Nem reklámozza: 9 cége van a DK székesfehérvári jelöltjének – több mint 3 milliárd forint az éves bevétel

Nem reklámozza: 9 cége van a DK székesfehérvári jelöltjének – több mint 3 milliárd forint az éves bevétel

Hiába az elmúlt nyolc év, a Gyurcsány Ferenc-féle Demokratikus Koalíció (DK) még mindig megéri a pénzét.

Fejér megye 1-es számú választókerületében, Székesfehérváron indul képviselőjelöltként a DK elnökségi tagja, Ráczné Földi Judit, aki kampányvideóiban többször is elbüszkélkedik azzal, milyen szegény vidéki családból sikerült eljutnia Székesfehérvárra, és hogy 26 évesen önerőből jutott be a felsőoktatásba, és hogy manapság is vasúttal jár fel a városba.

A 35 éves önkormányzati képviselő a vagyonnyilatkozata szerint most sem él nagy lábon, 300 ezer forint áll otthon a rendelkezésére,

és bruttó 161 ezer forintot keres az Alba Automosó Kft. ügyvezetőjeként és üzletvezetőjeként.

Az Opten adatbázisa szerint a cégét 2012-ben jegyezték be. Az első év ugyan vesztességes volt, aztán az akkor 30 éves Földi Judit egyszer csak meglelte a siker kulcsát (2017 márciusában házasodott össze Rácz Richárddal, értelemszerűen azóta Ráczné):

2013-ban már 409 millió forintot realizált a Kft., 2014-től pedig minden évben átlépte 3 milliárd forintos lélektani határt Alba Autómosó Kft. bevétele.

Hírdetés

Azt pedig írjuk a véletlen számlájára, hogy Földi Judit pont abban az évben lépett be a DK-ba, amikor a cége is beindult.

Az Alba Autómosó egyébként nem csupán autókat takarít, hanem tulajdonosa a Székesfehérváron kedvelt Vörösmarty Cukrászdának és a hírhedt Amigo Night Club-nak is.

Egyébként az Opten adatai szerint az Alba Autómosón kívül Rácznénak több más közös cége is van Abaváry Hrisztosszal. Érdekes látványt nyújt, ahogy felosztották egymás közt a különböző Tókerék Kft-eket; Abaváry Hrisztoszé a „Barna”, az „Ezüst”, a „Fehér”, a „Szürke”, a „Zöld”, a „Fekete”, valamint a „Pepita”, míg Ráczné vezeti a „Kék”, a „Piros” és a „Sárga” Tókerék Kft-eket.

Ráczné Földi Judit, a DK képviselőjelöltje összesen 9 cégben vezető, vagy tulajdonos.

De persze minderről a milliárdos vagyonról egy szót sem találunk a politikus vagyonnyilatkozatában.

Még mindig megéri a pénzét Gyurcsány Ferenc pártja.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »