Nem, nem lesz Dávid-csillag a Liverpool mezén

Nem, nem lesz Dávid-csillag a Liverpool mezén

Egy izraeli portál írt arról, hogy szponzori szerződés keretében kerülhet a jelkép a csapat mezére. Úgy tűnik, a hír kamu.

„Izrael logója kerülhet a Liverpool focimezeire” – írta szerdán az izraeli YnetNews. Ennek hátterében az izraeli turizmus promótálása áll, az egyeztetéseket a londoni World Market Towerben tartották, amelyeken az izraeli turisztikai miniszter, Jariv Levin és a londoni izraeli nagykövet, Mark Regev is részt vett.

A YnetNews információi szerint a Liverpool tulajdonosai nyitottak voltak az egyezségre, hiszen ketten közülük zsidók. A 130 millió fontos szerződés keretében nemcsak a mezeken, hanem a stadionban és a klub közösségi média platformjain is megjelenik majd a Dávid-csillag, valamint a klub korábbi, elhunyt és élő zsidó sztárjai – Avi Cohen, Ronny Rosenthal és Josszi Benajun – is részt vesznek valamilyen formában a kampányban – írja a portál. Állításuk szerint a szerződést Izraelben véglegesítik a klub képviselői és az izraeli kormány.

Volt egyeztetés, de ennél tovább nem jutottak

Hírdetés

Csakhogy a Liverpool Echo utánajárt a dolgoknak, és kiderítették: a Liverpool illetékeseit is meglepte, hogy az a hír terjed a Közel-Keleten, hogy Dávid-csillagot tesz a klub a mezekre.

A portál úgy tudja, valóban folyt egyeztetés Izraellel – Jonathan Kane nemzetközi fejlesztési igazgatót lefotózták Levin miniszterrel. Ám a klub potenciális partnerek tucatjaival folytatott tapogatózó egyezkedéseket, ennél tovább viszont nem jutottak egyik partnerjelölttel sem.

Így az is kijelenthető, hogy nem kerül Dávid-csillag a Liverpool mezeire – ez inkább csak az izraeli kormány vágyálma. Már csak azért sem, mert Észak-Afrikában és Délkelet-Ázsiában hatalmas muszlim szurkolóbázissal rendelkezik a klub, amelynek megsértése nem lenne kifizetődő a Liverpool számára – még akkor sem, ha 120 millió fontos szerződésről van szó.

Komolyan nem talált jobb szponzort a Liverpool?Lecserélte a csapat a Garuda Indonesia légitársaságot a Malaysia Airlinesra. Igen, arra a cégre. Részletek itt.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »