Nem perli be László Petra a felbukó menekültet

Fontolgatja László Petra és családja az Oroszországba költözést, és pert terveznek a Facebook ellen, arról viszont az operatőr nem beszélt, hogy beperelné Oszama Abdul Mohszent.

Bár egyebek között az Index, a 24.hu, a Mashable és a Vs.hu nyomán korábban portálunk is ezt írta, László Petra nem mondta az orosz Izvesztyijának adott interjúban, hogy pert tervez a Röszkénél felbukó menekült ellen. Az N1TV volt munkatársa az interjúban kijelentette: pert fontolgatnak a Facebook ellen, miután a nőt támogató oldalakat gyorsan eltávolították, de a meggyilkolására felhívókat meghagyták. Az operatőr ezután beszélt arról is: a felbukó migráns, Oszama Abdul Mohszen megváltoztatta vallomását, korábban még a rendőröket hibáztatta és nem őt. A nő férje ugyanakkor becsületbeli ügynek tekinti, hogy bizonyítsa felesége ártatlanságát – olvasható az interjúban.

Kerestük László Petra férjét is, aki az MNO-nak megerősítette: ahogy az Izvesztyiján ez nem is olvasható, valóban nem mondtak olyat, hogy pert indítanának a felbukó menekülttel szemben. Hozzátette, nem is terveznek ilyet.

Csak Mohszen mondta, hogy perelne

Közben a felbukó migráns a Der Standardnak arról beszélt: lakást és futballedzői állást kapott Spanyolországban, jelenleg pedig családegyesítésre vár. Perről csak ő beszélt: kijelentette, hogy nem tud megbocsátani a nőnek, és be is perelné. Elmondta azt is, hogy a szír kurd párt (PYD) állításával szemben nem volt az Al-Kaidához tartozó An-Nuszra Front tagja, és szemben állt az Aszad-rezsimmel, a vád pedig a szír hatalom tipikus koholmánya. Korábban megírtuk, hogy a PYD arról is beszélt: Mohszen 2004-ben egy futballmeccs után részt vett ötven kurd felkelő lemészárlásában, amelyet a szír fegyveres erők hajtottak végre.

Hírdetés

Nem akart rúgni László Petra

László Petra az Izvesztyijában elismételte: nem látta Röszkénél, hogy egy gyerek fut felé, és nem is szándékos volt a rúgás. Mint mondta, abban hibázott, hogy tovább akart filmezni, és nem futott el a felé rohanó tömeg láttán.

Mohszen kapcsán a Heti Válasznak adott interjújában László Petra arról beszélt: „Nyilván érdekemben állna azt mondani, hogy a Heti Válasz múlt heti képsorozata bizonyítja: nem gáncsoltam. A teljes igazság viszont az, hogy miután legázoltak, már nem voltam a magam ura, fogalmam sincs, mi történt. Tény, hogy a szír férfi az esést követő pillanatban nem velem kiabált, hanem a rendőrrel, aki megállásra akarta kényszeríteni. Ezzel el is intézhetném a dolgot, de nem akarom eltagadni: én ott és akkor nem a szerencsétlent láttam abban az emberben, hanem egy, az intézkedő rendőrnek ellenszegülő, feldühödött férfit. És egyértelműen a kivezényelt rendőrök tűntek kiszolgáltatottabbnak.”

A bocsánatkérés

Az operatőrt azután bocsátották el az N1TV-től, hogy videofelvétel látott napvilágot arról: Röszkénél forgatva belerúgott egy gyerekbe, aki felé rohant egy nagyobb tömegben. László Petra a történtek után az MNO-nak küldött levelében kért elnézést, majd miután több helyen is úgy értelmezték levelét, hogy nem kér bocsánatot, újabb levélben erősítette meg sajnálkozását.

A szeptember 8-ai eset után szégyenfal jött létre a Facebookon László Petra ellen, melyen többen is a nő megerőszakolására és meggyilkolására szólítottak fel, sőt vérdíjat is kitűztek a fejére iszlám szélsőségesek, míg az N1TV-t hekkertámadás érte. Bár a Magyar Helsinki Bizottság közösség tagja elleni bűncselekményről és akár hét évre is kiszabható szabadságvesztésről beszélt, a Szegedi Járási Ügyészség garázdaság miatt rendelt el nyomozást.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »