A szélsőjobbot a rasszizmus mozgatja, a baloldal pedig az elhallgatás kultúráját emelte tökélyre.
Sokkolta Nyugat-Európát, hogy a németországi nagyvárosok szilveszteri mulatságain hordákba verődött fiatal arabok nőkkel erőszakoskodtak. Egyszerű bűncselekmény vagy a kulturális-vallási különbségekből adódó esemény történt? Megváltoztatható-e a migrációs hullámmal érkező muszlimok hozzáállása a nőkhöz, vagy nekünk kell alkalmazkodnunk a középkort idéző szokásokhoz a multikulturalizmus jegyében?
Férfiközpontú muszlim világ
Jó pár éve tragikus földrengés volt karácsony táján az egyik, elsöprő többségben muszlimok lakta országban. A Baptista Szeretetszolgálat mentőcsapatot küldött, és még arra is figyelt, hogy férfiak és nők vegyesen legyenek az utazók között, mert korábban megtanultuk, hogy muszlim területen női sérültet még életveszély esetén is csak nő orvos-ápoló láthat el. Megérkezve a katasztrófa sújtotta ország fővárosába a másfél tonnás felszerelést át kellett hordanunk a nemzetközi reptérről a belföldire, hogy katonai géppel lejussunk a nagy baj közvetlen közelébe. Ilyenkor mindenki cipekedik – én éppen Kovács Ildikó háziorvossal hurcoltam a nehéz alumíniumládát. A magyar orvosnő alaposan felkészült, a helyi hagyományoknak megfelelően fején kendőt viselt, ezért sem értettük, hogy a belföldi reptér csarnokába belépve fegyveres katonák rohannak felénk, artikulálatlanul üvöltözve. Tanácstalanul álldogáltunk, amikor valaki elmagyarázta: az egyenruhás magyar orvosnő jogosulatlanul használta a kizárólag férfiak számára fenntartott bejáratot. Nem számított, hogy bajba jutott nemzettársaikat mentünk segíteni, és az sem, hogy orvosi felszerelést cipeltünk, ki kellett mennie, majd visszasompolyognia a nőknek fenntartott bejáraton.
A másik történet szintén katasztrófahelyzetből jön, a hegyek között fekvő Kasmír tartományból. Ősz végén jártunk, havazott és hideg volt, emberek ezrei maradtak fedél nélkül a pár nappal korábban bekövetkezett földrengés következtében. Hatalmas, fűthető sátrakat vittünk, szintén baptista csapattal, de a didergő emberek nem akartak beköltözni. Amikor rákérdeztünk a miértre, azt válaszolták: muzulmán ember nem engedheti meg magának, hogy családjának női tagjai idegen férfiakkal legyenek egy fedél alatt. Nem volt mit tenni, a nagyobb sátrainkat becseréltük több kicsire, így már nem volt akadálya, hogy a családok elfogadják a segítséget.
Ezeket a történeteket úgy kellett előbányásznom a memóriámból – régóta tudomásul vettem, hogy a muzulmán arab világ ilyen, a férfi van a központban, a nőt legfeljebb szülőgépnek és cselédnek fogadja el.
Egy lánynak itt nem öröm a felnőtté válás
Találhatunk persze szép számban kivételeket is, Rabattól Kabulig számos felvilágosultabb, műveltebb családban az asszonyok emberhez méltóbb szerepet kapnak, ám ez sajnos nem nevezhető általánosnak. Bár a többnejűség elvi feltétele is az, hogy minden hölggyel egyenlően és jól kell bánnia urának, a nemi erőszakért pedig halálbüntetés is járhat, a pozitív példák vagy a nők védelmében hozott intézkedések sem takarhatják el a sok kegyetlenséget, barbárságot, amellyel időről időre a nyugati világ is szembesül.
Aki gyakran jár abba a térségbe, tudja, hogy arrafelé közterületen tartózkodni is a férfiak kiváltsága, sok országban nyilvános helyen csak férfi családtagjai kíséretében mutatkozhat nő. Akadnak olyan helyek, ahol nemhogy boldog nőt, egyáltalán, nőt sem láthat az idegen. Hogy ez milyen sorsot jelent az érintettnek, azt Alifa Rifát egyiptomi írónő így fogalmazta meg egy novellájában: „Egy lánynak valójában nem öröm a felnőtté válás, egyik katasztrófa követi a másikat, míg egy nap arra eszmélsz, hogy öregasszony lett belőled, nem vagy jó semmire, és nagy szerencséd van, ha valaki megsajnál.” Az egyiptomi büntető törvénykönyv azt mondja, ha a feleségét „jó szándékkal” veri a férje, nem szabad megbüntetni.
Magyarán, teljesen legális a családon belüli erőszak, és ez még a legenyhébb eset, mert például Jemenben riasztóan gyakoriak a nyolcévesen férjhez adott, „nászéjszakára” kényszerített kislányokkal történő tragédiák.
Az arab világból érkező történetekben az a legborzasztóbb, hogy ha egy nőt támadás ér, gyakran az áldozatot hibáztatják. Biztosan ő provokált, mert túl kihívóan viselkedett, vagy kivillantak a testrészei, és ennek a férfiak nem bírtak ellenállni. Abban a kultúrkörben sokkal kisebb baj, ha egy lány elveszíti fél szemét, mint ha szüzességén esne csorba – utóbbinál még a halála is elviselhetőbb a rokonság számára. A szüzesség elvesztésére az sem enyhítő körülmény, ha megerőszakolták. Tisztátalan lett, így teljesen természetes, hogy a család azonnal kitagadja.
Szíria, az egyik legrosszabb példa
Az Egyiptomi Női Jogi Központ 2008-as felmérése szerint a megkérdezett helyi nők nyolcvan százaléka állította, hogy érte már az utcán szexuális zaklatás, míg a férfiak hatvan százaléka elismerte, hogy maga is lépett már fel ekként nőkkel szemben. Egy 2013-as ENSZ-felmérésben már az egyiptomi nők 99,3 százaléka számolt be utcai zaklatásról. A Thomson Reuters Alapítvány 2013-ban huszonkét arab országban végzett kutatást, és ebből kiderült, hogy az úgynevezett arab tavaszban érintett, forradalmat elindító öt észak-afrikai és közel-keleti ország közül három sereghajtó a világon a női jogok tekintetében. Ezen országok közül az egyik Szíria – onnan érkezik a legtöbb migráns Európába.
Ezért tartom álságosnak, ahogy most Németország, de az egész nyugati világ megdöbbent a Kölnben, Hamburgban, Stuttgartban és más városokban szilveszterkor történtek kapcsán. (Ha valaki nem tudná, csordába verődött arab fiatalok inzultáltak eddig lényegében büntetlenül német nőket. Megerőszakoltak, kiraboltak, fogdostak védtelen leányokat-asszonyokat, még egy rendőrnő nadrágjába is benyúltak. Mivel az elkövetők menekültek, a német média napokig elhallgatta az esetet, aztán bocsánatot kért, és magyarázkodik.) Mit vártunk ezektől az emberektől? Attól meg is változtak volna, hogy átgyalogoltak néhány országon?
Legyetek pimaszok!
Néhány hónapja a Libri Kiadónál megjelent egy könyv Magyarországon, a kiadó a szerzőt is elhozta Budapestre. Mona Eltahawy díjnyertes újságíró és feminista aktivista. Egyiptomban született, Londonban és Szaúd-Arábiában élt, most Amerikában lakik. Magyarul A fátyol fogságában – Szexuális forradalmat az iszlám világban címmel jelent meg a könyve, benne megdöbbentő történetekkel és adatokkal. Már ajánlása is szokatlan egy muszlim vallású nőtől, hiszen így szól: „Közel-Kelet és Észak-Afrika lányainak: legyetek pimaszok és engedetlenkedjetek, legyetek tudatában, hogy megérdemlitek a szabadságot!”
A megdöbbentő alkotás annak próbál utánamenni, milyen frusztrációk, vallási téveszmék vannak a férfidominanciájú Közel-Kelet nőgyűlölete mögött. Megpróbálja körüljárni, hogy tényleg nincs-e más út egy muszlim leány számára, mint feloldódni saját vallásában-kultúrájában, és békésen elfogadni a másodrendűségét. Mindez persze gondosan alátámasztva a férfiközpontú társadalom által vallási és (ál)tudományos érvekkel.
A megkülönböztetés már csecsemőkorban elkezdődik, hiszen egy szaúdi vallási vezető útmutatása szerint ha az anyát egy fiúcsecsemő pisili le tisztába tevés közben, még imádkozhat ugyanabban a ruhában, ám ha egy leány, a szülőnek át kell öltöznie az imához. Ezek szerint a kislányok vizelete eleve tisztátalan, ellentétben a fiúkéval. Hasonlóan nehéz értelmezni azt a tudományosnak álcázott kitételt is, mely szerint az autóvezetés árt a petefészeknek, ezért jogos, ha a nők nem ülhetnek a volán mögé. Ne gondoljuk azonban, hogy ezek a gondolatok csak elvakult hitszónokok fejében fogannak meg! Még a nyugati világban népszerű Al-Dzsazíra tévécsatorna konzervatív műsorvezetője is arról beszélt, hogy „józan vélekedések szólnak amellett, hogy a (női) körülmetélés csökkenti a kísértést”! Magyarán helyeselhető, ha egy lánynak kivágják a csiklóját, mert ezzel csirájában fojtják el a nemi vágyát.
A kettős mérce itt sem használ
Mona Eltahawyval magam is elbeszélgettem egy budapesti kávézóban. „Mondjon egy arab országot, és hosszan sorolom, milyen visszaéléseket követtek ott el a nők ellen” – adta meg társalgásunk alaphangját, és azt fejtegette, ezeket az eseteket a kultúra és a vallás mérgező elegye táplálja. Legyen az iraki síita milícia, az iszlám szunnita ágához tartozó bármely szalafista csoport vagy akár a Muzulmán Testvériség, mindannyian a muszlim nőgyűlölet harcos aktivistái. Ilyen körülmények között az ottani nőknek mindig két forradalmat kell megvívniuk: egyikben a férfiak oldalán harcolnak a mindent elnyomó zsarnokság ellen, a másikban pedig a régiót átható nőgyűlölet ellen kell fellépniük.
Az Amerikában élő fiatal nő tudja, hogy aknamezőn jár: egyfelől a bigott és rasszista nyugati szélsőjobbnak ad muníciót az iszlámellenes kritikához, a másik oldalon pedig ott állnak azok a liberálisok, akik nem veszik észre, hogy saját rögeszméik miatt mennyire érzéketlenek azokkal az eseményekkel szemben, amelyekről ő beszél. Eltahawy úgy fogalmaz, hogy a szélsőjobbot a burkolt rasszizmus mozgatja, a baloldaliak pedig az elhallgatás kultúráját emelték tökélyre – ami nem illik bele világképükbe, azt tabusítják. Tisztelni kell és lehet is az idegen kultúrát, de nem szabad elhallgatni az árnyoldalait. A kettős mérce itt sem használ.
Erőszak az arab tavasz keretében
Amikor a saját életéből vett példák kerülnek szóba, elmeséli, hogy élete első zarándoklatán is sokkoló élményekben volt része. A kéjéhes férfiak még a legszentebb vallási esemény, a hadzs alatt is zaklatták, és a Kába kőnél őrt álló szaúdi rendőr is megfogdosta a mellét. Faarccal, közben másfelé nézve, hogy a sértett panaszt se tehessen. Azt mondja: ha festékkel jelölné magát azokon a helyeken, ahol a zarándoklat alatt illetéktelenül megérintették, megtapogatták vagy megmarkolták a férfiak, körös-körül csupa festék lenne a teste. Megtudtam azt is, hogy a Tahrír téri tüntetések idején – ahova immár amerikai újságíróként tért vissza – is zaklatták szexuálisan, megalázták, sőt a hatóságok mindkét csuklóját eltörték, és csak azért nem erőszakolták meg csoportosan a rendőrök, mert tartottak a közismertsége miatt borítékolható nemzetközi felháborodástól.
Elgondolkodtató adalék az is, hogyan vitatkozott egy egyiptomi nőtársával arról, kötelező-e a nőknek a fátyol, vagy akár fedetlen fejjel is mutatkozhatnak. Rajta nem volt, és az ezt szóvá tevő hölgy megkérdezte tőle: ha cukorkát kellene vennie egy dobozból, a becsomagoltat vagy a papír nélkülit választaná-e szívesebben? Én nő vagyok, nem cukorka – érvelt a feminista újságírónő.
Mi a megoldás, kérdeztem A fátyol fogságában című könyv szerzőjét. Csak mi menthetjük meg magunkat, jött a válasz, ez a mi harcunk, nekünk kell megnyerni.
– Én kimondhatom azt is, amit egy kívülállótól magam sem tűrnék el. Ha az úgynevezett Nyugat próbálná megmenteni a muszlim nőket, az az iszlámon belüli szélsőséges irányzatokat erősítené. Ezért én csak arra kérem szövetségeseimet, hogy törődjenek jobban a nők jogaival, ne engedjék, hogy a kulturális relativizmussal megmagyarázzák az ellenünk elkövetett iszonyatos vétkeket. A radikális iszlamisták és a társadalmunkban élő, ugyancsak nőgyűlölő férfiak semmitől sem félnek jobban, mint a nők jogaitól és szexuális szabadságától – ezeket kell kettős forradalmunknak kivívnia.
Miért van ez az engesztelhetetlen nőgyűlölet az arab férfiakban, tettem fel a kérdést, mire meglepő replika érkezett: mert szükségük van rájuk, és félnek tőlük.
– Legbelül tudják, hogy ha egyszer megszabadítjuk magunkat a teljes kontroll alól, elégtételt fogunk követelni, mert többek vagyunk egy kendőnél és egy szűzhártyánál – fejtette ki.
Nemi képzés a migránsoknak
A szilveszteri németországi esetek után hirtelen a többi nyugat-európai országban is ráébredtek, hogy valamit tenni kell. Norvégiában foglalkozást indítanak az országba érkező menekülteknek, hogy elmagyarázzák nekik, arrafelé nem minden nő prostituált csak azért, mert esetleg miniszoknyában megy utcára, vagy alkoholt iszik és cigarettázik. És különben is, ha valaki prostituált is, még nem szabad akarata ellenére a nyílt utcán fogdosni vagy akár megpofozni.
Dániában bevezetnék – ráadásul kötelező módon, micsoda borzalom! – az európai szexuális viselkedési normákról szóló kurzusokat a migránsoknak, a bajorországi Passau menekülttáborában pedig kísérleti jeleggel már folyik is ilyen oktatás a fiatal migránsok körében. Ha így haladunk, talán még az az idő is eljön, amikor a nyugati sajtóban szabad lesz írni a bevándorlók által elkövetett nemi erőszakról. Merthogy most a jelek szerint legkevésbé sem szabad német sajtó addig hallgatott a botrányról, ameddig csak lehetett. Aztán a forró fazék ledobta magáról a tetőt.
Az oslói rendőrség bűncselekményekkel foglalkozó osztályának nyugdíjazott vezetője szerint egyértelmű az összefüggés: az északi országban a nemi erőszakot zömükben olyan bevándorlók követik el, akik azt hozták magukkal otthonról, hogy a nők értéktelenek, ezért szabad prédát jelentenek a felajzott, kielégítetlen férfiaknak.
A migránsoknak tartandó képzésekre visszatérve, attól tartok, az efféle kurzusok (amelyeken egyébként a részvétel többnyire önkéntes alapon történik) nem lesznek hatékonyak. Különösen akkor, ha ragaszkodnak a politikailag korrekt meghatározásokhoz, amelyek például igen szemérmesen „kulturális különbségnek” nevezik az ilyen, egyébként súlyosan törvénysértő viselkedést, vagyis „a nyitott társadalom rossz értelmezéséből adódó konfliktust”. Egyébként erre a kurzusra nem azért van szükség, hogy megvédjék a nőket (akiknek a helyi polgármester szerint jobban oda kell figyelniük a közelgő kölni farsang idején, hogy viselkedésükkel ne provokálják ki a támadást). Dehogy: azért, hogy ne növekedjék az újonnan érkezőkkel szembeni előítélet, valamint az idegenellenes szélsőséges pártok népszerűsége a befogadó társadalom tagjai körében.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 01. 09.
Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »
