Nem nyugszanak az ultrák, alkoholtilalmat vezetnek be

Úgy tűnik minden napra jut egy összecsapás a drukkerek között. Most nagyjából ötven német szurkoló támadt rá ukránok egy csoportjára vasárnap Lille-ben, a két ország labdarúgó-válogatottjának Európa-bajnoki mérkőzése előtt. Az elmúlt napok rendbontásai miatt a francia kormányzat a szurkolói zónáknál és az „érzékeny” területeken alkoholtilalmat hirdetett.

Nagyjából ötven német szurkoló ment neki ukránok egy csoportjának vasárnap, Lille-ben. A francia rendőrség gyors közbeavatkozásának köszönhetően az incidens nem tartott sokáig. Két ember könnyebben megsérült, de orvosi ellátásra egyiküknek sem volt szüksége. Ezen kívül több kisebb összecsapásra is sor került a városban, de végül helyre állt a rend.

Korábban több összecsapás is történt. Az eddigi legsúlyosabb június 9-én, csütörtökön, akkor mintegy 200 huligán verekedett össze, ám a készenléti rendőrök hamar közbeléptek. De az angol-orosz találkozó előtt se voltak épp nyugodtak a kedélyes, sőt. A mérkőzés lefújása után orosz szurkolók nekirontottak az angol drukkereknek.

Az események sokkolták a franciákat, a L’Équipe például skizofrénként jellemezte a helyzetet, ugyanis az összecsapások helyszínétől pár méterre angol, orosz és helyi szurkolók, családok iszogattak-eszegettek békésen egymás társaságában.

Alkoholtilalom

Az elmúlt napok rendbontásai miatt a francia kormányzat úgy döntött, hogy a szurkolói zónáknál és az „érzékeny területeken” alkoholtilalmat hirdet – írja az Ultras-Tifo. A francia belügyminiszter, Bernard Cazeneuve kifejtette, a szabályozás vonatkozik a nyilvános árusítóhelyekre is.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »