Nem, nem lehet megélni 50 ezerből – nehéz helyzetbe került olvasónk segítséget kér

Nem, nem lehet megélni 50 ezerből – nehéz helyzetbe került olvasónk segítséget kér

Alább olvasható a levele (a leírtakat bizonyító dokumentumok, zárójelentések a szerkesztőségben):

Tisztelt Kuruc.info!

Orbán Mária vagyok, 3 éves kis unokám gyámja. Rajtam kívül három személlyel élek egy háztartásban. Nemrég még öten éltünk együtt, unokám, fiam, édesanyám, menyem és én.

Édesanyámnál V. fokozatú akut leukémiát állapítottak meg az orvosok. Sok szenvedés után végül győzött a betegség. Addig, míg velünk volt, minden másnap látogattuk a veszprémi kórházban. Az, hogy elment, nemcsak gyászt hagyott szívünkben, de anyagi helyzetünk is a szakadék szélére zuhant. Ő volt a fő kereső.

Sajnos a fiam nehezen talál munkát, ha sikerül is neki, az egészségügyi állapota nem engedi hosszú távon dolgozni. 18 éves kora óta csontdaganatos, ez nehezíti számára a járást és az állást. Ülő munkát próbáltunk keresni, de ahol alkalmazták volna, ott a látása volt a probléma: bal szemére szinte vak. Pár hónapja műtötték mellékhere-daganattal. A legutóbbi munkahelyéről kirúgták, mert nem tudott bejárni dolgozni, mivel rohammentővel vitték kórházba asztma-rohammal.

Egy hónapi bevételünk 50 000 Ft, amit menyem szórólapozással keres, és én családi pótlék formájában az unokám után kapok.

Hírdetés

Édesanyám temetésére hitelt kellett felvenni, és a számlákat sem tudjuk rendszeresen fizetni. Januárban mehet az unokám óvodába, azután tudok elmenni dolgozni.

Ezúton szeretném kérni a Kuruc.info olvasóit, hogy aki tud, segítsen rajtunk.

Előre is nagyon köszönjük.

Számlaszámom: OTP Bank: 11773487-00099732

Telefon: 06 70 221 0917

Tisztelettel:

Orbán Mária


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »