapja: felfüggesztik a Népszabadság kiadását

Nem szennyez tovább a kommunista párt egykori központi lapja: felfüggesztik a Népszabadság kiadását

/Bővített hír/

A kiadó Mediaworks szombattól felfüggeszti a Népszabadság nyomtatott és internetes formában történő kiadását a lap új koncepciójának kialakításáig, illetve megvalósításáig azért, hogy "valamennyi érintett ezen kiemelt feladatra tudjon koncentrálni" – közölte a társaság szombaton az MTI-vel.

A kommunista párt egykori központi lapjának online felülete már az alábbi hibaüzenettel fogadja a látogatókat (bár az is tény, hogy épp szombat van):

Hírdetés


Remélhetőleg ez marad a végleges arculat

A Mediaworks tájékoztatása szerint az érintett területekhez rendelt munkavállalókat felmentik a munkavégzés alól, a szerződéses partnerek szolgáltatásait pedig időlegesen felfüggesztik. Az előfizetőknek a Népszabadság helyett más kiadványukat, illetve az előfizetésből a felfüggesztés idejére eső rész visszafizetését ajánlja fel a kiadó.

A Népszabadság példányszáma az elmúlt tíz évben 74 százalékkal, azaz 100 ezer példányt meghaladó mértékben csökkent, aminek következtében a lap 2007 óta több mint 5 milliárd forint veszteséget termelt, és idén is jelentős veszteséget halmozott fel – közölték.

Kiemelték, a kiadó arra összpontosít, hogy az iparági trendeknek leginkább megfelelő üzleti modellt találjon a Népszabadságnak, ennek érdekében pedig konzultációt kezdeményeznek az érintettekkel.

Az újság a gengszterváltásig a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) központi lapjaként működött. A Magyar Szocialista Párthoz (MSZP) kötődő Szabad Sajtó Alapítvány révén 2015-ig jelentős befolyása volt a pártnak a lapban. Magyargyűlölő attitűdjét napjainkig megőrizte.

(Kuruc.info)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »