Nem szégyell a szovjet emlékművel kampányolni a Fidesz

Nem szégyell a szovjet emlékművel kampányolni a Fidesz

Bár a hatályos nemzetközi megállapodás értelmében egyoldalú döntéssel is áthelyezhető volna a Szabadság téri szovjet megszállási emlékmű egy temetőbe vagy a kommunista Szoborparkba (a kezdeményezéstől számított két év elteltével), a Fidesz-kormány még csak fel sem veti az orosz félnek, hogy ez az emlékmű a Szabadságról elnevezett téren megterheli a két nemzet kapcsolatát. Mindezek ellenére nem szégyellt a Fidesz az október 23-ára toborzó videójában a fideszesekkel tehát egy lapon nem említhető azon pesti srácokkal kampányolni, akik 1956-ban eltávolították az önkényuralmi jelképeket onnan is.

Az első Orbán-kormány idején még fel is újították ezt a megszállási emlékművet, melyen a "DICSŐSÉG A FELSZABADÍTÓ SZOVJET HŐSÖKNEK" felirat "díszeleg" minden magyar nevében. Annak a szovjet birodalmi hadseregnek a dicsőségére, mely elfoglalta, és fél évszázadig megszállva tartotta hazánkat, katonái tízezerszámra megerõszakolták asszonyainkat, leányainkat, több százezer honfitársunkat elhurcolták málenkij robotra – akiknek nagy része a Szovjetunió lágereiben pusztult el embertelen körülmények között -, és amikor 1956-ban az általuk diktált, elviselhetetlen rendszer ellen népünk fellázadt, szabadságharcunkat is kegyetlen módon tiporták el.

Számos tiltakozó akció után 2006-ban a tévéostrom éjszakáján a hazafiak ismét eltávolították a sarló-kalapácsot, a Dunába dobva azt, mely miatt Budaházy Györgyöt és társait elítélték.

Hírdetés

Erről mondják azt az Elkúrtuk című kormánypropagandafilmben, hogy "néhány tucat fasz forradalmat játszik". Orbán pedig persze nemhogy ott sem volt, hanem a felkelőket csillapítgatta, s küldte haza olyan tömegoszlató hatással, hogy Usztics Mátyás úgy fogalmazott: Orbán beszéde felért három vízágyúval. Mindezek tetejébe a Fidesz elnökeként százmillió forintos páncélautóval menekült el október 23-án a Fidesz gyűléséről.

2015-ben Novák Előd országgyűlési képviselői szorgalmazására a kormány egyértelművé tette, hogy nem támogatják a megszállási emlékmű eltávolítását a Szabadság térről, ezért október 25-én, a Kossuth téri sortűz évfordulóján Pongrátz András hívására Novák Előd vezetésével indítottak figyelemfelhívó akciót, előre bejelentve szimbolikusan megkísérelték eltávolítani az elvileg tiltott önkényuralmi jelképeket.

A büntetőeljárás hat éve folyik, a Kúria idei ítélete szerint a szovjet megszállási emlékmű a kulturális örökség része (!), muszáj megbüntetni Novákot, ezért új eljárás indult. A kommunista emlékmű viszont marad.

(Kuruc.info)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »