Nem politikai csatározás, hanem NER-es sértett férj bosszúja állhat Borkai lejáratása hátterében

Nem politikai csatározás, hanem NER-es sértett férj bosszúja állhat Borkai lejáratása hátterében

Nem politikai csatározás, hanem NER-es sértett férj bosszúja állhat Borkai lejáratása hátterében

Egyre többen gondolják úgy, hogy Póczik József volt válogatott futballista lehetett az a személy, aki – miután Borkai Zsolt és dr. Rákosfalvy Zoltán nem engedett a zsarolásnak – egykori csapattársán, valamint annak testvérén, Glázer Tímeán (ő volt az ellenzéki összefogás polgármester-jelöltje, Borkai ellenfele az októberi önkormányzati választáson, Győrben) a Demokratikus Koalció vezetőinek kezére juttathatta az akkor még fideszes városvezetőt és ügyvéd barátját kompromittáló szexvideókat, hogy aztán a párt egyik ismert figurája, egy kitalált személy mögé bújva, nyilvánosságra hozza azokat az „Ördög ügyvédje” elnevezésű blogon. Csakhogy: nem stimmelnek az ügyben felmerülő fontosabb dátumok…

A legfrissebb információk szerint Póczik József szeptember végén – úgy tudni, hogy 27-én vagy 28-án – még telefonon egyezkedett Puska Péterrel a pornográf felvételek eladásáról. És akkor még nem mondták ki Borkaiék, hogy nem fizetnek – még zajlottak az egyeztetések.

A titokban rögzített telefonbeszélgetés során elhangzott egy fontos mondat Póczik szájából: „Annyit mondott, hogy hétfő két óra, döntsék el, hogy mit akar, mit nem, ehhez viszont halvány fingom nincs.” A naptár szerint hétfő szeptember 30. volt

Az „Ördög ügyvédje” szeptember 30. napján kezdte el a blogját írni. De van itt valami, ami még érdekesebb: a Vporn nevű pornóoldalra már szeptember 29-én feltöltötte a „felnőttfilm-epizódokat”. Pedig ez az oldal csak „tartalék” volt nála, hiszen a legnépszerűbb pornósite-on, a Pornhubon jelentette meg először a videókat, és csak azután tudatta az olvasóközönségével a kevésbé ismert Vporn oldalon – szép csendben – elhelyezett felvételek elérhetőségét (link), hogy a Pornhubról október 8-án törölték a kínos anyagot. Az „átnyergelés” néhány órán belül lezajlott, ami csak úgy történhetett, hogy már induláskor volt B terv, azaz előre feltöltötték a „felvilágosító kisfilmet” egy mások pornóoldalra, a Vpornra is. Akkor ennek senki nem tulajdonított jelentőséget, hiszen mindenki a videofelvételekre, a vizuális „élményekre” koncentrált, azt senki nem figyelte, hogy azokat EREDETILEG mikor töltötték fel. Mert akkor még a legszínesebb fantáziával rendelkezők sem gondoltak arra, hogy „be fog figyelni” egy gyengéd zsarolás is az ügyben. Ezeknek a dátumoknak most lett jelentőségük.

Most már tudható, hogy Póczik szeptember legvégén még javában „közvetített” a megbízója és Rákosfalvy embere, Puska Péter között. Csakhogy akkor már fel volt töltve a Borkai lejáratására alkalmas „cucc” – csak még nem volt „reklámozva”, azaz nem hívta fel rá a közvélemény figyelmét az „Ördög ügyvédje” a blogján.

Hírdetés

Az első bejegyzés szeptember 30-án jelent meg az „Ördög ügyvédje” elnevezésű blogon, másnap már jött a következő

Amennyiben Póczikkal szeptember 30-án (akkor járt le a zsaroló által megszabott határidő) közölték, hogy nem fizetnek a felvételekért, ahhoz, hogy a pornóvideók Pócziktól a DK vezetőinek kezébe kerüljenek, tőlük pedig eljussanak ahhoz a személyhez, aki a nyilvánosságra hozatalukat kivitelezte, minimum néhány nap kellett. Ráadásul a volt futballista birtokában csak fotók voltak, videofelvételek nem, azok – állítása szerint – a megbízójánál vártak a sorsukra.

Csakhogy: szeptember 29-én a „tartalék” pornóoldalon már ott voltak a felvételek. Egy nappal később, 30-án pedig már megjelent az „Ördög ügyvédje” első bejegyzése, másnap pedig jött a következő. Erre a „bulira” tehát már az előtt készült (legenda kreálása a blogíró személyét illetően, technikai háttér megszervezése) valaki, hogy Póczik bepróbálkozott Borkaiéknál.

Egy sértett nagyvállalkozó, akit feltűnő módon kikerült az „Ördög ügyvédje”

Még valami, és ez nagyon nem mellékes: van egy nagyon helyi gazdag vállalkozó, aki talán a legtöbb zsíros megrendelést kapta a győri önkormányzattól Borkai hivatali ideje alatt. Ennek ellenére róla még csak érintőlegesen sem írt az „Ördög ügyvédje”. Még csak célozni sem célzott rá. Pedig…rajta keresztül magán a NER-en is üthetett volna az „Ördög ügyvédje”. Ugyanis a férfi NER-mértékkel is rendkívül vagyonosnak számít, cége futószalagon kapja az állami megbízásokat. A lejárató blogon mégsem került szóba a személye. Fél mondat erejéig sem. Noha nem makulátlan, van rajta fogás…

És akkor a „kirakós játék” utolsó darabja: több forrásból is megerősítették, hogy Borkai „mélységmérő eszköze” ennek a nagyon-nagyon tehetős üzletembernek a feleségébe IS beleakadt… Az „Ördög ügyvédje” pedig ott és úgy rúgott bele Borkaiba, ahol és ahogy az a legjobban fájt. A családjának. A feleségének és a gyerekeinek.

Megmutatta ország-világnak, hogy a példás apa és férj félredug, megalázza a párját.

Ahogy a lejáratásból furcsa mód kihagyott nagypályás üzletembert is megalázta évekkel korábban a felesége és Borkai…

Legfrissebb: Borkai lemondása után egy héttel ismét közzétették a szexvideókat

A Privatkopo.hu egyik olvasója ma reggel hívta fel a figyelmet arra, hogy az egyik nagy látogatottságú pornóoldalon 2 hete, azaz Borkai Zsolt lemondása (2019. november 6.) után egy héttel, ismét megjelentették a korábban mindenhonnan eltávolított képanyagot. Pontosan ugyanazt, amivel az „Ördög ügyvédje” október elején előrukkolt.

Borkai távozása után egy héttel ismét felbukkantak a videók egy pornóoldalon – kinek lehet még mindig fontos a lejáratása? (A fotó készítésének időpontja: 2019. november 26, 8.40 óra)

(folytatjuk)


Forrás:privatkopo.hu
Tovább a cikkre »